Felülírt népakarat

– A „felülírt” demokrácia című új kötetének egyik legfontosabb állítása, hogy a XXI. században a demokrácia mint politikai rendszer veszélybe került, mégpedig a nyugati demokráciákban lezajló folyamatok miatt. Hogyan történhet ez meg éppen Nyugaton?

– A nyugati politikatudomány rendre felveti, hogy a közép- és a kelet-európai új demokráciák veszélyeztetik a demokratikus értékeket. Már a 90-es években megjelentek azok a kritikák, miszerint a régiónkban illiberális demokráciák, autoriter, félautoriter vagy hibrid rendszerek jöttek létre. A könyv első részében a közép- és kelet-európai demokráciákat elemzem, majd bebizonyítom, hogy ezek is demokratikusak, hiszen nem csak a liberális demokrácia tekinthető demokráciának. A közép- és kelet-európai régió országainak más a történelmük, a kulturális hátterük, nem lehet olyan különbséget tenni, hogy az egyik demokrácia jó, a másik pedig rossz. Sőt még a nyugati demokráciák is eltérőek: az angolszász, az amerikai, a skandináv, a dél-európai és latin vagy például a svájci is különbözik. Léteznek monarchiák, köztársaságok, föderális és unitárius rendszerek, vannak elnöki, parlamentáris, kancellári stb. kormányzatok, van, ahol működik alkotmánybíróság, van, ahol nem. Meglátásom szerint nem a közép- és kelet európai demokráciák veszélyeztetik a demokratikus értékeket, hanem az a globális pénzügyi, gazdasági elit, amely a nyugati demokráciákban már megvetette a lábát. Ezek a pénzügyi intézmények, gigacégek, gazdasági hálózatok olyan hatalmas erőforrásokra tettek szert, hogy a nemzetállamok fölé kerekedtek. Céljuk, hogy a globális folyamatokat a piac irányítsa, és ne a nemzet­államok.

– Mikor kezdődött ez?

– Amikor 1989-ben véget ért a kétpólusú világrend, megbomlott a piac, az állam és a társadalom egyensúlya. A közjót képviselő állam a kapitalizmusban még megpróbált egyensúlyt teremteni a piac és a társadalom között. Nem korlátozta a gazdasági haszonszerzést, mint a kommunizmus, de figyelmet fordított a jóléti intézkedésekre. Ez az egyensúly bomlott meg azzal, hogy a piac kitört a nemzetállami keretekből, és globalizálódni kezdett. Megjelentek a nemzetközi cégek, a globális pénzügyi intézmények és ezzel együtt a globális elithez kötődő nemzetközi háttérintézmények, mint például a Külkapcsolatok Tanácsa vagy a Bilderberg-csoport. A két világrendszer közötti küzdelem még kordában tartotta a globális eliteket, mert Nyugaton idealisztikus társadalmat kellett teremteni. Henry Kissinger mondta a 80-as években: jó, hogy a piac globálissá vált, és létrejöttek globális intézmények, de a politikát is globálissá kell alakítani. George Bush 1989-ben egy új világrend megvalósításáról, világtársadalomról és világkormányzásról beszélt. Az elmúlt harminc év gyakorlatilag ennek a jegyében telt. 1989-ben a washingtoni konszenzus lefektette a globalizmus gazdasági alapelveit: liberalizáció minden területen, privatizáció, az állami cégek felszámolása, globális szabadkereskedelem. Francis Fukuyama pedig a politikai alapelveit fogalmazta meg: a történelemnek vége, a liberális demokráciák győzelmet arattak. Közép- és Kelet-Európára is ezt a zubbonyt akarták ráhúzni.

– Könyvében azt írja, a nemzetállam a demokrácia egyedüli letéteményese. Miért?

– A demokrácia és a nemzetállam egymást feltételezi, történelmi tapasztalataink szerint demokrácia csak nemzetállami keretek között működik. Ha a globális elit a nemzetállamokat le kívánja gyűrni, a demokráciát is háttérbe kell szorítania, mert amíg tartanak demokratikus választásokat, és a választóknak felelős, legitim kormányok alakulnak, addig ezek számukra korlátot jelentenek. Azokat a demokráciákat, amelyek nem támogatják a törekvéseiket, diktatúrának vagy populizmusnak bélyegzik. Csak azt a demokráciát ismerik el, amelyik nekik kedvező. Ezt hívom felülírt demokráciának: a globális elit hátulról jövő, indirekt beavatkozásokkal felülírja, megakadályozza a népakarat érvényesülését. Az EU-ban is van erre számos példa, gondoljunk a 7-es cikk vagy a migránsvízum ügyében lezajlott szavazásra. A globális elit tagjai úgy gondolják, náluk van a bölcsek köve, és kizárólag az a jó világnak, amit ők szeretnének megvalósítani, aki pedig ezzel nem ért egyet, az fasiszta, náci.

– A nemzetállamok lebontása után mi a globális elit végső célja?

