A sport konzervál

Bár viszonylag későn, középiskolás korában fogott először lapátot, szorgalmának köszönhetően hamar beletanult a kajakozás tudományába. Csapattársaival világbajnoki aranyat, később olimpiai ezüstérmet nyert, majd a sportkarriernek búcsút intve a zenei pályát választotta. A sikerre e téren sem kellett sokat várnia: a Honfoglalás című film főcímdalának eléneklésével országos hírnévre tett szert. Géczi Erikával 60. születésnapja alkalmából beszélgettünk.

– Keveset hallani önről. Mivel foglalkozik mostanság?

– Van egy műhelyem, ahol kajakosoknak, kenusoknak gyártunk és árusítunk védőfelszereléseket, de az éneklést sem hagytam abba, nemrég szólókarrierbe kezdtem. Október 12-én lesz egy jubileumi lemezbemutató koncertem a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Központban, ahol nemcsak a 60. születésnapomat ünneplem majd, hanem a júliusban megjelenő első albumomat, és azt is, hogy már harminc éve, hogy a zenei pályán vagyok.

– Remekül néz ki. Mi a receptje?

– Végre azt csinálom, amit igazán szeretek, saját dalokat szerzek, olyan stílusban, ami hozzám a legközelebb áll. Persze ez nem azt jelenti, hogy korábban nem tudtam azonosulni azokkal a zenei irányzatokkal és szellemiséggel, amit képviseltem, csak hát egy zenekarban az ember valamilyen mértékben kénytelen alkalmazkodni a többiek elképzeléseihez, nem mehet mindig a saját feje után.

– Változott az értékrendje?

– Nyilván folyamatosan változunk. Arra vágytam, hogy olyan gondolatokról is énekeljek, amik most a legjobban foglalkoztatnak. A Kormorán dallamvilága a vezető, Koltay Gergely zenei elképzeléseit tükrözte, és a dalszövegeket is többnyire ő írta, alkotóként ott nem annyira volt lehetőségem a kibontakozásra. Most viszont szabadon kifejezhetem a saját szellemiségemet, amit nagyon élvezek.

– Ezek szerint feldolgozta a Kormoránnal való 2010-es szakítást…

– Igen, begyógyultak a sebeim. Visszatekintve ennyi idő távlatából, biztos oka volt annak, hogy ez így történt.

– Négy zenésztársával együtt elbocsátották a zenekarból, de választ, hogy erre miért volt szükség, nem kaptak. Mára sikerült megfejteni a rejtélyt?

– Nem igazán, csak sejtéseim vannak. A szándék a zenekar átszervezése volt, de az okokra igazából nem derült fény. Akkor és ott kénytelen voltam elfogadni a döntést, ami, bevallom őszintén, nem esett jól. Hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy Gergő nélkül ma nem lennék az, aki vagyok. Sokkal több az, amiért hálás lehetek neki, mint amiért neheztelhetnék rá.

– A sorstársaival alapított Örökségből tavalyelőtt távozott. Miért?

– Személyes okok miatt döntöttem így. Úgy gondolom, amikor egy közösségen belül elvész a harmónia, jobb külön útra térni.

– Ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Mikor ragadott kajaklapátot?

– A bátyám barátnője kajakozott, ő hívott le a Budapest Sport Egyesületbe. 15 éves voltam akkor. Azonnal magával ragadott az a közeg. Négy év után válogatott lettem, jöttek a jobbnál jobb eredmények, 1983-ban megkaptam az év női kajakozója címet Povázsán Katival együtt, 1986-ban pedig világbajnokságot nyertünk Rakusz Évával, Mészáros Erikával és Kőbán Ritával 500 méteren.

– Melyik hely volt az öné a hajóban?

– A négyesben általában legelöl ültem, erő szempontjából én voltam a leggyengébb a lányok között, a ritmusérzékem azonban kiváló volt.

– A sportkarrierjét 1988-ban zárta le. Miért érezte akkor úgy, hogy eljött a búcsú pillanata?

– Meglehetősen rögös út vezetett az ötkarikás játékok dobogójáig. 1980-ban két válogatón is győztem, azonban nem voltak nemzetközi tapasztalataim, így a moszkvai olimpiára nem vittek ki. Négy évvel később, Los Angelesben pedig a Szovjetunió bojkottja miatt nem indulhattam. Mindkét esemény idején nagyon jó formában voltam, az utóbbin ráadásul párosban és négyesben is indultam volna. Közel 30 éves voltam, amikor a szöuli olimpián ezüstérmet nyertünk négyesben 500 méteren. Mindenképp szerettem volna egy olimpián részt venni, mielőtt abbahagyom, és így ez a szöuli indulás nagy öröm volt számomra. Amíg aktívan sportoltam, a zenélést csak hobbiként űztem, de egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, mi lenne, ha professzionálisabb szinten foglalkoznék vele. Így jött az elhatározás, hogy abbahagyom a versenyzést.

– Úgy tudni, hogy edzősködött is egy darabig.

– Kaptam az egyesületemnél egy levezető évet, de közben tagja lettem a Bojtorján együttesnek is. Ekkor kezdtem el gyerekekkel is foglalkozni, ami tíz évig tartott. De ahogy egyre meghatározóbb lett a zene az életemben, edzőként egyre inkább kezdtem kivonulni a szakmából, sokszor kellett helyettesíteni a versenyeken a koncertek miatt. Egy idő után kellemetlenné vált, hogy sokat hiányzom, lelkiismeret-furdalást okozott, hogy gyakran másokra hagytam a gyerekeket. Választanom kellett.

– Feladta a biztos állását?

– A parlament akkor szavazta meg, hogy kapjanak életjáradékot az olimpiai érmesek. Ez segített abban, hogy döntést hozzak. 1996-ban már a Rockfort együttes tagja voltam, amikor Koltay Gergely felkért engem és Szabó Csilla zenésztársamat a Honfoglalás című film főcímdalának eléneklésére. Ez a két hangra írt változat csak a CD-n volt hallható, de így is nagy siker lett. Sokat köszönhetek ennek a dalnak, hiszen az igazi országos ismertséget énekesként ez hozta meg nekem. Szinte alig volt olyan szeglete az országnak, ahol ne fújták volna kívülről. Akkor tudatosult bennem, hogy már nem egy kajakos lány vagyok, aki énekelget, hanem egy énekes, aki kajakozgat.

– A Kormorán gyakorlatilag akkor élte virágkorát, amikor ön is tagja volt.

– Az első fénykora az alakulást követően, a 80-as években volt, a második ugyanakkor kétségkívül abban a tíz évben, amikor én is énekeltem a zenekarban. Talán ennek elismerése volt, hogy 2006-ban Magyar Örökség díjat kapott a zenekar minden zenésze, köztük én is.

– A zene tehát végigkíséri az életét. A sportnak végérvényesen hátat fordított annak idején?

– A sportnak soha nem tudnék hátat fordítani, a mai napig az életem része, és azt hiszem, ez így lesz életem végéig. Kajakban már rég ültem ugyan, de rendszeresen futok, jógázom, biciklizem és időnként úszom. Több mint tíz évig lovagoltam is, de sajnos arra most nem jut idő. Meggyőződésem, hogy a sport konzervál: méregtelenítésre és stresszoldásra is kiváló. Olyan jó lenne, ha az emberekben tudatosulna, hogy a szellemi és a testi fittség, illetve a mozgás között komoly összefüggés van. Persze erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy érdemes futócipőt húzni vagy lelátogatni egy edzőterembe, de példamutatással talán többeket rá lehet bírni arra, hogy felálljanak a fotelból.