Kritikusok, humoristák, diáklányok

„Ravaszság dolgában a buta ember mindig túltesz az okoson.” (Lev Tolsztoj)

„Így én is megcsinálom!”– hangzik fel időtlen idők óta sokszor, sokak ajkáról a szitokként értelmezendő felkiáltás, ami azt van hivatva kifejezni, hogy az adott munkakör képviselője valamely folyamat elvégzésekor inkább kontárnak bizonyult, mintsem szakembernek. Bizony, az ilyesmi előfordul. De mi történik abban az esetben, ha protest jelleggel maga a nép kíván olyan embereket különféle politikai pozíciókba juttatni, melyekre ezek az emberek finoman szólva nem alkalmasak?

Az eredő

Vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy az emberek jó részének megrendült a bizalma a politikusokban? Nem, nem csodálkozhatunk. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy hazánkban a szabad választások kiharcolása után gond nélkül lehetett miniszterelnök egy egykori pufajkás, valamint egy olyan, kétes hírű vállalkozó, akinek szőrén-szálán eltűnt a diplomája. S ez még a kisebbik baj. Az igazán nagy gond az, hogy szűk harminc évvel a rendszerváltás után még mindig nem különültek el élesen egymástól a karrierpolitikusok és a szakpolitikusok. Olyannyira nem, hogy a választópolgárok jó része még most is szent értetlenséggel néz azokra, akik esetenként nemcsak pártot, de oldalt is váltanak (ld. Szili Katalin).

Ebben a bizalmi vákuumban aztán olyan dolgok történhetnek, amelyek, ha nem is példa nélkül állók, de mindenképpen intő jelnek számítanak a demokráciát féltők számára. Azért mondom, hogy nem példátlan dolgok, mert nem mehetek el szó nélkül a jelenleg is folyó ukrán elnökválasztás mellett, ahol kifejezetten jó esélyekkel indul a semmiféle politikai tapasztalattal nem rendelkező humorista, Volodimir Zelenszkij. És persze itt kell megemlítenünk egykori honleányunkat, a pornódíva Staller Ilonát, aki egészen a parlamenti képviselőségig vitte. Mi pedig azt hittük, hogy Mogács Dániellel, aki a Kétfarkú Kutya Párt színeiben indult Erzsébetváros polgármesteri székéért, elérkeztünk a szélsőséges mélypontra. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk. 

Új dimenziók

A szélsőséges kitételt nem a véletlen szülte. Ha más országokban talán nem is így van, hazánkban a magas politikát csupán a jobbról és balról egyaránt támadó szélsőségesek tudják végképp nevetség tárgyává tenni. Az egykori szélsőjobb (ma szélsőbal) Jobbik padsoraiban anno jól megfért a jogász a villanyszerelővel, vagy a szkinhed a bölcsésszel. S balra tolódva csupán egy olyasfajta intellektuális megtisztuláson estek át, amelyre szükség sem lett volna, ha a kezdetekkor a mércét nem a Mariana-árok alá ásott gödörbe teszik. Idomulásuk az ősbaloldal szülte új Lenin-fiúkhoz mostanra törvényszerűen végbement. Az összeolvadás befejeződött, s az egymás ostobaságaira való licit új dimenziókba lépett. Ezekben a dimenziókban jelent meg a nagyhangú bulvársztár, valamint a mások által nem túl okosnak mondott diáklány. 

Igen sokan nyeltünk igen nagyokat, s csóváltuk értetlenül a fejünket, amikor a mainstream tehetségkutató zsűrisztár (alias underground médiafenegyerek) Puzsér Róbert „független” főpolgármester-jelölt gigászi tervei zöldre festették Budapest jövőjét. Már legalábbis hipotetikusan, ugyanis az elképzelésekhez csupán a szakértelem hiányzott. S ha minden igaz (bár esetében az igaz se mindig igaz), Puzsér egyelőre úgy gondolja, nem vesz részt az előválasztáson, amiért a Jobbik és az LMP bizonyos igen fontos dolgokból (v.ö. gittrágás) kihagyatott. 

Ráadásul majdnem megkaptuk Nagy Blankát is, aki két Timmermans-szelfi közt majdnem begyűjtött egy fontos jelölést.

Bukott baloldal

Amint arról a napokban értesültünk, az MSZP komolyan elgondolkodott azon, hogy Nagy Blankát EP-képviselői helyre jelölje. Azt a Nagy Blankát, aki egyik – saját maga által közzétett – történelemdolgozatában veretes szavakkal fejtegette, miszerint az MSZP 1990-es győzelme után 1994-ben Horn Gyula lépett a színre, hogy folytassa az MSZP által kitűzött célokat (sic!). Hogy erre a dolgozatára miként kaphatott tanárától ötös érdemjegyet, az legyen az iskolavezetés problémája. Az azonban már erősen a mi gondunk, ha Brüsszelbe egy olyan ifjú hölgy kerül ki országunkat képviselendő, aki keveri az MDF-et az MSZP-vel. Ez még a baloldalon is példa nélkül álló lenne, hiszen sem Szanyi Tibor nem keveri a sört a borral, sem Niedermüller Péter nem téveszti össze az általa képviselt Nyugat-Európa érdekeit a mások által képviselt Magyarország érdekeivel. 

Hogy Nagy Blanka egyáltalán szóba jöhetett jelöltként egy ilyen fontos posztra, az szinte már emblematikussá teszi a „bukott baloldal” kifejezést. Amiben máskülönben egyetlen csepp örömünk sem lehet. Hiszen a jól működő kormány és a jól működő ellenzék nem ellentettjei, mint inkább kiegészítői egymásnak. Tudniillik abban az optimális esetben, amikor az ellenzékiség nem az önmagáért való, dafke ellentmondásban, hanem a kormány esetlegesen elkövetett hibáinak kijavításában ölt testet. Ilyesmire azonban kár számítani azokban az időkben, amikor a kommunizmus utolsó leheletétől még mindig mákonyos honatyák rendre szavazzák le a családsegítő programcsomagot vagy a bérkonszolidációs terveket.

***

Talán maradt még egy kis időnk. Talán még sincs annyira közel a perc, amikor a parlamenti patkóban a jogászok, közgazdászok, államigazgatási gyakorlattal rendelkező szakemberek helyét átveszik a trágár diáklányok, a börtönviselt valóságshow-sztárok, a szociopata kritikusok és a transzgender pornószínésznők. Mondom… talán. De ha a demokrácia kiteljesítésének címén emberállatkertté aljasítjuk a nemzet templomát, ha nem valamiért, hanem mindig valami ellen protestálunk, ha nem a népet, hanem mindenféle fals ideát akarunk szolgálni, akkor ne számítsunk túl sok jóra. Maximum, ha diákok, pornószínészek vagy valóságshow-sztárok vagyunk. Mert akkor eljövend a mi időnk!