Fotó: shutterstock, készítette MemoryMan, illusztráció
Hirdetés

Barlangkutatók a Prágától nagyjából 100 kilométerre délre fekvő Chynovi-barlang vízzel teli járatainak nagyjából 220 méternyi szakaszáról készítettek digitális modellt.

A munkálatokban részt vevő Jirí Sindelár szerint eleinte csak a barlang elárasztott részeit akarták feltérképezni, de végül olyan módszert dolgoztak ki, amellyel egyszerűen és gyorsan fel lehet térképezni bármilyen elárasztott földi alatti területet.

A Chynovi-barlangot 1863-ban fedezték fel és 1868-ban nyitották meg a látogatók előtt. Az 1980-as években aztán amatőr geológusok a barlangrendszer alacsonyabban fekvő, vízzel teli szakaszait is feltárták.

Sindelár csapata a videogrammetria nevű mérési technológiát használva – amelyben különböző szögekből készítenek kettő vagy több videofelvételt a terepről -, készítette el a háromdimenziós modellt.

„A bemeneti adatok nem képek, hanem videofelvételek” – mondta Sindelár, hozzátéve, hogy a módszer jelentősen meggyorsítja a helyszíni adatgyűjtést. A szakember szerint valakinek természetesen magára kell vennie a felvevőkészüléket és be kell mennie a barlangba, de ezt csupán egyszer kell megtenni és csak annyi időre, amíg elkészülnek a felvételek.

„Nem mi vagyunk az elsők, akik ezzel foglalkoznak, hiszen az elmúlt két évben nagyon megugrott a fotogrammetriai módszerek alkalmazása. Csehországban és egész Európában azonban ez az első vízzel teli barlang, amelyet ezzel a módszerrel dokumentáltak. Elkészítettük a barlang digitális másolatát” – jegyezte meg Sindelár.