Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Deák István a Zalatáj című lap online kiadásának hírét megerősítve azt mondta: a jól fejlett hüllő az úttesten sétált.

Az asszony értesítette a polgármestert, aki autójával a helyszínre ment, és sikerült befognia, majd a kocsijában tennie az agresszív állatot. Az aligátorteknőst állatorvos is látta, aki szerint nagyjából húszéves lehet a hüllő.

Deák István hozzátette, hogy minden bizonnyal a település határában lévő mocsaras területről mászhatott elő a teknős, és azt feltételezi, hogy akár párja is lehet ott.

A polgármester zárt, biztonságos területen helyezte el az aligátorteknőst, amely etetéskor elfogadta a felolvasztott fagyasztott halat. Azt még nem tudja, hogy véglegesen hol helyezheti el az egyébként csak engedéllyel tartható állatot.


Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfaj, csak állatkertben tartható – mondta az az országos állatvédelmi főfelügyelő csütörtök délután az MTI megkeresésére.

Pallós László azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy egy aligátorteknőst találtak szerdán a Zala megyei Pethőhenyén.

Elmondta, hogy az aligátorteknős invazív faj, amely a magyarországi őshonos állatvilágra veszélyt jelent, a hazai teknősöket kiszoríthatja az életterükből. Emellett a harapása az emberre is veszélyt jelent – tette hozzá.

Jelezte: 2010-ben jelent meg kormányrendelet a kedvtelésből tartott állatokról. Ebben egyértelműen benne van, hogy – többek között a más állatokra való veszélyessége miatt – Magyarországon kedvtelésből nem tartható ez a teknősfaj. Az aligátorteknős az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint az egyes, különösen veszélyes csoportba tartozik, a hatályos jogszabályok alapján csak állatkertben tarthatók.

A szakember kitért arra is, hogy a magyarországi állatkertek mindegyike mentőközpontként is működik. Kiemelt mentőközpont a fővárosi és a szegedi állatkert, így ezeket érdemes megkeresni az állat elhelyezése miatt.

Pallós László közölte, hogy az aligátorteknős tartásának büntetőjogi megítélése is van. Ugyanis aki veszélyes állatot engedély nélkül tart, illetve az ország területére behoz, vagy a tartására vonatkozó biztonsági előírásokat megszegi, bűncselekményt követ el. Így aki ezt az állatot tartotta, több okból is felelősségre vonható – mondta az országos állatvédelmi főfelügyelő.