„Magyarország elszigetelődik” – hangoztatja előszeretettel az ellenzék és az ellenzéki média. A Demokrata.hu új cikksorozatában térképeken mutatjuk meg, hogy ennek pont az ellenkezője igaz.

Hirdetés

sötétzöld: kormányfői szintű tárgyalás, zöld: kormányfői szintű tárgyalás nemzetközi találkozón, kék: kormányszintű tárgyalás

2010 óta a világ számos országában járt vagy a miniszterelnök, vagy a külgazdasági és külügyminiszter, és köttettek kormányközi megállapodások. Ezeket az országokat és a jelentősebb találkozókat gyűjtöttük csokorba. Sok helyen többször is megfordult a magyar küldöttség, vagy épp többször járt Magyarországon az adott ország vezetője.

A világ 196 független országából 122-vel sikerült felvenni vagy ápolni a kapcsolatokat, valamint további négy különleges státuszú területet tárt fel a magyar diplomácia a második, harmadik és negyedik Orbán-kormány alatt.

Korábban írtuk

Az országokat a földrészek alapján négy cikkbe osztottuk. Az egyes cikkekben megtekinthető az adott földrész diplomáciatérképe.

Európa  •  Amerika  •  Ázsia és Óceánia  •  Afrika