Fotó: T. Szántó György/Demokrata (archív)
Hirdetés

Bakondi György a kvótarendszer vitájának lezárását várja egy új összetételű Európai Parlamenttől. A migránskvóta hívószó a bevándorlók számára, miként az is, ha az EU nem képes kiutasítani a menekültstátusra nem jogosultakat, a beilleszkedni képteleneket – hangsúlyozta. Véleménye szerint a rászorulókat illető szolidaritás nem jelenthet mást, mint oda vinni a segítséget, ahol a baj van. Magyarország – mint mondta – pontosan így tesz, és nem ismer el uniós alapértéknek olyan fogalmakat, amelyek hiányoznak a közösség alapszerződéséből.

A németországi antiszemita támadásokra utalva Bakondi György megjegyezte, hogy azok a hivatalos állítással szemben igenis összefüggenek a bevándorlással. A német hatóságok szerint a tettesek túlnyomó többsége nem muszlim, holott korábban azt állították, hogy nem is tartják nyilván a vallási hovatartozásukat – tette hozzá. Magyarország nem tűri az antiszemitizmust, és az ilyen jellegű bűncselekményekkel szemben egyforma szigorral lép föl, függetlenül az elkövetők származásától – jelentette ki a főtanácsadó.