Fotó: MTI, demokrata, szerk.
Hirdetés

Az ellenzéki párt arra reagált hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy Tarlós István „a rágcsálóhelyzet megoldásával kapcsolatos vitáról” kiadott közleményében azt írta: „a fővárosi önkormányzat megvédi Budapest lakosságát az állítólagos inváziótól”. Tudatta: a rágcsálóirtást végző céget pályáztatás alapján nem a Fővárosi Közgyűlés, hanem az illetékes bizottság választotta ki. Az a bizottság, amelyiknek tagja Karácsony Gergely, aki nem szavazott a bizottsági döntés ellen – fűzte hozzá.

A Párbeszéd közleményében úgy fogalmazott: Tarlós István azt állítja, hogy „nincs itt semmi látnivaló”, miközben a saját helyettese által jegyzett előterjesztés kimondja, hogy Budapesten a patkányok elterjedése olyan tendenciát mutat, amely rendkívüli beavatkozást igényel.

Azt írták: a patkányok észleléséről szóló bejelentések egyértelműen bizonyítják, hogy a főpolgármester ismét csak beszél, de nem cselekszik, csak azzal foglalkozik, hogy „kiforgassa legesélyesebb kihívójának szavait”. Ha nem ő és a Fidesz-KDNP vezeti majd a várost, újra lesz megoldás a tűrhetetlen állapotokra – közölték.