Egy földön, egy hazában

A testvértelepülési programok jelentősége abban rejlik, hogy segítségükkel az önkormányzatokon keresztül egyre több anyaországi és külhoni magyar ember tud találkozni egymással. Ezeken a hagyományőrző alkalmakon egyrészt erősödnek a már meglevő kapcsolatok, többek között a hivatalok, a különböző intézmények és a civil szervezetek között, ugyanakkor új, élő baráti kötelékek is kialakulnak, tovább szilárdítva a Kárpát-medencei magyarok összetartozását. A kiváló együttműködés ékes példája a felvidéki Tardoskedd és a dél-dunántúli Bonyhád városa. A két település lakosságának sorsa a II. világháború után fonódott össze végérvényesen…

Tardoskeddtől Bonyhádig

A felvidéki Tardoskedd, az Érsekújvári járás legnagyobb települése a Kisalföldön fekszik. A mintegy 5200 főt számláló, hajdan színmagyar település lakosságának 63 százaléka még mindig magyar anyanyelvű.

A községben a hivatalok épületein, valamint az üzletek utcafrontján is magyar feliratok olvashatók a szlovák mellett, ami nem tekinthető általánosnak minden felvidéki településen. Tardoskedden szlovák és magyar tanítási nyelvű elemi iskola is működik, de az alacsony gyermeklétszám miatt a középiskolát az önkormányzat nem tudná fenntartani, így a diákok főként a közeli Érsekújváron folytathatják tanulmányaikat.

Bár a két település méretei lényegesen különböznek, adottságaikat tekintve azonban számos hasonlóságot mutat Tardoskedd és Bonyhád. Mindkettőben felújított termálfürdő várja a látogatókat, a lakosság életében pedig meghatározó a mezőgazdasági termelés.

A többségében magyar ajkú falu a II. világháborút követően került végleg Csehszlovákia fennhatósága alá. 1945 után az etnikailag egységes csehszlovák nemzetállam létrehozására irányuló törekvések megpecsételték az itt élő kisebbségek, köztük a felvidéki magyarok sorsát is. 1946-ban az asszimiláció jegyében több száz magyar családot deportáltak, illetve hurcoltak kényszermunkára a mai Csehország területére, a Szudéta-vidékre. A csehszlovák kormány ezzel akarta megbontani és felszámolni az összefüggő magyar etnikai területeket, és rákényszeríteni a magyar kormányt, hogy vegye komolyan a lakosságcsere előkészületeit. A csehszlovák és a magyar kormány végül 1946. február 27-én aláírta azt az egyezményt, amelynek következményeként végrehajtották a szlovákiai magyarok és a magyarországi szlovákok közötti lakosságcserét. A kitelepítések során, 1947 és 1948 között 23 ezer magyar család, összesen mintegy kilencvenezer felvidéki magyar érkezett a mai Magyarországra.

A Beneš-dekrétumokra épülő deportálási és kitelepítési hullám nem kerülte el Tardoskeddet sem, ahonnan számos családot száműztek a Szudéta-vidékre és Magyarországra. A Tolna megyei Bonyhádon végül 25 módosabb család talált végső otthonra.

Motiváló erő

Tóth Marián, Tardoskedd kilenc éve hivatalban levő polgármestere nagyon fontosnak tartja, hogy a határon túli és az anyaországi gyerekek megismerjék a felvidéki magyarok történelmének azt a megrendítő fejezetét, amelyre máig érzékelhető, sorsfordító hatást gyakoroltak a II. világháború utáni kitelepítések. Erre az oktató munkára nagy gondot fordítanak a helyi magyar tanítási nyelvű óvodákban, illetve az általános iskolában is, ahol a diákok hazafias nevelése központi szerepet kap.

A településvezető – aki feleségének családja révén szintén érintett a kitelepítésekben – felidézi, hogy Bonyhád és Tardoskedd 1998-ban írta alá a hivatalos együttműködési szerződést.

