Az USA minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.Az amerikai kezdeményezésre összehívott tanácskozáson az amerikai ENSZ-diplomata úgy fogalmazott, hogy „Trump elnök a tettek embere, és nem a vég nélküli beszédé, amit itt látunk az ENSZ-ben”.
Donald Trump „világossá tette, hogy minden lehetőséget az asztalon tart a mészárlás megállítása érdekében, és ezt senkinek nem kellene jobban tudnia, mint az iráni rezsim vezetésének” – tette hozzá Mike Waltz utalva az Egyesült Államok hadserege által tavaly nyáron végrehajtott precíziós katonai csapásra, ami jórészt megsemmisítette az iráni atomlétesítményeket, valamint kiiktatta az iráni légvédelem egy részét.
Hosszein Darzi, Irán ENSZ-nagykövethelyettese felszólalásában a többi között az Egyesült Államokat tette felelőssé az iráni tüntetéshullámért és azt állította, hogy „Amerika közvetlen beavatkozása vitte el az Iránban jelenlévő elégedetlenséget az erőszakig”. „Az Egyesült Államok megpróbálja saját magát az iráni emberek barátjának ábrázolni miközben a politikai destabilizáció alapjainak lefektetésén dolgozik, valamint katonai beavatkozáson az úgynevezett humanitárius narratíva alapján” – fogalmazott az iráni diplomata.
A Biztonsági Tanács tagállamai közül Oroszország képviselője vette védelmébe az iráni kormányzat lépéseit, miközben az Egyesült Államok közbeavatkozásának leállítására szólított fel.
Az ENSZ-tanácskozáson amerikai meghívásra vett részt két, az Egyesült Államokban élő elmenekült iráni ellenzéki aktivista. Egyikük, Maszih Alinedzsád azt állította, hogy az iráni rezsim megbízásából amerikai területen már háromszor próbálták meggyilkolni.
