Fotó: MTI/EPA/Georgi Licovszki
Hirdetés

A választási bizottság adatai szerint a voksok 91 százalékának feldolgozása alapján Pendarovszkira a választók 52 százaléka adta voksát, míg ellenfelére, Gordana Sziljanovszka-Davkovára a 44 százalékuk szavazott. A voksok mintegy 4 százaléka érvénytelen volt.

A párton kívüli Gordana Sziljanovszka-Davkovát az ellenzéki, jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) indította a választási versenyen.

A két jelölt az április 21-i első fordulóban fej-fej mellett végzett, Sztevo Pendarovszki csak egy hajszállal előzte meg vetélytársát.

Az elnökválasztás egyik fő kérdése az volt, hogy a részvételi arány eléri-e a 40 százalékot, ellenkező esetben ugyanis meg kellett volna ismételni a teljes választási folyamatot. A részvétel urnazárás előtt fél órával már 44,5 százaléknál tartott.

Fontos kérdés volt az is, hogy a kormánykoalíció és az új államfő mennyire tud majd együtt dolgozni, egy ellenzéki köztársasági elnök ugyanis jelentősen megnehezíthette volna az új törvények életbe lépését, mint ahogyan az utóbbi időszakban a leköszönő Gjorge Ivanov is több jogszabályt visszautalt a parlamentnek, más törvényeket pedig kétszeres parlamenti elfogadás után sem volt hajlandó aláírni. A kormányzó SDSM-hez tartozó Sztevo Pendarovszki a várakozások szerint nem gördít majd akadályt a jogszabályok hatályba lépése elé.