– A Bonyhádon élő tardoskeddiek első látogatásának azért volt óriási vissz­hangja, mert a lakosságcsere során elszakított családtagok közül sokan ötven év után találkozhattak újra. Nehéz szavakkal leírni azt a meghatódottságot, amit akkor éreztek az emberek, amikor ismét megölelhették egymást. Az azóta is virágzó kapcsolat egyrészt erősíti az emberek közötti kötelékeket, másrészt remek ötleteket ad ahhoz, hogy milyen irányba haladjunk. Nyomon követjük Bonyhád folyamatos fejlődését, ami minket is serkent, hogy a helyi lehetőségekhez mérten tartsuk a tempót – mondja a polgármester.

Majd hozzáteszi, hogy a Tolna megyei város mellett Komárom-Eszergom és Somogy megyei, valamint erdélyi helységekkel is kötöttek együttműködésről szóló megállapodásokat. Ezek a szövetségek egyebek mellett abban is segítik őket, hogy közösen beadott pályázatokkal uniós támogatásokhoz juthassanak, mert ezek kulcsfontosságúak a településfejlesztési célok megvalósításában.

Tóth Marián arról is beszél, hogy Tardoskedden is készülnek a május 25-ére kiírt EP-választásokra, ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az emberek sajnos nincsenek tisztában a választás horderejével. (Legutóbb, 2014-ben Szlovákiában a lakosság csupán 13,05 százaléka vett részt az EP-voksoláson, a tardoskeddiek 10,5 százalékos megjelenése azonban még a nagyon alacsonynak számító országos átlagot is alulmúlta). A polgármester szeretné, ha az idei részvételi arány legalább 15-20 százalék közé ugrana.

A történelem viharában

A XX. század közepén a Tolna megyei Bonyhád etnikai térképét is jelentős mértékben átrajzolta a zsidó közösséget érintő deportálás, a német nemzeti kisebbség kitelepítése, valamint a magyar–szlovák lakosságcsere. 1945 után a városban élő svábokra is erőszakos internálás várt. Üresen maradt házaikba azok a Bukovinából menekülő székelyek és felvidéki, főként tardoskeddi magyarok költöztek, akiket szintén elűztek szülőföldjükről.

A 14 ezer főt számláló Bonyhád nemzetiségi összetétele ma is meglehetősen sokszínű: anyaországi és felvidéki magyarok, németek, székelyek és cigányok egyaránt élnek a helységben. Testvérvárosi kapcsolatai Szlovákiához, Németországhoz, Lengyelországhoz, Szerbiához és Romániához kötik a Dunántúli-dombság területén fekvő völgységi fővárost.

Filóné Ferencz Ibolya polgármester – aki anyai ágon felvidéki, apai ágon bukovinai székely származású – szerint a közös történelmi múlt ismerete nélkül lehetetlen megérteni a hazai és a határon túli települések jól működő, erős szövetségét. Nem véletlenül választották idei testvértelepülési pályázati programjuk címeként, az „Egy földön, egy hazában” – Ratkó József-versidézetet. A polgármester rávilágít, hogy a pályázaton nyert kétmillió forintos támogatásból még jobban tudják ápolni szerteágazó testvérvárosi kapcsolataikat.

– Immár húsz éve hagyományszerűen, minden évben pünkösdkor rendezzük meg Bonyhádon a Felvidéki Magyarok Találkozóját, amelyen több száz nemzettársunkat látjuk vendégül. Nagyon szép hagyomány, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett helyi megemlékezésünkön minden évben a tardoskeddi polgármester mondja az ünnepi beszédet, és számomra is megtisztelő, hogy a felvidéki ünnepségen én köszönthetem a helyieket. Augusztus második hetében tartjuk városunk legnagyobb rendezvényét, a Tarka Marhafesztivált. Az elnevezés a híres bonyhádi piros tarkára utal. A színes programokkal fűszerezett hétvége egyrészt különleges, tájjellegű gasztronómiai rendezvény, másrészt olyan ünnepi alkalom, amelyen többek között a felvidéki és az erdélyi testvértelepüléseinken élő borszéki és madélfalvi magyarok is találkozhatnak.

