Fotó: Magyar Demokrata/T. Szántó György
Hirdetés

A Marczibányi Téri Művelődési Központban Láng Zsolt II. kerületi polgármester, Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, Szenkovics Dezső, a Sapientia Egyetem dékánhelyettese, Nagy Péter, a Vallásszabadság Háza igazgatója és H. Szabó Gyula, a Románia Magyar Könyves Céh elnöke írta alá a megállapodást – közölte a Klebelsberg Kultúrkúria pénteken az MTI-vel.

A megállapodás keretében a II. kerület és kulturális intézményei még szorosabbra fűzik kapcsolatukat a kolozsvári magyar szervezetekkel. Ennek első lépéseként szombaton, a II. Kerület Napja elnevezésű rendezvényen a fiatal kolozsvári író, Lupescu Kata könyvbemutatóján vehetnek részt az érdeklődők, valamint az együttműködő szervezetek vezetői mérik össze szakácstudományukat kerületi csapatokkal a szokásos éves főzőversenyen a Millenárison.

Augusztusban a II. kerület kulturális programokkal képviselteti majd magát a Kolozsvári Magyar Napokon Láng Zsolt polgármester részvételével.

Fotó: Magyar Demokrata/T. Szántó György