Moldova, az elrabolt ország

A múlt hét végén több magánrepülőgép is felszállt Chișinău repülőteréről. Az Európa egyik legszegényebb országát évek óta saját vállalkozásaként működtető Vladimir Plahotniuc köréhez tartozók hagyták el sietve Moldovát. Többen Románia felé vették az irányt, míg az egyik gép Moszkvába repítette az oligarcha megbízható szövetségesének tartott, az egymilliárd dollárt eltüntető 2014-es bankbotrány főszereplőjeként ismert Ilan Șor családját. A kétes hírű üzletember felesége a népszerű orosz popénekes Zsaszmin, maga Șor azonban aligha volt a gépen, mivel őt nemzetbiztonsági okokra hivatkozva már évekkel ezelőtt kitiltották Oroszországból. Az országból kilépők adatbázisában a neve nem szerepelt, de elhagyta Moldovát Plahotniuc is. Ezt különösebb gond nélkül megtehette a szakadár Transznisztrián keresztül. A Dnyeszter bal partján fekvő, el nem ismert állam vezető holdingjának, a Sheriffnek a tulajdonosához, Viktor Gusanhoz ugyanis szoros üzleti kapcsolatok fűzik. E verzió szerint Plahotniuc Odesszából repült Londonba, majd onnan feltehetően Miamiba, ahol a családja él.

A magángépek kirajzása előtt néhány órával jelentette be a demokraták alelnöke, hogy elismerik Maia Sandu június 8-án alakult kormányát. E fordulat némiképp váratlan volt, mert az ideiglenes államfő, Pavel Filip reggel még az általa szeptember 6-ra kiírt parlamenti választásokról egyeztetett. A demokraták számára ugyanis ez jelentette az egyetlen erőszakmentes megoldást a hatalom megtartására. Csakhogy ezután megjelent a demokraták székházában Derek Hogan amerikai nagykövet, és 15 perces megbeszélést folytatott a párt elnökével, Vladimir Plahotniuckal. Az ezt követő bejelentésből ítélve az oligarcha a tárgyaláson visszautasíthatatlan ajánlatot kapott. Két napra rá az alkotmánybíróság, felülbírálva saját döntését, legitimnek és törvényesnek nyilvánította Maia Sandu kormányát.

Plahotniuc pozíciói már a februári választásokon erősen megrendültek, és ezek után felcsillant a remény, hogy Moldova végre megszabadulhat az országot fojtogató korrupt oligarchától. A szavazás azonban patthelyzetet hozott az egymással kibékíthetetlen ellentétben álló politikai erők között. Lényegében ugyanakkora a támogatottsága a szocialistáknak, a Maia Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártjából és Andrei Năstase vezette Büszkeség és Igazság nevű platformból álló tömörülésnek, az Acumnak és az ország leggazdagabb oligarchája, Vladimir Plahotniuc által vezetett, eddig kormányzó Demokrata Pártnak. Így aztán egyik erő sem volt képes kormányt alakítani. Az idő előrehaladtával az is világossá vált, hogy sem a szocialisták, sem az Acum nem hajlandó koalícióra lépni a korrupt és bűnöző Plahotniuc vezette demokratákkal. Az oligarcha legitimációja ráadásul mind a moldovai társadalomban, mind pedig a nemzetközi közösségben mélyponton volt. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy a demokraták időt nyernek, és marad még egy esélyük a hatalomban maradásra. Minden jel arra mutatott ugyanis, hogy a patthelyzet csak egy újabb választással oldható fel.

Június elejétől azonban felpörögtek az események. A térségben érintett három hatalom mindegyikének képviselője, az orosz elnöki megbízott, Dmitrij Kozak, a bővítéssel foglalkozó uniós biztos, Johannes Hahn és a State Department kelet-európai osztályát vezető Brad Freden egyszerre látogatott el június 3-án Chișinăuba. A prímet az orosz miniszterelnök-helyettes vitte, aki a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló szocialistákat és a Kreml ellenségének számító Acumot is rábeszélte a koalícióra.

A dolgok megértéséhez érdemes tudni, hogy Moldova mindegyik pártja erősen be van kötve valamelyik, a térségben érintett globális szereplőhöz. Kezdjük Vladimir Plahotniuckal, akit szinte az utolsó pillanatig támogatott Románia mellett az Egyesült Államok. A Trump-kártyát kijátszva kissé ugyan túlzásba esett, ám Washington láthatóan nem nagyon akarta elengedni a kezét. Persona non grata volt viszont Moszkvában, ahol elfogatási parancsot is kiadtak ellene. Moszkva e következetessége azzal magyarázható, hogy átlátott az oligarcha machinációin. Plahotniuc ugyanis mind a bel-, mind pedig a külpolitikában igyekezett kijátszani egymás ellen Oroszországot és a Nyugatot. Az euroatlanti irány elkötelezettjeként állította be a pártját, és ennek érdekében a valósnál oroszbarátabbként építette fel Igor Dodont. Pedig a szocialisták öntörvényű vezetőjével eleinte ugyancsak meggyűlt a Kreml baja, és csak az elmúlt években került igazán közel Oroszországhoz. Ez nemcsak az önállóságát, de az önbizalmát is megnövelte, így aztán ki tudott lépni Plahotniuc árnyékából.

