Hirdetés

Orbán Viktor azt is elmondta, a rendkívüli időjárás próbatétel mindenkinek, de összességében ezt a hópróbát kiállta az ország. Kifejtette, az ország békeidőben is működik, de nemcsak a normális időszakokban képes megszervezni az életet, hanem rendkívüli körülmények között is. A kormányfő háláját fejezte ki azoknak, akiknek el kellett hárítaniuk a veszélyt, a közlekedést biztosítóknak, a közutakat üzemeltetőknek, a vasutasoknak, rendőröknek, katasztrófavédelmiseknek, a hadseregnek.

Hozzátette, az emberek ilyenkor türelmetlenek szoktak lenni, mert kibillen az életük a normális menetből, és ahhoz képest, milyen mértékű volt a kibillenés – a szemetet nem vitték el hosszú időn keresztül egyes utcákból –, az emberek türelmesen és fegyelmezetten lettek úrrá a helyzeten; az ország biztató, jó képet mutatott.

Kitért arra, amikor utoljára voltak hasonlóan nehéz pillanatok, akkor hirtelen csapott le az időjárás: az M1-es autópályán rengeteg autós és ember szorult be, és egy körsms-sel kellett életvezetési tanácsokat adni, nehogy valakiben komoly kár keletkezzen.

„Ezek a dossziék megvannak. A belügyminiszter és a miniszterelnök is ugyanaz volt akkor, mint most, ezért kinyitották azokat a dossziékat, hogy csinálták”

– közölte, jelezve, ez a tapasztalat sokat segített. Azt mondta, az operatív törzs jó ütemben alakult meg, a belügyminiszter, ahogy tőle ezt megszoktuk, erős kézzel, a belügyön túli intézmények működtetését is garantálni tudta.

Bőségesen van gáztartalék

Orbán Viktor elmondta, még nincs vége, ónos eső bármikor jöhet, arra számít, hogy komoly hidegek jönnek és még nagy hó is érkezhet. „Vigyázzunk egymásra, különösen a gyerekekre és az idősekre” – javasolta a miniszterelnök, azt is kérve, mindenki körültekintéssel intézze az ügyeit.

„Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet”

– ismertette a miniszterelnök. Orbán Viktor kifejtette: nem is kell a tartalékot felhasználnunk, vagy ha igen, csak kis százalékban, mert folyamatosan érkeznek a szállítmányok. „Nem akadt el az ország gázellátása” – rögzítette a kormányfő. Kiemelte: ez kulcskérdés, mert ha nem jönne gáz és tartalék sem lenne, akkor bajban lennénk. „De nem vagyunk és messze nagyobb a gáztartalékunk, mint a nyugati országokban ez megszokott” – tette hozzá.

Kitért a tűzifa kérdésére is és elmondta: akiknek nincs bevezetve a gáz, vagy nem tudják kifizetni, nem tudnak árammal fűteni, azoknak szükségük van tűzifára. Minden télen van tűzifa-támogatási akciója a kormánynak, amit most megdupláztak és a módszereken is változtattak. Az önkormányzatokat bevonva, egy sokkal gyorsabb és hatékonyabb rendszerben juttatják el a sok tízezer köbméter tűzifát az emberekhez.

„Felső korlát nélküli elszámolás van, az operatív törzs és a belügyminiszter arra kapott felhatalmazást, hogy a szükséges famennyiséget állítsák elő, akármennyibe is kerül”

– közölte. „Olyan helyzet ne legyen, hogy valaki azért fagy meg, vagy nem jut ilyen támogatáshoz, mert a költségvetési keret kimerült” – tette hozzá. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy vörös kód van érvényben, és az összes szociális intézményben a kapacitás jóval meghaladja azon emberek számát, akik nem rendelkeznek fedéllel vagy nem biztonságos a fedél a fejük felett. Be tudnak fogadni rászorultakat végig a tél folyamán, ennek a rendszere kialakult és ez most is működik.

Az ukránok benyújtották pénzügyi igényüket

Ukrajna uniós támogatásáról elmondta: Brüsszel saját nyilvántartása szerint eddig Európa 193 milliárd eurót költött Ukrajna támogatására. Megjegyezte: az amerikaiaknak több eszük van, a megfelelő pillanatban kiszálltak ebből. „Az európaiak nem ezen a pályán haladnak, a józan ész szabályait figyelmen kívül szokták hagyni és a brüsszeli vezetők folyamatosan, szinte feltétel nélkül nyújtanak pénzügyi támogatást Ukrajnának” – tette hozzá. Rámutatott: a 193 milliárd euró egy része hitel, de mindenki tudja, hogy „a büdös életben” ezt a hitelt Ukrajna visszafizetni nem tudja.

Emlékeztetett: az idei és a következő évre nincs pénzügyi fedezete az uniónak, amit odaadhatna Ukrajnának, ezért 90 milliárd eurós hitel felvételéről döntöttek, azonban egy hosszú, éjszakába nyúló, véres bicskázás eredményeként Magyarország, Csehország és Szlovákia ebből kimaradt.

Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad Törőcsik Zsolt műsorvezetőnek a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a közmédia óbudai stúdiójában 2026. január 16-án<br>
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos

Kitért arra is, hogy az ukránok most benyújtottak egy tíz évre vonatkozó pénzügyi igényt 800 milliárd euróra.

„Ez akkora összeg, hogy a lélegzetnek is meg kellene akadnia”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ebből, a számításaik szerint, negyven évig lehetne fizetni az összes magyar nyugdíjat és hatvan évig az összes magyar családtámogatást. Hangsúlyozta: a nemzeti petícióval most minden magyar lehetőséget kap arra, hogy nemet mondjon Ukrajna és a háború finanszírozására, és azt mondja a kormánnyal együtt, hogy mi nem fizetünk, ránk ne számítsatok, a magyar jóléti intézkedéseket nem fogjuk megváltoztatni.

Orbán Viktor elmondta, az Európai Unió arra teszi fel a lapjait, hogy Ukrajna ezt a háborút Oroszországgal szemben, a frontvonalon megnyeri, és Európa ehhez a győztes ukrán háborúhoz ad pénzügyi támogatást.

„A magyar kormány által indított nemzeti petícióval most minden magyar lehetőséget kap, hogy nemet mondjon erre”

– jelentette ki.