Föderalisták kontra szuverenisták
Az oroszbarátság kötelével fojtogatják a liberális elképzelésekkel szemben alternatívaként megjelenő európai új jobboldalt.
Erre mondják, hogy ügyes. Az Osztrák Szabadságpárt vezetőjét kelepcébe csalók a vodkával rendesen megöntözött beszélgetés felvételének nyilvánosságra hozásával igyekeztek lejáratni nemcsak az FPÖ-t, de általában a jövő Európáját nem a liberális, föderalista elveken alapulóként elképzelő politikai erőket. Azokat, amelyeket nemes egyszerűséggel csak szélsőjobboldaliként emlegetnek, holott ez a liberális elvekkel szemben alternatívát felmutató tábor nagyon is sokszínű. S nem is agresszívebb, mint a pozícióit féltő fősodor.
De ez nem számít, a vita helyett egyszerűbb a megbélyegzés. S mikor már a nacionalistázó, fasisztázó szólamokat is puhának találják, akkor jön az orosz kártya. Elő is húzták a Heinz-Christian Strachénak csapdát állítók, amikor egy szőke szépség bevetésével összekapcsolták az európai „szuverenistákat” a Kremllel, hogy végül az oroszbarátság kötelével fojtsák meg őket. Ez is mutatja, hogy a mostani EP-választás tétjei nem hétköznapiak, és a jelenleg Európát irányító elit a hatalmára leselkedő veszélyt érezve már semmitől sem riad vissza.
Bár a győzelmét itthon semmilyen veszély nem fenyegeti, mindez figyelmeztetés a Fidesz-KDNP-nek is. Orbán Viktor az illegális migráció példáján győzte meg a választók nagy többségét arról, hogy az európai fősodorral szemben is képes megvédeni a magyar érdekeket. Az illegális migráció elutasítása volt az a vezérfonal, amely nemcsak érthető, de meggyőző is volt az átlagember számára is. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a migránsok jelentik az egyetlen és a legfőbb veszélyt Európára. Ez inkább csak egy irányjelző, hiszen ez a globalista erők által támogatott és forszírozott jelenség csak az egyik következménye a civilizációs változásoknak. A lényeg az, hogy a transznacionális tőke, a globális oligarchák már megtalálták azokat az eszközöket, amelyekkel hatással lehetnek a politikai folyamatokra.
Az Európai Parlament legbefolyásosabb pártjai a lakosság érdekeivel szembe menve a globális oligarchák útját egyengetik. S hogy miért van ez így? Erre igyekeznek választ adni az új európai jobboldal pártjai, amelyek a föderális Európa helyett a nemzetek Európáját építenék. Ezért aztán minél korábban kezd a Fidesz a migrációs válság keretéből kilépve széles körű, a problémák valódi gyökerét jobban megvilágító kampányt, annál elfogadottabb lesz a párt esetleges kilépése az Európai Néppártból és csatlakozása egy új pártcsaládhoz.
A választások igazi tétje, hogy megálljt parancsol-e a globalista erőknek. Csak így lehet gátat szabni a kereszténységet az európai értékek közül kiölő, a nemzeti eliteket tömegesen felvásárló, az emberi természettől idegen álértékek kulturális expanziójának.
Úgy tűnik, a Fidesz és az Európai Néppárt vezetése közötti ellentétek már elérték a kritikus pontot. A nézetkülönbségek elvi alapúak, így egy egyszerű kompromisszum révén már nem feloldhatók. Marad ezek után a remény, hogy a Néppárton belül megerősödik a konzervatív szárny, ami változtathatna a magyar kormánypárttal szembeni hozzáálláson. Ekkor számolni kellene a Fidesszel Manfred Webernek és követőinek, akik a konzervatív értékeket a hatalom megszerzése mögé helyezve inkább a szocialisták és a Macron által dominált liberálisok felé nyitnának. Valószínűbb azonban, hogy a Fidesznek el kell hagynia a Néppártot, ami valójában lehetőséget ad számára arra, hogy a fősodor politikai korrektségének maradékától is megszabadulva még nyíltabban beszélhessen az Európai Unió gondjairól.
De térjünk vissza Strachéhoz és az ominózus 2017-es beszélgetéshez. A botrány szálai érezhetően Berlinbe vezetnek. Gondoljunk csak bele, hogy a német titkosszolgálatok azóta bizalmatlanok osztrák kollégáikkal szemben, hogy a Szabadságpárt belépett a koalícióba. A BND fel is mondta az együttműködést.
Veszélyes tendencia van kibontakozóban. Az európai liberális erőket láthatóan aggasztja az új jobboldal megjelenése. S ahelyett, hogy a valósághoz, az igazi kihívásokhoz igazítva változtatnának a politikájukon, készek inkább a legpiszkosabb eszközöket is bevetni politikai ellenfeleikkel, az alternatívákat felmutató új erőkkel szemben. Ha kell fasisztáznak, ha pedig ez nem elég, akkor „putyinoznak”. Mindezt a hatalom megtartása érdekében.
