Állóháború az abortusz körül

Alabama állam szigorított az abortusz szabályozásán, csak az anya életének veszélyeztetettsége esetén engedi, még akkor is tiltja, ha a terhesség erőszak útján keletkezett, ha az anya kiskorú, vagy ha a magzatnak súlyos fejlődési rendellenessége van. A szabályozás bevallottan azért ennyire szigorú, mert ha az abortuszpárti szervezetek megtámadják – márpedig megteszik –, az ügy a legfelsőbb bíróság elé fog kerülni, így az életpártiak reményei szerint annak mostani, konzervatívabb összetételéből kiindulva a testület felülbírálhatja az abortusz 1973-as legalizálásáról hozott döntést. Nem sokkal korábban pedig New Yorkban fogadtak el egy olyan törvényt, ami bizonyos körülmények között – és ezek tágan értelmezhetőek – a születésig engedi az abortuszt. Már most egyértelmű, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztás egyik fő kampánytémája lesz ez a kérdés, amelyben több politikus máris határozott állásfoglalást fogalmazott meg. Az érvek évtizedek óta ugyanazok.

Csökkenő életkor

Magyarországon egyre kevesebb az abortusz – mivel a termékenység is csökken –, és ezen belül az életkori arányok is változtak. Míg 1990-ben 90 ezer, 2017-ben már csak 28 500 abortuszt végeztek, és míg 2012-ben a legtöbb abortuszt igénylő nő a 35–39 éves korosztályból került ki, addig 2014-re a 20–24 évesek lettek többen. A 15–19 évesek körében évek óta stagnál a terhességmegszakítások száma, évente több mint 10 ezer lány esik teherbe, közülük négyezer az abortusz és hatezer a szülés mellett dönt. További, sokatmondó változás, hogy az 1990-es évek végéig a kétgyermekes nők voltak a legtöbben, azóta viszont a gyermektelenek dominálnak a művi vetélésen átesett nők között. Tehát – leegyszerűsítve a tendenciát – erősebb a „még nem fér bele az életembe”, mint a „már nem fér bele az életünkbe”.

A KSH 2011-es adatai szerint a művi vetélést választó nők csaknem fele ismételt abortuszon esett át, ezért különböző szakemberek szerint is tanácsadásra és leginkább ingyenesen igényelhető fogamzásgátló eszközökre lenne szükség. Ezt az is indokolja, hogy az abortuszon átesett nők kevesebb mint fele számolt be arról, hogy rendszeresen védekezne. A terhességmegszakítások száma összefügg az iskolázottsággal és az anyagi háttérrel: Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl régióban, ahol a legnagyobb arányú az iskolázatlanság és a munkanélküliség, továbbra is átlagosan kétszer annyi terhességmegszakítást végeznek, mint az ellenpólust képviselő Vas megyében. Az alacsonyabb iskolázottságú nőknél ugyan a gyermekáldás is gyakoribb, de több terhességmegszakítás jut 100 élve születésre, mint a magasabb iskolai végzettségűeknél.

A témát sokszor összefüggésbe hozzák a népességcsökkenéssel, ám a nemzetközi tapasztalatok nem igazolnak szoros kapcsolatot. Lengyelországban például 1993-ban vezettek be rendkívül szigorú szabályozást a művi terhességmegszakításra vonatkozóan, de ettől a termékenységi ráta ugyanúgy csökken, mint a többi európai országban. Ezenkívül vannak olyan afrikai országok, ahol az abortuszok száma nagyon magas: de az élve születéseké is.

Kilenc hónapig két test egyben van, és a nyugati világ jogrendszere nem akarja az egyik jogát a másik fölé helyezni. Elvileg a magzat mindig jogi védettség alatt állt, a gyakorlatban azonban a nők jogait engedik bizonyos mértékig érvényesülni a törvények, és ezzel az ő életüket is védik, hiszen az egyik érv az abortusz legalizálása mellett mindig az: az illegális változatokba belehalnak a nők. A felmérések szerint a nem kívánt terhességek több mint 50 százaléka vezet abortuszhoz a világ minden táján, a jogi szabályozástól függetlenül – illegálisan vagy egy szomszéd államban. A világon végrehajtott abortuszok kicsivel több mint fele, 55 százaléka nevezhető biztonságosnak, egy év alatt 17 millió nem biztonságos abortuszt hajtanak végre világszerte, és ebbe 23 ezer nő hal bele, illetve 6,9 millió szorul további kezelésekre.

Külső nyomásra

A politikai, elvi, világnézeti, társadalmi, vallási viták árnyékában azonban gyakran a háttérbe szorul a valóság.

