Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az Országgyűlés harminchat ellenzéki országgyűlési képviselő tiszteletdíját csökkentette a tavaly december 12-i plenáris ülésen történtekkel összefüggésben, ahol a munka törvénykönyvének módosítása miatt tiltakoztak a politikusok. A büntetések összesen több mint 41 millió forintot tesznek ki.

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

Csökkentették, illetve megvonták a fizetését négy jobbikos, tizenkét MSZP-s, hét DK-s, hat LMP-s, öt párbeszédes és két független képviselőnek.

Teljes fizetésmegvonást azért kaptak MSZP-s, DK-s, párbeszédes és független képviselők, mert elállták az elnöki emelvényt, sípoltak, szirénáztak, táblákat tartottak fel. Büntetést kapott: Arató Gergely (DK), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Bősz Anett (független), Burány Sándor (Párbeszéd), Gréczy Zsolt (DK), Gurmai Zita (MSZP), Hajdu László (DK), Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Keresztes László Lóránt (LMP), Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), László Imre (DK), Mellár Tamás (Párbeszéd), Molnár Gyula (MSZP), Molnár Zsolt (MSZP), Oláh Lajos (DK), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Tímea (Párbeszéd), Szél Bernadett (független), Tóbiás József (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Tóth Bertalan (MSZP), Vadai Ágnes (DK), Varga László (MSZP) és Varju László (DK). A legmagasabb összegű elvonás – több mint 1,7 millió forint – két frakcióvezetőt, Szabó Tímeát és Tóth Bertalant sújtja.

A jobbikos képviselők közül Jakab Péterre szabták ki a legnagyobb büntetést. Az ellenzéki politikus azért nem kapja meg 1,2 millió forintos havi fizetését, mert elfoglalta az ülésteremben a miniszterelnök helyét, ott kezével letakarta a szavazógombokat, így Orbán Viktor nem tudott szavazni a szakképzési törvény módosításáról. Jakab Péter ezt követően az ülést vezető elnökkel egy időben, az ülésterem közepén állva egy kihangosított mikrofonba beszélt és igyekezett a zárószavazást megzavarni.

A többi jobbikos képviselőnek, Ander Balázsnak, Rig Lajosnak és Stummer Jánosnak azért csökkentették egyharmadával a havi javadalmazását, mert egy molinót tartott.

Az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter fizetése is csökken ugyancsak egyharmaddal, mert az ülés kezdetén „a rabszolgamunka” elleni tiltakozásul papírcédulákat szórt le a karzatról a padsorok közé.