A városvezető úgy véli, a közös események célja, hogy erősítsék azt a helyi összhangot, amelynek eredményeként a származásukra és hagyományaikra méltán büszke nemzeti kisebbségek együtt munkálkodhatnak a város gyarapodásán. Mindemellett ezek az alkalmak a szülőföldjükön való helytállásra is ösztönözik a külhoni magyarokat.

Magabiztosabban a külhoni területeken

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a testvérvárosi programok támogatásáról.

– Nemrég hozták nyilvánosságra azoknak a településeknek a névsorát, amelyek pályázati pénzt nyertek testvérvárosi együttműködést erősítő programok megvalósítására. Kik pályázhattak?

– 2015 óta hirdetjük meg a programot, amelyre egyrészt olyan hazai települések pályázhatnak közös projektek megvalósítására, amelyeknek már van testvértelepülési kapcsolatuk. Másrészt a lehetőséget azok a helységek is igénybe vehették, ahol éppen ennek a projektnek köszönhetően írták alá a testvérvárosi szerződést. Ráadásul idén már a megyei önkormányzatok is jelentkezhettek.

– Mekkora a támogatás kerete?

– 2015-ben a forrás összege még százmillió forint volt, amely fokozatosan emelkedett 250 millióra. Idén egy-egy település, illetve program ötszázezer és kétmillió forint közötti támogatásban részesült. A Nemzetpolitikai Államtitkárság az említett összeg mellett további 250 millió forint pályázati forrást biztosított ifjúsági és cserkésztevékenységek támogatására is a külhoni magyar területeken. Összesen tehát 500 millió forintos hozzájárulásról beszélünk.

– Mennyire volt élénk az érdeklődés a testvértele­pülési programok megvalósítására?

– A magyarországi településeknek csaknem a negyede, 351 hazai önkormányzat indult a tenderen, közülük 274 nyújtott be sikeres pályázatot, mind­ennek eredményeként akár 800 település magyar lakosságát is megmozgathatjuk majd.

– Mi indokolja ezt a kiemelt figyelmet?

– Az említett önkormányzatoknak kiterjedt a külhoni kapcsolatrendszerük, de ilyen jellegű tevékenységeikre nem áll rendelkezésükre semmilyen anyagi háttér. Szponzorok híján pedig nem tudják finanszírozni a vendéglátás költségeit. Azt szeretnénk, hogy az önkormányzatokon keresztül is minél több anyaországi és külhoni magyar ember tudjon találkozni egymással. Számos testvértelepülésen jelenleg is kiváló az együttműködés a hivatalok, illetve a különböző intézmények között, de az egészségügy, a természetvédelem vagy éppen a katasztrófaelhárítás terén is erős az összetartás, csakúgy, mint az egyházak és a civil szervezetek esetében. Egyrészt fontos, hogy ezt a már meglévő települési kapcsolatrendszert erősíteni tudjuk, másrészt hogy ezek ne csak a nagypolitika szintjén működjenek, hanem újabb kötelékek és valódi barátságok alakuljanak ki felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és horvátországi településeken élő magyarokkal. Erre minden esély megvan, hiszen például az egymást meglátogató vendégek nem szállodákban, hanem családoknál szállnak meg.

– Milyen programokon vesznek részt?

– Az érdeklődők közös honismereti és nyelvi táborokban, folklórfesztiválokon, néptánc- és kórustalálkozókon, sport- és gasztronómiai eseményeken ismerkedhetnek egymással. Forrást lehetett igényelni többek között nemzeti ünnepek közös megrendezésére, oktatási és nevelési intézmények együttműködésének támogatására, a kulturális örökség ápolására, ifjúsági és hagyományőrző tevékenységekre is.

– Érzékeli a szemléletváltást a hazai fiatalok részéről?

– Tíz évvel ezelőtt még azt láttam, hogy iskolásaink gyakran rácsodálkoztak a határon túli magyarok létezésére. Ma már – éppen a folyamatosan jelen levő programoknak és az attitűdváltásnak köszönhetően – egyre biztosabban mozognak a külhoni területeken, és a Kárpát-medence egészét sokkal inkább otthonuknak tekintik, mint egy évtizeddel korábban.