Öt év börtönre ítélték a volt dél-koreai elnököt
Öt év börtönbüntetésre ítélte egy szöuli bíróság pénteken Jun Szogjol volt dél-koreai elnököt az igazságszolgáltatás akadályozása és hivatali hatalommal való visszaélés vádjában.A bíró az ítélethirdetésen „rendkívül súlyosnak” nevezte a bűncselekményt, hangsúlyozva, hogy elnökként Junnak mindent meg kellett volna tennie az alkotmány védelméért.
A tavaly július óta börtönben lévő exelnök ellen hét másik ügyben is eljárás folyik, és a mostani az első ítélethirdetés. A vád szerint Jun a hivatali ideje alatt több kormánytagot kizárt arról a kabinetülésről, amelyen a szükségállapot bevezetését készítették elő, valamint akadályokat gördített saját letartóztatása elé is az által, hogy hetekre bezárkózott szöuli rezidenciájára, megakadályozva a házkutatást is.
Jun korábban már bíróság elé állt a többi között lázítás miatt is, amelyért az ügyészség halálbüntetést kért rá. Abban az ügyben a bíróság várhatóan február 19-én hoz döntést.
A volt államfőt azt követően mozdították el hivatalából, hogy 2024 decemberében szükségállapotot hirdetett, amelynek hatálya mindössze néhány óráig tartott, mert a parlament megszavazta a rendkívüli jogrend feloldását, majd az elnök elleni alkotmányos vádeljárást is. Ennek során felfüggesztették hivatalából, majd egyebek között lázadás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt büntetőeljárást indítottak ellene.