–  Azt gondolom, a párbeszédnek arról kellene szólnia, miért döntenek a nők az abortusz mellett. Felmérhetnénk, mit takar az a bizonyos súlyos válsághelyzet, ami az abortuszok 97 százalékának hivatalos oka. Ennek ismerete nélkül nem lehet olyan programokat alkotni, amelyek révén csökkenne az abortuszok száma – mondja Téglásy Imre, az Alfa Szövetség alapító elnöke és a Human Life International nemzetközi életvédő szervezet magyarországi képviselője, hét gyermek édesapja. A szervezet alapelve, hogy a megfogant embernek természetes emberi joga van a méhen belüli fejlődéshez és a megszületéshez. Hosszú távú céljuk egy olyan termékeny, minden megfogant emberről is gondoskodó anyaország, ahol a válsághelyzetben lévő szülők minden lehetséges szociális, egészségügyi, lelki, nevelési, jogi stb. segítséget megkapnak. A szövetség támogatja a hozzájuk forduló szülőket a gyerek vállalásában és az örökbe adásában is. Fontosnak tartják az utógondozást még az örökbe adó szülők esetében is, hiszen az áldozattá válás helyzete sokszor továbbra is fennáll – ezért olyan nagy az ismételt abortuszok száma.

–  Az a bizonyos tanácsadás, amin az abortuszon áteső nők kötelezően részt vesznek, lehetne hatékonyabb. Nem arról van szó, hogy rá kéne beszélni valakit arra, amit nem akar, vagy az anyaság és a család pozitívumaival traktálni, hanem úgy látjuk, a válsághelyzet sokszor tényleg válsághelyzetet takar, az anya szeretné a gyereket, csak nem tudja megoldani a problémáit. Ebben ajánlhatnának fel segítséget. Habár a magzati élet védelméről szóló törvény felsorolja a feladatai között, a Családvédelmi Szolgálat ezt biztosan nem teszi, ugyanis hozzánk még senki nem érkezett úgy a működésünk 23 éve alatt, hogy az ottani védőnő hívta volna föl a figyelmét a szervezetünk elérhetőségére – folytatja Téglásy Imre, aki egyébként pedagógusokat oktat majd, hogy szeptembertől családi életre nevelhessék diákjaikat.

Úgy látja: az okok pontos hazai feltárása azért is fontos, mert az Egyesült Államokban az Allan Guttmacher Institute felmérése alapján száz abortuszt választó nőből 32 a szűkebb-tágabb környezete kényszerítő hatása alatt esik át a terhességmegszakításon. Az Elliott Institute kutatása szerint pedig ez az arány 64 százalék.

–  Amikor egyszer a Családvédelmi Szolgálat védőnőinek előadást tartottam, feltettem a kérdést, Magyarországon mekkora lehet ez az arány. Azt válaszolták, 95 százalék. Ez nem felmérés eredménye, talán túlzó is az adat, de az biztos, hogy a kényszer létező jelenség. A lányokat a szülők tehetik ki nyomásnak, zsarolhatja a nőket a partnerük vagy a munkahelyük, miközben a döntés súlyát nekik kell viselniük egy életen át. Számos példáról tudunk, hogy a munkaadó a maga ráutaló vagy verbálisan is kifejezett fenyegetésével próbált hatni egy ilyen döntésre. Ha csak az évi 27 ezer abortusznak a fele megelőzhető lenne a külső kényszerítő erő negligálásával, az is 14 ezer gyereket jelentene.

Vagyis az alkotmányos kötelezettségét komolyan vevő államnak nem az a feladata, hogy a művi terhességmegszakítást lehetetlenné tegye, hanem hogy az erre szóló igényt csökkentse krízisterhességet kezelő intézmények létrehozásával.

–  A magzatvédők mozgalma kezdetben főként arra törekedett, hogy megmentse a magzatokat. Az eltelt néhány évtizedben ma már jobbára életvédőknek nevezzük magunkat, ami azt jelenti, hogy a terhes nőket és a magzatokat is segítjük – mondja Téglásy Imre. – Nemrég például 19 és 21 éves szülőket gondoztunk, akik éppen a tizenkettedik hét leteltekor jutottak el az abortuszt ekkor már nem vállaló kórházba. Vidéken találtunk nekik szállást, vittünk bútorokat, babaápolási szereket, az ifjú apa gyorsan el tudott helyezkedni, a lány pedig már megédesülőfélben lévő anyaként várja a gyereket. Talán ilyen az a gondoskodó közeg, amely állami források esetén még hatékonyabb életvédő választ tudna adni a pusztulás felé sodró problémák megoldására.

Szellem a palackból

–  A kommunizmusban az abortusz bevezetéséhez nem kapcsolódott ideológia, voltaképpen az életszínvonal növelésének volt az egyik eszköze, illetve a háborúkban odaveszett férfimunkaerőt így pótolták nőivel – mondja Jobbágyi Gábor professor emeritus, aki számos könyvet publikált a témában. – 1990-ig a népességszámhoz viszonyítva a világon a legtöbb abortuszt hazánkban hajtották végre. Habár azóta jelentősen lecsökkent ez a szám, még mindig magas a nyugati adatokhoz képest. Ma egy életellenes civilizációban élünk, ahol a meg nem született gyerekek felnevelésén takarékoskodnak. Pedig az önrendelkezési jog nem írhatja felül a magzat élethez való jogát, mint ahogy senki nem öletheti vagy csonkíthatja meg magát legálisan. De már generációk sorában rögzült az, hogy ez egy lehetőség, amivel élni lehet, ezért visszazárni a szellemet a palackba rendkívül nehéz. Meg kell változtatni a magyar társadalom gondolkodásmódját. Bár ez sem könnyű feladat, mert minden apró lépés óriási ellenállást szül. A 2011-es „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!” feliratú plakátokból álló kampány rögtön Brüsszelig jutó kritikát váltott ki.

