Színek a kottán
Sokkal inkább emlékeztetnek egy többgenerációs nagycsaládra, mint hagyományos együttesre, amikor azonban az értelmi fogyatékosokból és segítőikből álló Nemzeti Színkottás Zenekar a színpadra áll, tagjai az ép muzsikusokkal is felveszik a versenyt. A különleges formációt martonvásári fellépésükön néztük meg.
Mielőtt elkezdődne a martonvásári koncert, egy kisfilmet vetítenek a próbafolyamatról és a közös utazásokról: a jó hangulatú jelenetek sokkal inkább emlékeztetnek baráti összejövetelekre, mint komoly szakmai felkészülésre. A Nemzeti Színkottás Zenekar tagjai közt már a felvételeken érezhető az összetartás, egymás szeretete és a kitörő jókedv, noha valószínűleg az átlagnál nehezebb az életük. Míg a közönség a filmet figyeli, a vászon mögött az ötven-hatvan fős zenekar már izgatottan, lábdobogva várja, hogy a húrok és a billentyűk közé csapjon, vagy megszólaltassa ütős vagy ritmushangszerét. Végül a megjelenik Vass Árpád karnagy, a feszültség elillan, és kezdetét veszi a vegytiszta örömzene.
Munka, sport, kultúra
Ha nem látnánk, csupán hallanánk a dalokat, azt gondolhatnánk, hivatásos muzsikusok játszanak. Az természetesen érzékelhető, hogy nem a Zeneakadémia végzősei koncerteznek, relatíve egyszerű tételek váltják egymást, ám a nagy létszámú társulat hangzása egységes, a hangok pontosan követik egymást. Legyinthetnénk, hogy mindez el is várható egy élő produkcióktól, de minden más megvilágításba kerül, ha tudatosítjuk magunkban, hogy itt, néhány segítőt leszámítva, közepesen vagy súlyosan értelmi fogyatékos fiatal és középkorú emberek méretik meg magukat a nagyközönség előtt.
A cél pedig természetesen nem a hivatásosokkal való versenyzés, hanem az integráció. Ahogyan Asztalos Zsolt, a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület vezetője mondja, ezeknek az embereknek pontosan ugyanarra van szükségük a teljes élethez, mint ép társaiknak: munkára, sportra, kultúrára. Utóbbi átadására 1994-ben Andornaktályán alapították meg országos szervezetüket, amely mára nyolcvan tagintézményen keresztül kétezer értelmi fogyatékossággal élő számára szervez művészeti tevékenységeket, képzéseket, szakköröket és táborokat, a nép- és társastánc, a színjátszás, a fotózás és filmezés, a képzőművészet, valamint az ének és zene területén. A szakemberek mellett igyekeznek önkénteseket és hivatásos művészeket is bevonni a közös munkába.
Sok száz érdeklődő
Egy hasonló csoportos zenei tábor során állt össze tizenhat éve a Nemzeti Színkottás Zenekar is. Az együttes tagjai a holland eredetű, de az intézmény által nálunk is meghonosított úgynevezett színkottás módszerrel tanulják be a különböző zeneműveket: a hangokat a kottán nem az egységes fekete vagy üres pöttyök jelzik, hanem különböző színek, ezáltal jóval könnyebben dekódolható és megjegyezhető egy-egy tétel. Ez az eljárás egyébként nem csupán a szellemi fogyatékos emberek, hanem ép óvodások számára is hatékony. A koncertek repertoárja a közös örömzenélések során alakul ki, mindenki szabadon bedobhat ötleteket, a legnépszerűbb számok pedig a programban maradnak – ilyen például a Yes Sir vagy a Cseresznyevirág című dal.
Nagy előrelépés volt az együttes életében, amikor 2009-ben St. Martin, a magyar instrumentális zene egyik első számú előadója elfogadta a felkérésüket, és azóta is több alkalommal közösen koncertezett velük. Azóta rendszeresen előfordul, hogy a Nemzeti Színkottás Zenekar más, neves professzionális muzsikusokkal is színpadra áll, mások mellett a Budapest Ragtime Band is számos fellépésüket kísérte. És ugyanilyen kiemelkedő esemény a színkottások számára az évente több alkalommal és helyszínen megrendezett Speciális Művészeti Fesztivál, ahol sok száz érdeklődő előtt zenélhetnek. Asztalos Zsolt szerint ez azért különösen fontos, mert segíti legfőbb küldetésüket: az integrációt. A fogyatékossággal élő emberek ugyanis a mai napig gyakran hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, sokuk ezért inkább családjával vagy valami intézményben, a külvilágtól elzárva, az utcára sem szívesen merészkedve tölti napjait. Hasonlóan hátrányban vannak a munkaerőpiacon is, hiszen jellemzően csupán az állami foglalkoztatásban, kevés fizetésért nyílik lehetőségük elhelyezkedni.
Nélküled
Éppen ezért bírnak életükben hihetetlen jelentőséggel a hosszadalmas próbafolyamatokat követő koncertek és fesztiválfellépések. Egyrészt mert lehetőségük nyílik megélni, milyen színpadra lépni, tapsot kapni, profikkal együtt zenélni, másrészt minden alkalommal megtapasztalják: ők is érnek annyit, mint ép embertársaik.
Vass Árpád karnagy még 2004-ben Provoda József „Jodes”-nek, a Szivárvány Együttes alapítójának invitálására kezdett el segítőként dolgozni a tordasi Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonában, itt tanult meg később vezényelni és zenekart vezetni. Nyilvánvalóan más a technikája, mint egy Zeneakadémián végzett hivatásosnak, ugyanakkor megtanulta érthetően közölni az akaratát, a csapat pedig csodálatosan követi az instrukcióit. Arra is figyelnie kell, hogy míg egy professzionális társulat tagjai saját művészi egyéniségük szerint alakítják és szólaltatják meg a darabokat, a Nemzeti Színkottás Zenekar esetében a legfontosabb cél a megfelelő hangok előcsalogatása. Finomhangolásra itt nincs lehetőség, az általuk használt elektromos hangszerek nem is alkalmasak erre. A választott dalok is egyszerű, ismert, populáris művek, a martonvásári fellépés előtt néhány nappal például az egyik tagjuk felvetésére az Ismerős arcok Nélküled című számát tanulták meg, de hasonlóképpen spontán került a repertoárra a népszerű dal, a Hulló falevelek is. De mivel mindannyian szeretik a jó zenét, ötletekben szerencsére sosincs hiány, teszi még hozzá Vass Árpád.
Ám nemcsak az ő személye állandó az együttes életében, a billentyűkön játszó másik felkészítő, Nádudvari Péter is régóta oszlopos tagja a társulásnak, és társadalmi munkában, elhivatottan dolgozik a fogyatékossággal élők elfogadásáért. A fiatal apuka mindezzel családi mintát követ: orvos édesanyjától és szociális munkás édesapjától már gyerekkora óta így látta természetesnek. Korábban is foglalkozott kisebb, értelmi fogyatékosokból álló zenekarokkal, amikor azonban először látta koncertezni a Nemzeti Színkottás Zenekart, annyira megragadta a produkcióból áradó pozitív mentalitás, hogy mindenképpen csatlakozni szeretett volna hozzájuk, és 2010 óta egyetlen fellépésüket sem hagyta ki.
– Ebben a közegben nem csupán zenésztársnak és oktatónak, hanem pótszülőnek, póttestvérnek, pszichológusnak, gondozónak és ápolónak is kell kicsit lennem egy személyben, ám a közös táborok, majd a folyamat csúcspontját jelentő koncertek minden fáradságért kárpótolnak.
