Alapvető német szavakat sem ismernek a düsseldorfi diákok
A düsseldorfi általános iskolákban katasztrofális állapotok uralkodnak – legalábbis erről számolt be több intézményvezető a Rheinische Post újságíróinak. A pedagógusok tapasztalatai szerint a gyerekek szókincse siralmas: sokan még az olyan hétköznapi szavakat sem ismerik, mint a „kikötő” vagy az „állatkert”, és alapvető nyelvtani hibákat vétenek beszéd közben. Bár a jelenség leginkább a bevándorló családok gyermekeit érinti, a tanárok megfigyelték, hogy már a német anyanyelvű szülők gyerekei sem beszélnek olyan helyesen és választékosan, mint a korábbi generációk.
A helyzet drámai változását jól mutatja a korábbi évekkel való összehasonlítás. Míg korábban egy ötvenfős évfolyamon mindössze két-három tanulónak volt szüksége külön fejlesztő foglalkozásokra, ma már ez az arány szinte teljesen megfordult:
alig akad négy-öt olyan gyerek egy osztályban, akinek ne lennének súlyos hiányosságai.
Az egyik iskolában például kilencven elsős közül húszan kényszerülnek osztályismétlésre már az első vagy a második évben, összesen pedig negyven tanuló számára kell kitolni az alapképzési szakaszt két évről háromra.
A szakemberek szerint a probléma gyökere a korai nyelvi fejlesztés elmaradása.
Sok gyerek, főként a bevándorló hátterű családokban, egyáltalán nem jár óvodába, így mire iskolába kerülnek, behozhatatlan hátrányba kerülnek a társaikkal szemben.
Németországban elvileg kötelező nyelvi tesztnek vetik alá a négyéveseket, hogy időben kiszűrjék a lemaradást, és szükség esetén kötelező nyelvi képzésre küldjék őket, ám a gyakorlatban ez a rendszer csődöt mondott.
Az adatok elképesztő szülői mulasztásról tanúskodnak: 2024-ben az óvodába nem járó, tesztelésre kötelezett 403 gyermek közül mindössze 185 jelent meg a vizsgálaton. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek több mint fele teljesen kikerül az ellenőrzés alól. A Düsseldorfhoz hasonló nagyvárosokban emiatt a tényleges nyelvi fejlesztő tanfolyamokon résztvevők száma elenyésző. Volt olyan év, amikor a szűrés alapján kijelölt huszonhat gyerek közül végül csak tizenhatot írattak be a szüleik a kötelező foglalkozásokra.
A tanárok beszámolói szerint a szülők sokszor tudomást sem vesznek a kötelességeikről. Előfordul, hogy egy-egy családot háromszor is el kell hívni a tesztre, mire egyáltalán hajlandóak megjelenni, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a hivatalos felszólításokat. Emiatt a gyerekek felzárkóztatása lehetetlen, az iskolák pedig tehetetlenül nézik, ahogy a diákok tömegei alapvető kommunikációs készségek nélkül próbálják megkezdeni tanulmányaikat.
A pedagógusok arra figyelmeztetnek, hogy a szülői felelősségvállalás teljes hiánya és a hatósági kényszerítő eszközök gyengesége miatt a társadalmi beilleszkedés ezen a szinten egyszerűen elbukik.
Ha a gyerekek már az indulásnál nem értik a tanítóikat, az nemcsak az ő egyéni fejlődésüket gátolja, hanem az egész oktatási rendszer színvonalát és hatékonyságát is tönkreteszi. Ez a folyamat hosszú távon feszültségeket szít a rendszerbe, hiszen a nyelvi akadályok miatt ezek a fiatalok később a munkaerőpiacon is hátrányba kerülnek.