– A globális pénzügyi elit arra törekszik, hogy a nemzetállamokat alávesse a globális piacnak. Ezt csak a demokrácia háttérbe szorításával teheti meg. A globális elit létrejötte ténykérdés, amit számos adat igazol. Az Oxfam adataiból tudjuk, hogy a világ vagyonának több mint a felét a népesség egy százaléka birtokolja. 2017-es jelentésükből kiderül, hogy a világ nyolc leggazdagabb emberének vagyona akkora, mint a teljes népesség szegényebbik feléé. Hozzáteszem, 2011-ben még 388, 2016-ban pedig már csak 62 ember kezében összpontosult ez a vagyonmennyiség. Ennek a bankárokból és multicégek tulajdonosaiból álló csúcselitnek a tagjai kapcsolatban állnak egymással, és összehangolják az érdekeiket abból a célból, hogy senki és semmi ne veszélyeztesse a hatalmukat és a vagyonukat. Egy globális világrend kiépítésén dolgoznak, mert szerintük a világ problémáit – klíma, szegénység, demográfia, migráció – csak globális, nemzetek feletti intézményekkel lehet megoldani. Annyi alapja van a filozófiájuknak, hogy a globalizáció valóban hoz magával globális problémákat. A kérdés azonban az, hogy a nemzetállamok átengedhetik-e a terepet egy nagyon szűk világelitnek, amelyet senki nem választott meg. A válasz egyértelműen nem, hiszen nincs garancia arra, hogy ne globális diktatúra jöjjön létre. A globális problémákra a nemzetállamok akaratára épülő, alulról szerveződő intézmények létrehozásával, a nemzeti szuverenitás betartásával kell megoldást találni.

– Hol tart jelenleg a globalizmus folyamata?

– A globalizmus Nyugat-Európában nagyon meggyökeresedett. A szocializmus alatt nyugatias jóléti államra vágytunk, de mire elérkeztünk oda, hogy csatlakozzunk a hőn áhított Nyugathoz, addigra ők megváltoztak. Megszűntek a nemzeti korlátozások, létrejött a globális piac, eluralkodott és normává vált a multikulturalizmus, amellyel egzisztenciális veszély szembemenni. Most mintha újra vasfüggöny ereszkedne le Nyugat- és Kelet-Európa közé, nagyon nehézzé téve az együttműködést.

– Könyvének másik fontos állítása, hogy a politológiában haszná­la­tos hagyományos bal­–jobb szembenállás háttérbe szorult, és helyette megjelent egy új törésvonal a globális elit és a nemzetállamok között. Milyen konkrét jelei van­nak ennek?

– Az unión belüli szövetségkeresési taktikázás jól mutatja, hogy az új törésvonal felülírta a hagyományos bal–jobb ellentétet, és a zöld, a liberális, a szocialista és a jobbközép frakciók egy platformra kerültek, amivel új politikai szövetség jött létre. Gondoljunk az oszakai csoportra, amelynek tagjai a jobbközép Angela Merkel, a liberális Emmanuel Macron és Mark Rutte, valamint a szocialista Pedro Sánchez. Ellenpólusként a visegrádi négyek kormányfőit is ez az újfajta szövetségkeresés jellemzi: Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor keresztény-konzervatív, Andrej Babiš liberális, Peter Pellegrini pedig szocialista, ám közösen arra keresik a választ, hogy milyen lesz az Európai Unió, meg lehet-e benne őrizni az adott nemzet értékrendszerét, kultúráját. A hagyományos bal–jobb szembenállás egyelőre nem tűnik el, de háttérbe szorul. Dániában a szocialista Mette Frederiksen egy bevándorlásellenes programmal nyerte meg a választásokat. Baloldali politikus, de a globalista–szuverenista törésvonal alapján fogalmazza meg gondolatait.

– Az új törésvonal mentén előálló megosztottság mélyebb, mint a bal–jobb szembenállás?

– A XIX. és a XX. században rendszerszintű küzdelem zajlott a két irányzat között. A kommunista és a kapitalista rendszer közötti ideológiai csata az élet minden területére kiterjedt. Úgy látszik, ahogy történelmi korszakok és birodalmak tűnnek el, a bal–jobb ellentét is előbb-utóbb megszűnik. Mára kiderült, hogy egyik sem tudja megváltani a világot. Megszűnt az az illúzió, hogy akár a szocializmus, akár a kapitalizmus paradicsomi állapotot tudna létrehozni. A globalista–szuverenista ellentét ugyanilyen vérre menő küzdelem, ahol a fő kérdés az, meg tudnak-e maradni a nemzetállamok, vagy bedarálja őket egy globális elit.

– Milyen esélyeink vannak?

– Egyedül nincs esélyünk, ezért is van szükségünk a közép-európai szövetségre. Európában pedig nem föderális, birodalmi típusú Európai Egyesült Államokat kellene létrehozni, hanem visszatérni ahhoz az együttműködéshez, amely az 1957-től induló közös piacot jellemezte, összehangolni a gazdasági érdekeket, és így megtalálni a kölcsönös előnyöket. Laza, konföderális unióra van szükség, ahol minden állam szuverén, ahol vannak közös ügyeink, de nem szólunk bele egymás dolgaiba, értékválasztásaiba. A Nyugatnak le kell mondania arról, hogy a kelet-európaiaknak feltétlenül és mindenben követniük kell őket. Egyenjogú viszonyt kell létrehozni, el kell fogadniuk, hogy Közép-Európa geopolitikai egység, az európai kultúra része, és nem vagyunk antidemokratikusak. Ez az egyetlen járható út, hogy Európa megmaradhasson, és mi is megőrizhessük tradícióinkat, értékrendünket, intézményeinket.