Érdekes tanulmány látott napvilágot a közelmúltban egy kutatásról, amit az Ampók Alapítvány és a Norvég Emberi Jogi Központ készített közösen. Feltérképezték a skandináv családtámogatási politikát, ott ugyanis az apák sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a kisgyerekeikkel, a család működésében egyenlőbbek a szerepek, ahogy a munka világában is. A kilencvenes években indult norvég családpolitikával nem az volt a cél, hogy minél több gyerek szülessen, hanem az, hogy növekedjen a női munkaerőpiaci aktivitás: úgy gondolták, ennek az az eszköze, ha a fizetett és a fizetetlen munka, vagyis a kenyérkereső tevékenység, valamint a háztartás vezetése és a gyereknevelés feladatainak családon belüli eloszlása igazságosabb. Ez sikerült, miközben lett egy pozitív mellékhatása is: nőtt a gyerekvállalási kedv. Ez lehetne egy olyan pont, ahol a családvédők és a női jogokért küzdők szempontjai találkoznak.

–  Az abortuszhoz való jog és a nők társadalmi helyzete összefügg – szögezi le Sebestyén Andrea jogász, aki a feminista jogtudomány kutatója. – A gyermeknevelés szinte kizárólag nőkre háruló feladata és felelőssége az, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a férfiakkal egyenlő arányú részvételt a politikai, gazdasági életben, a munka világában. A feministák szerint az abortusz, mintegy kon­tex­tu­sá­ból kiragadott módon, az élet és halál feletti döntésre szűkül, ami tisztán morális dilemma. De az abortusz kérdése nem egyszerűen egy egyént vagy a nőket mint csoportot megillető jogokról, hanem társadalmi szerepekről szól. Magáról az identitásról, a nők képességéről, hogy meghatározhassák saját létezésük mikéntjét, és ne csupán a reprodukció eszközeként teljen el az életük. Támogassuk és segítsük azt, aki szeretné megtartani a magzatot, de ne akarjuk démoni választásként beállítani, ha valaki mégis lemond róla, ne bélyegezzünk meg senkit, aki korán, későn vagy sosem szül. Holisztikusan kell látnunk és kezelnünk ezt a problémát.

Egyedül

–  Én azt látom, a jogok mögött álló különböző filozófiák és érvek nem befolyásolják egy nő egyéni döntését. Mindenféle nő érkezik hozzánk társadalmi helyzettől, végzettségtől, anyagi lehetőségektől függetlenül. Leginkább az jellemző rájuk, hogy egyedül vannak, nincs mögöttük támogató környezet, ami lehetne akár az apa, akár a család, a munkahely vagy a társadalom – mondja Frivaldszky Edit, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke, egyébként angoltanár és közgazdász. – Az a jó, hogy van hat-nyolc hónap a helyzet rendezésére, és ez sokszor elég is.

A szintén segítséget nyújtó szervezet azt vallja, hogy az élet a fogantatással kezdődik: a gyerek ezért nem csak a nő felelőssége, mégis az ő nyakába varrja az egészet a társadalom. Utóbbi hozzáállása azért is fontos, mert a szűkebb közösségek reakcióin is múlik, hogy egy nő, aki nem kívánt gyermeket vár, szívesebben hordja ki, mintsem elvetesse.

–  A törvény kultúrát szül. Amit a törvény megenged, az kulturálisan is megengedhető lesz. Az egész kérdés a jogok területére terelődött, átitatódott politikával, stratégiával, elvárjuk a jogászoktól, hogy kimondják, mikor kezdődik az emberi élet. Én nem bíznám ezt a jogalkotóra, a politikára. Egyszer beszélgettem egy posztabortusz-szindrómás nővel, aki nagyon kemény volt magával és azokkal, akik abortuszra mennek. Úgy fogalmazott, hiába hívjuk sejtcsomónak, az emberek a gyereket nem akarják az életükbe, tehát a gyereket vetetik el, csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására nevezik sejtcsomónak. Aki belegondol, az tudja, hogy egy emberi életről van szó.

2018. december 31-én a Breitbart.com tette közzé oldalán, hogy az abortusz volt 2018-ban a vezető halálok a világon: mintegy 41,9 millió áldozatot követelt. A WHO minimum évi 40-50 millióra becsüli az abortuszok számát, eszerint nagyobb, mint a tíz vezető haláloké összesen.