A hely szelleme

– „Amikor alkot, valósággal beletemetkezik a munkába. Magára húzza az üres teret, a környezetet és benne él, majd lehúzza magáról, és életre kelti” – hangzott el a díj átadásakor a laudációban. Ez az alkotói attitűd jellemzi?

– Ez alapvetés minden egyes munkámnál. A tájépítésznek a komplex környezetrendezés a feladata, amely akkor lesz eredményes, ha az adott tér tágabb környezetét is elemzi, például hogy milyen épületek vannak a közelben, milyen növények élnek ott, milyenek a terület közműadottságai, a terepszintek. Míg az építész statikus, élettelen anyagot használ, addig a kertépítész élő, időben és térben változó anyaggal dolgozik. A két téralkotó tevékenységnek egymással össz­hangban kell lennie: a kert folytatódik a házban, és az épület tervezése sem ér véget a falaknál.

– A pályázatra beadott tervek erről a komplexitásról mesélnek?

– És igazolják a tájépítészeti munka sokrétűségét is, aminek eredményét meghatározza a műszaki tudás, az adott hely építészettörténeti, térépítészeti, biológiai, valamint funkcionális és esztétikai követelményeinek elemző ismerete. A Gül Baba türbéje lehet példája az építészet és a térépítészet közötti összhangnak, a hódmezővásárhelyi tűzfalak közötti függőkert a megújuló városközpontok új térhasználati és közlekedési igényeinek. A kőbányai Szent László-templom előtti téren a Lechner Ödön építésznek emléket állító szobor elhelyezése pedig szokatlan arányai miatt jelentett kihívást. Itt lehetőségem volt bizonyítani a térépítészeti elemek hangsúlyt adó és a szecesszió formavilágát kifejező, a térarányokat megváltoztató jelentőségét.

– A Gül Baba türbéje volt talán a legbonyolultabb feladat, hiszen műemléki környezetről volt szó. Mi mindenre figyel ilyen esetben a tájépítész?

– A Gül Babával kapcsolatban van egy korábbi személyes élményem: a Huszka Jenő daljátékából 1989-ben készült tévéfilm látványtervét én készítettem. A Várban volt a forgatás, minden reggel több száz rózsát kellett a virágpiacról a forgatási helyszínre, a palota reneszánsz déli kertjébe vinni – ez a téma, úgy tűnik, többször megtalált szakmai életem során. A türbe környezetének tervezését is az előzmények részletes feltárása előzte meg: így megismerkedem a helytörténettel, az adott épület történetével, stiláris jegyeivel; meg kellett tudnom, hogy kik építették, és hogyan illeszkedik a város­szerkezetbe. Mindez időigényes munka, a kollégáimnak nehéz elviselni, de én ezt az utat minden esetben végigjárom, úgy a műemléki, mint a kortárs feladatoknál.

– A műemléki épület esetén a múltat veszi inkább figyelembe, vagy a jelen időt?

– Mindkettőt. Egy több száz éves épület esetén történelmi kontextusba kell helyezni az adott teret. Gül Babával kapcsolatban mindent kikutattam, elolvastam róla, amit csak lehetett: megtudtam, hogy bektasi dervis volt, 1541. szeptember 2-án halt meg, és hogy Szulejmán szultán, Buda elfoglalója tisztelete jeléül a halottas menetben vállán vitte Gül Baba koporsóját. A türbe utóélete is tele van izgalmas vonatkozásokkal: körülötte épült fel a Wagner-villa, a Rózsadomb villaépítészetének megteremtője, Wagner János tekintélyes méretű átriumháza. Csodálatos családról van szó: Wagner János Lechner Ödön és Ybl Miklós kortársa volt, tizenhárom gyermeket nevelt fel, közülük öten építészek lettek – ilyen dinasztia talán nincs is a magyar építészettörténetben. A család közel százötven éve ültetett gesztenyefáját sikerült a kertrendezésnél megmenteni – erre nagyon büszke vagyok. A II. világháború idején a villában a németek hadiszállást rendeztek be, 1944-ben innen robbantották fel a Margit hidat. A szovjetek válaszul szétlőtték az épületet, a XVI. századi sírkápolnának azonban, hála az átriumos elrendezésnek, nem esett baja. A Wagner-villa elpusztult, az alapfalain épült fel a jelenlegi türbeközpont.

– Honnan indult a türbe környezetének tervezése?

