A DK a trieszti magyar kikötőben csak horthysta romantikát lát
A Demokratikus Koalíció képviselője, Varju László közleményben ment neki a magyar kormány trieszti kikötőberuházásának.
A kormány július elején közölte, hogy a magyar állam 31 millió euróért megvásárol egy 32 hektáros területet a trieszti kikötőben. 100 millió eurós befektetést szánnak arra, hogy létrehozzák „Magyarország tengeri kijáratát”, azaz egy magyar tulajdonú mélytengeri kikötőt és hozzá kapcsolódó logisztikai központot – írja.
„A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordul a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz a kikötővásárlással kapcsolatban. A DK kikéri a minisztériumtól az előkészítéssel kapcsolatos tanulmányokat és költségvetési terveket” – így fejeződik be a közlemény épeszű fele, ezután Varju elszabadul:
„Valós, szakmai érv ugyanis nem nagyon szól amellett, hogy ez a kikötővásárlás valóban az ország érdekeit szolgálná”
– írja mindezt annak fényében, hogy a beruházás célja nem más, mint a tengeren túlra exportáló magyar vállalatok szállítmányozásának gyorsítása, ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter is elmondta.
Ám a Gyurcsány-párt politikusa ennél is messzebbre megy:
„Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a folyamatosan könnybelábadt szemmel múltba révedő, horthysta romantikát dédelgető fideszes urak szívesen döngetnék a mellüket, hogy végre Magyarországnak is intéztek egy kis tengerpartot. És persze az is kapóra jönne a NER-huszároknak, ha innen indulhatnának feltűnésmentesen luxushajókázásokra.”
Varju László közleménye minden bizonnyal a baloldal „merjünk kicsik lenni” mondásának szellemében íródott.
