Jó zenék, jó ételek, jó borok Pakson

– A bluest a szomorúság és a panasz szülte. Amerika déli gyapotültetvényeinek fekete rabszolgáitól indult, és a kezdetben még igencsak egyszerű, de hatásos, balladaszerű előadásmódját ismétlések, spontán kibontott ötletek, szigorúan puritán hangszer-összeállítások jellemezték. Napjainkig is megmaradt e régi, archaikus változata amellett, hogy útnak indította a jazzt és a rockot, George Gershwin több kompozícióján keresztül pedig még a klasszikus zenébe is belopakodott. Megszületése óta sokan, sokszor keltették már a műfaj halálhírét, ám a blues csendben hátrahúzódva mindig túlélte, túléli az aktuális divathullámokat – mondja Sas Lajos. 

A bluesrajongó férfiba, akinek nagy kedvence az amerikai Beth Hart, Pakson, a 27. Nemzetközi Gastroblues Fesztiválon botlunk bele. Lajos egyébként tipikus figurája a nagy múltú, Tolna megyei rendezvénysorozat közönségének. Nemcsak zenei ízlése okán, hanem életkora miatt is: ötven pluszos, ahogy az idelátogatók többsége. Gárdai György a fesztivál atyja és fő szervezője szerint ugyanis Magyarországon az a paradox helyzet állt elő, hogy bár dúskálunk a fiatal és tehetséges blueszenészekben, a közönség egyre öregszik, a kevés fiatalt még apró gyerekként a szülei szoktatták hozzá a stílushoz. 

– A blues érzelmekkel, energiákkal teli zene, élő zene, amit „virgás” muzsikusok játsszanak – mondja élő cáfolatként rögtön egy tizenkilenc éves budapesti lány, aki barátjával együtt érkezett Paksra, bízva abban, hogy az itteni élmények hatására a fiú is megszereti végre a jó zenét.

Az ilyesfajta értő hallgatóság miatt kedveli annyira a Gastrobluest Németh Gábor, a magyar Soulbreakers együttes tagja, ötletembere, menedzsere is, szerinte a Szigettel vagy a Balaton Sounddal ellentétben itt valóban a muzsikán, és kevésbé a bulizáson van a hangsúly. A másik, amit követendőnek tart, hogy Pakson nincs „előválogatás”: csak a tehetség számít, nem a különféle ügynökségekhez vagy szekértáborokhoz való tartozás. A fesztivál legszimpatikusabb tulajdonsága azonban mégiscsak az oldottság, nem ritka, hogy a koncertjeik után a sportcsarnok lépcsőjén ücsörgő világsztárok egy szál gitáron játszanak még valamit a köréjük gyűlő hallgatóságnak. Nem hiába annyi a visszatérő fellépő, és nemcsak a külföldiek közül: a 60-80 zenekarból álló hazai bluesmezőny is szívesen jár le ide nyaranta. Arról nem is beszélve, hogy ma, amikor senki nem a gyakran saját kiadású lemezek eladásából, hanem a koncertekből él, az együttesek örülnek minden pluszlehetőségnek. A zene amúgy is sokaknak „csak” szerelemből vállalt másodállás, Németh Gábor például civilben egy kereskedelmi cégnél dolgozik, Pleszkán Écska, a Soulbreakers énekesnője és Péter Gábor, az együttes gitáros pedig a Pest-közeli település, Bugyi rockiskolájában tanít.

1 2 3 4 5 6 7 8 / 8

Hogy manapság valóban nem a jó blues- és rockzene a legkeresettebb fesztiválműfajok, mutatja a médiaérdeklődés hiánya is. A Gastroblueson egyetlen kicsi, kétfős tévéstábbal találkozunk, nyilván a fiatal riporterlány is a helyi csatorna képviseletében kérdezgeti a vendégeket. 

– Egy jobb, de rövid időszak után a média most teljesen közönyös a fesztiválunk iránt – magyarázza Gárdai György főszervező is. – Mindezt jól mutatja, hogy bár korábban fellépett nálunk a világ legjobb rockbillentyűse, Keith Emerson, a koncertjéről készült felvételünk még ingyen sem kellett egyetlen nagy, országos adónak sem… 

Pedig ahogyan Emerson példája is mutatja, igazi csillagok fordultak és fordulnak meg évről évre Pakson. Többségüket Bogdan Gomilko „csalogatta” ide, az ukrán férfit annak idején kizárták még az Össz-szövetségi Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségből, azaz a Komszomolból is, mert magyar nőt vett feleségül. Ő a BBC-t és az Amerika hangját hallgatva lett a blues és a rock szerelmese, nem sajnálva a pénzt a diplomaták és a tengerészek által becsempészett LP-kre, még ha azok régen a szovjet átlagfizetés felébe is kerültek. Kezdetben persze neki sem volt könnyű a nyugati zenekarokat és előadókat ebbe a kis dunántúli városkába csábítani, de az elmúlt huszonhét év alatt már híre ment a Gastroblues sajátos hangulatának. A világhírű Ten Years After idén például már másodszor jár itt, persze kissé átalakult felállásban, amit a gitáros-énekes Alvin Lee 2013-as halála indokolt. Az együttes a blues alapjain nyugvó, de lendületes, sok szólóval és rögtönzéssel tarkított rockot játszik a mai napig, paksi fellépésüknek különös színt adott, hogy ötven évvel ezelőtt ott voltak Woodstockban is – e korszakváltó zenei esemény állt ez évben a Gastroblues Fesztivál középpontjában is. 

Amin persze nemcsak a rendezvény nevében is megjelenő blues-, illetve rockzene kapott kitüntetett figyelmet, hanem kisebb mértékben a jazz is. A három műfaj találkozására most több más formáció mellett a Miller Anderson Band volt a legékesebb példa. Érdekes kísérlet volt még Ferenczi György és a kárpátaljai hegedűs Pál István Szalonna duókoncertje is, amely a paksi evangélikus templomban csendült fel, csodálatosan. A kegyhely különben a fesztivál egész ideje alatt koncerthelyszínül is szolgál: a meghitt, jelentősebb erősítések nélküli, bensőséges fellépések során a zenészek nagyon is tudatában vannak annak, hogy itt nemcsak a földi közönségnek játszanak… 

E sokszínűség miatt is lehet, hogy a bluesrajongók számára a paksi fesztivál olyan, mint a szilveszter, júliustól a következő júliusig számítják az évet. A három gyöngyösi férfi, Salga Attila, Sereg István és Füleki Miklós legalábbis biztosan így van ezzel, kis triójuk egyben egy közösség is, minden hónapban tartanak egy zenenapot, ilyenkor együtt sportolnak, főznek, majd lemezeket hallgatnak. Paks számukra szinte kultikus hely, már hetedik éve járnak ide.  Talán ezért is nehezményezik annyira, hogy a HVG nemrégiben közölt fesztivállistájából a Gastroblues egyszerűen lemaradt. Pedig a rendezvény nemcsak zenei, hanem gasztronómiai és közösségépítő jellegű is: főzőverseny, borbarátok találkozója és már több teljesítménytúra is kapcsolódik hozzá. Sőt, a város segítségével még ennél is szélesebbre nyitották a kapukat. A Paks testvér-, illetve partnertelepülésének választott kárpátaljai Visk magyar óvodája számára a fesztivál szervezői vették meg a tetőfelújításhoz szükséges cserepeket, az idei bortalálkozó bevételét pedig egy az egyben a helyi templom kapja.