– A térelemzés és az aprólékos kutatómunka után szembesültek egy igen komoly műszaki problémával: a felmérés során derült ki, hogy megoldatlan a hegyről a Duna felé futó rétegvizek elvezetése, ami statikailag veszélyeztette a területet, és megoldandó mérnöki feladatot jelentett a szakági tervezőknek. Ugyanígy összetett tervezést igényelt a függőkert körülbelül 28 méteres szintkülönbségeinek áthidalása, a meglévő támfal- és lépcsőrendszer teljes felújításával. Mindez példája a tájépítészi munka összetettségének, amely a közvélekedéssel ellentétben messze túlnyúlik a növények kiválasztásán és esztétikus elrendezésén.

– E sokrétűség a türbe kertjében és környezetében található ezernyi apró gesztusból tevődik össze: az iszlám kultúra szimbolikájától a közel-keleti kertek megidézésén át a mediterrán függőkertig.

– A cél elsősorban az építészeti és a térépítészeti elemek összhangjának megteremtése volt, amin belül számtalan részletet kellett figyelembe vennünk. Például kínálkozott a lehetőség, hogy a türbe homlokzatának téglaarchitektúrája a kinti környezetben is visszaköszönjön a sétány és a függőkert pihenőtereinek anyaghasználatában. A türbe belső kertjében az iszlám kertművészet jellegzetes elemei jelennek meg: a félköríves kőpadok és azok mozaikdíszítése, a rituális felkészülésre utaló falikút, valamint a mu­ra­nói­üveg-burkolatú labirint padlócsatornából feltörő szökővizek hang- és látványélménye egészíti ki a képet. A sírkertből a Duna felé tekintve a Budai Irgalmasrendi Kórház kápolnájának égbe törő tornya jeleníti meg szimbolikusan az iszlám és keresztény világvallás találkozását.

– Milyen szempontok játszottak szerepet a rózsakert és a mediterrán függőkert kialakításánál?

– A növényfajták kiválasztásánál a változatos színek mellett azt is figyelembe kellett venni, hogy az év minden szakában magas díszítőértéke legyen a kertnek: kora tavasztól a nyári virágzásig, az őszi lombszíneződéssel kiegészülve, de igény volt az is, hogy a téli havas napokon a fák vázszerkezete nyújtson látványélményt a park látogatóinak. Sajnos a libanoni cédrusok telepítése csak tervezői elképzelés maradt, mégis elégedettek lehetünk az eredménnyel, a kivitelező Bólyi Faiskola odaadó munkájának köszönhetően. A parkban és a türbe belső kertjében közel ötezer növényt telepítettek, a tervnek megfelelően levendulát, zsályát és más, a mediterrán jelleget erősítő illatos évelőket. Természetesen a kert meghatározó növénye a rózsa és annak minden változata, utalással a hely névadójára. A sok örökzöld növény hangulati kiegészítője a virággal borított felületeknek. A növényjegyzéket a török kollégákkal egyeztetve, néha vitatkozva állítottuk össze, miután ők nem gondoltak arra, hogy itt sokkal hidegebbek a téli hónapok. A türbe belső kertjében jellemzően piros és sárga rózsákat helyeztünk el, a török kertek színvilágának megfelelően.

– A tájépítész munkája nélkül talán meg sem születik a genius loci, vagyis egy hely hangulatának hiteles felidé­zése?

– Mi is résztvevők vagyunk ennek létrehozásában. A tájépítész számára igazi kihívás szép, harmonikus emberi környezetet teremteni, ahol generációk nőhetnek fel. Valójában építész szerettem volna lenni, de hogy sokat legyek jó levegőn, a szüleim rábeszéltek, hogy inkább kerttervezőnek menjek. Mint tudjuk, ez a gyakorlatban nincs teljesen így, hiszen a rajztábla mellett születnek a terveink, mégis hálás vagyok a sorsnak, hogy tájépítész lettem. Ebben a munkában az a vonzó, hogy műszaki és esztétikai kihívást is tartalmaz, de számomra talán a legvonzóbbak a műemléki feladatok, melyek építészettörténeti kutatást is igényelnek. Megérteni az elődök tervezői elképzeléseinek indítékait.

– Ma egyre inkább felértékelődik a tájépítészet. Ráébredtek volna a városlakók, mennyire fontos az élhető környezet?

– Mindinkább az ötödik homlokzat, vagyis a tetőkertek korát éljük, ennek megléte egyre fontosabb szempont az urbánus létben. A jelzéssé zsugorodott zöldfelületek jelenléte nem csak az esztétikai látvány miatt fontos. A növényzettel borított tetőkertekben magasabb a páratartalom, öt-hat fokkal hűvösebb a mikroklíma. Túl ezen az élő kertbe azonnal beköltöznek az énekesmadarak, a zöld pedig nyugtatja a szemet. Sokkal kellemesebb ilyen helyen élni és dolgozni.