Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A lengyel kormánypárt elnöke szerdai rendkívüli sajtóértekezletén elmondta: nyilatkozat-tervezetet küldött a legfontosabb lengyel parlamenti tömörülések vezetőinek. Ez arról szól, hogy garantálják: Lengyelországban nem vezetik be az eurót, „amíg nem érjük el a határainktól nyugatra fekvő országok gazdasági szintjét” – fogalmazott.

Mint hozzáfűzte, a fő viszonyítási pont e tekintetben Németország.

A lengyel nemzeti pénznem, a zloty védi a hazai gazdaságot a sokkhatásoktól, gyorsabb fejlődést biztosít, miközben az euróövezet manapság „a stagnálás zónája” – érvelt a pártelnök.

Kaczyński szerint az általa már aláírt dokumentum eltekint a pártpolitikai különbségektől, mert az állam pénzügyi érdekeit szolgálja. Reményét fejezte ki, hogy a közös nyilatkozat „a lengyel politikai osztály érettségét” mutatja majd.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) elnöke már szombaton, a párt egyik, az európai parlamenti választást megelőző kampánygyűlésén úgy értékelte: Lengyelország jelenleg veszítene a közös európai pénznem bevezetésével.

„Egyszer bevezetjük az eurót, mert az Európai Unió tagjai vagyunk és leszünk, de akkor tesszük ezt, amikor ez a mi érdekünket szolgálja, amikor elérjük a németországihoz hasonló szintet” – jelentette ki a kampánygyűlésen Kaczyński.

A fő lengyel ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) elnöke, Grzegorz Schetyna az Európai Néppárt tavaly novemberi, Helsinkiben rendezett kongresszusán kilátásba helyezte: amikor pártja „eltávolítja a PiS-t a hatalomtól, javasolni fogják Lengyelország belépését az euróövezetbe”.

A PO egykori elnöke és volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács élén jelenleg álló Donald Tusk 2008-ban még azt nyilatkozta, hogy Lengyelország 2011-ben csatlakozik az euróövezethez.