2026-ban ismét megrendezik a CPAC Hungaryt, immár ötödik alkalommal. A nemzetközi konzervatív konferenciára március 21-én, szombaton kerül sor.

Hirdetés

A CPAC Hungary a konzervatív és jobboldali politikai közösségek egyik legjelentősebb nemzetközi találkozója, amely évről évre politikusokat, gondolkodókat és támogatókat hoz össze a világ számos pontjáról. A rendezvény célja a konzervatív értékek, a politikai stratégiák, valamint a nemzeti és nemzetközi politika aktuális kérdéseinek megvitatása.

Blikk értesülései szerint a szervezők tervei alapján a márciusi konferencián Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke is megjelenhet.

Ennek kapcsán a lap megkereste Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ főigazgatóját, hogy megerősítse vagy cáfolja az értesülést, aki azonban nem adott egyértelmű megerősítést Donald Trump személyes részvételéről, ugyanakkor hangsúlyozta a rendezvény nemzetközi súlyát.

A főigazgató emlékeztetett arra is, hogy Donald Trump az elmúlt években minden alkalommal exkluzív videóüzenetben köszöntötte a magyar CPAC-et és hozzátette: a rendezvény színvonala és nemzetközi jelentősége idén sem változik. Szavai szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikájának köszönhetően Budapest mára megkerülhetetlen tényezővé vált a nemzetközi jobboldalon, a konferencia pedig továbbra is a „háborúpárti globalista elit” és annak hazai képviselői elleni fellépést tűzi zászlajára.