Merz szerint a németeknek többet kell dolgozniuk kevesebb pénzért
A német gazdaság termelékenysége nem elég magas, a munka és a magánélet jelenlegi aránya, valamint a négynapos munkahét nem elég a mai jólét fenntartására, ezért többet kell dolgozni – jelentette ki a német kancellár a Halle-Dessau-i Ipari és Kereskedelmi Kamara összejövetelén.
Friedrich Merz azt mondta, Svájcban éves szinten átlagosan 200 órával többet dolgoznak az emberek, Németországban ráadásul meglátása szerint túl magasak a munkaerőköltségek.
„Ezek csökkentésének egyik legjobb módja, ha mindannyian vállaljuk, hogy több munkával és nagyobb termelékenységgel nagyobb gazdasági teljesítményt fogunk elérni Németországban”
– jelölte ki Merz a döbbent hallgatóság számára a bolsevik tónusú programot. Vagyis – foglalható össze a kancellár mondandója – a németeknek ezentúl többet kell dolgozniuk kevesebb pénzért.
Ízlelgessük ezt: több munka, kevesebb fizetés. Ide jutott az évtizedekig csodált, vágyott, irigyelt Németország. Úgy tűnik, a Cseh Tamás által megénekelt és gyakran fölemlített Valóság nagybácsi nagy erőkkel megérkezett Jürgenékhez, és rájuk rúgta az ajtót, meg a saját önsorsrontásukat a szociális ellátórendszeren élősködő migránsok tömegeivel, az olcsó orosz energiáról való leszakadással, a gigantikus összegeket fölemésztő háborús őrülettel, és a mindezek következtében fénysebességgel padlót fogó német iparral. A tények nyilvánvalók, ahogy azok okai is. A gyáva, sunyi kis Merznek azonban esze ágában sincs azt mondani, hogy Entschuldigung, meine Damen und Herren, ezt elszúrtuk, nem kicsit, nagyon, ország még ilyen böszmeséget nem csinált – ehelyett a német embereket hibáztatja, lustának, kényelmesnek és túl drágának minősítve őket. Úgy tartja a mondás a román birkatürelemről, hogy a puliszka nem robban – hát úgy tűnik, a Wurst sem, legfeljebb csak kihűl, és szomorúan tocsog a saját zsírjában, noha Merzet ezek után tollba-szurokba hempergetve kellene kiseprűzni a kancellári hivatalból. A németek utolsó esélye, ha a legközelebbi választáson erre megkérdőjelezhetetlen többséget jelentő felhatalmazást adnak az alaptalanul szélsőjobboldalinak nevezett, valójában nemzeti szabadelvű AfD-nek.
