Donald Trump szerint Venezuelának célszerű lenne az OPEC tagjának maradnia
Donald Trump szerint Venezuelának célszerű lenne az OPEC tagjának maradnia, ugyanakkor elmondása szerint nem világos számára, hogy ez az Egyesült Államok érdekeit szolgálja-e. A kérdésről Washington eddig nem egyeztetett Caracas-szal.Trump a Reuters hírügynökségnek adott interjúban annak a véleményének adott hangot, hogy Venezuela számára előnyösebb volna az OPEC-tagság fenntartása, de mint megjegyezte, nem tudja megítélni, hogy ez az Egyesült Államoknak is kedvező lenne-e. Hozzátette, hogy a témát az amerikai kormányzat eddig nem vitatta meg a venezuelai féllel.
Venezuela az OPEC alapító tagja, a világ egyik legnagyobb nyersolajkészletével rendelkezik, ám a gazdasági válság és a szankciók miatt az elmúlt években drasztikusan visszaesett a kitermelése. Trump kormánya a hónap elején Nicolás Maduro elnök eltávolításával végrehajtott hatalomváltást követően az ország olajiparának ellenőrzésére törekszik az ágazat újjáépítése és a caracasi kormányra gyakorolt nyomás érdekében.
Arra a kérdésre, hogy egy amerikai befolyás alatt álló venezuelai olajpolitika mellett az ország betartaná-e az OPEC kitermelési kvótáit, Trump azt felelte, a felvetés korai, és nem az ő hatásköre.
Az amerikai ellenőrzés és a jövőbeli kapacitásbővítő beruházások feszültséget okozhatnak az OPEC-en belül, különösen akkor, ha Washington a termelés növelését szorgalmazza, miközben a kartell az árak támogatása érdekében annak visszafogására készül. Az OPEC-en belül a döntések kollektívek ugyan, de a legnagyobb exportőr, Szaúd-Arábia, meghatározó szerepet játszik benne.