Az Acum az euroatlanti erők pártja Moldovában. Míg a belügyminiszterré kinevezett Andrei Năstasénak a német kapcsolatai erősek, addig a kormányfő Maia Sandut egyértelműen Washington tartja a markában. Ezen belül is elsősorban Soros György köréhez köthető.

Ebből a kapcsolati hálóból is kiolvasható, hogy Moszkva, Washington és Brüsszel aligha egyeztetett a moldovai megoldásról, érdekei azonban egybeestek. Ez alapján Moszkva arra is kész volt Plahotniuc eltávolítása érdekében, hogy leüljön az ideológiai értelemben tőle igencsak távol álló Acum képviselőivel. Nem mellesleg az sem volt egyszerű, hogy a szocialistákat rábeszélje erre az abszurd koalícióra. Az Európai Unió a botrányokat látva egyre inkább eltávolodott a demokratáktól. Olyannyira, hogy még a Moldovának szánt költségvetési támogatásokat is befagyasztotta. Ennek ellenére nem mondható, hogy könnyen elengedte volna Plahotniuc kezét. Leginkább azonban Washington kötődött hozzá, így az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a Fehér Ház is lemondott róla.

Mindezek után a kormányalakítás három hónapos határidejének lejárta előtt két nappal létrejött az oligarchaellenes koalíció, Igor Dodon pedig az amerikai, az orosz és az uniós nagykövet jelenlétében kinevezte miniszterelnöknek Maia Sandut. Közben a hatalom kikapcsolta a parlamentben a villanyt. Plahotniuc és a demokraták ugyanis nem akarják átadni a hatalmat, és államcsínynek nyilvánították a történteket. A Plahotniuc befolyása alatt álló alkotmánybíróság megfosztotta államfői jogkörétől Igor Dodont, az ideiglenes elnöknek kinevezett egykori kormányfő Pavel Filip pedig szeptember 6-ra előre hozott parlamenti választásokat írt ki.

Közben a médiát is kezében tartó Plahotniuc egy leleplező videót is nyilvánosságra hozott Dodon lejáratására. Ezen a titokban készült felvételen az államfő elismeri, hogy a szocialistákat Moszkva pénzeli, és az ország föderális átalakítását ajánlja az oligarchának a hatalomban maradásért cserébe. Dmitrij Kozak azonban nem sokkal később bizonyítékokkal alátámasztva nyilatkozta a Kommerszantnak, hogy ez valójában a hatalmat minden áron megtartani akaró Plahotniuc javaslata volt.

Moldova legbefolyásosabb és leggazdagabb embereként Plahotniuc nem véletlenül ragaszkodott annyira a hatalomhoz. Enélkül ugyanis birodalma kártyavárként omlik össze. Felemelkedése már a kommunisták időszakában, 2001–2009 között kezdődött, és ezután került a pártja előbb az úgynevezett európai koalícióban kormányra, majd egyedül irányította az országot. Annak ellenére, hogy a 2015-ös választásokon pártja mindössze 19 mandátumot szerzett a 101 tagú parlamentben. Fejenként 100-500 ezer dollárért vásárolt meg képviselőket és tett szert 57 fős parlamenti többségre. Emellett a zsebében volt a főügyész, az alkotmánybíróság, az antikorrupciós hivatal, a Demokrata Párt és a média jelentős része.

A Moldovát rabul ejtő oligarcha már külföldön van, örökségével azonban nem lesz egyszerű megbirkózni. A másként gondolkodók szisztematikus lejáratása, a telefonok lehallgatása, és mindenek­előtt a mélyszegénység miatt a közel négymilliós ország nagyjából fele már Nyugat-Európában és Oroszországban él és dolgozik. Az ország kirablását elsősorban is az tette lehetővé, hogy az intézményrendszer, a civil társadalom, a gazdaság fejletlen. Ráadásul a most felállt koalíció meglehetősen gyenge lábakon áll, pillanatokon belül megindulhat a belső eróziója. Főképp úgy, hogy Moldova választások sora előtt áll, ami még tovább élezheti a hatalmon belül enélkül is meglévő ellentéteket. Így aztán a jelenlegi konszenzus felborulása a régiek helyébe új problémákat hozhat, ami egyáltalán nem hiányzik ennek a gyengélkedő országnak.