Ukrajna varázslatra vár
Volodimir Zelenszkij ott folytatta, ahol három hónapja abbahagyta. Az utcahosszal nyert elnökválasztás után frissen alapított pártja, a Nép Szolgája fölényesen győzött az előre hozott parlamenti választásokon. A társadalom támogatásának megszerzése után ezzel megteremtette politikai hátterét is. Hogy mit kezd vele, még nem tudjuk. Közeledik azonban az igazság pillanata. Az ukrán társadalom a varázsló megjelenése után a varázslatra vár.Nem hozott meglepetést az előre hozott parlamenti választás Ukrajnában. Fölényesen nyert a Nép Szolgája, és a listán szerzett bőven 40 százalék feletti eredmény akkor is szép, ha ez az abszolút többséghez nem elég. Főleg úgy, hogy a második helyezett Ellenzéki Platform – Az életért nevű, a Régiók Pártja romjain alakult, és Kelet-Ukrajnát képviselő alakulat mindössze 12 százalék magasságában állt meg. Az elmúlt öt évben kormányzó Petro Porosenko Európai Szolidaritásra átkeresztelt pártjára az ukránok közel kilenc, míg a Julija Timosenko sokat látott Batykivscsinájára csak mintegy nyolc százaléka szavazott. Bár a népszerű zenész, az Okean Elzi frontembere, Szvjatoszlav Vakarcsuk már megfordult a politikában, és rövid ideig képviselő is volt, új szín a parlamentben a Hang nevű formáció, amely több mint hat százalékot szerzett. Ebben a helyzetben Volodimir Zelenszkij még a választások éjszakáján a szintén a megújulást, az oligarchikus rendszer lebontását célul kitűző, ugyanakkor még a Nép Szolgájánál is erősebb amerikai bekötöttségű Hang vezetőjével kezdett tárgyalásokat a koalícióról.
Az eredmény jól mutatja azt az átalakulást, amely már az elnökválasztással elkezdődött. Az ukránoknak elegük lett nemcsak az elmúlt öt, de nagyjából az utóbbi 25 évből is. A régi pártok leszerepeltek, a nagy reményekkel az utcán elindított és külső erők által is megtámogatott megújulási kísérletek kudarcot vallottak. Vegyük csak a 2014-es, puccsba torkolló Euromajdant: ismét csak azzal végződött, hogy a régi elit egyik fele revansot vett a másikon. A szereposztás változott ugyan, ám megmaradt, sőt tovább erősödött az oligarchák hatalma, és virágzott a korrupció. S ha ez még nem lett volna elég, az ország a geopolitikai csaták felvonulási területévé válva háborúba sodródott, elvesztette területének egy részét, és nemcsak a gazdasági összeomlás, de a szétesés szélére sodródott. Ezután aligha meglepő, hogy az ukránok radikális megújulásra, új arcokra vágytak.
A varázsló egy népszerű komikus képében meg is érkezett, és a változások, a szebb jövő reményében az ukránok 73 százaléka szavazott Volodimir Zelenszkijre. Csakhogy a remény elnöke az elmúlt három hónapban nem sokra ment e minden elődjénél erősebb társadalmi felhatalmazással. Petro Porosenko elnök még távozása előtt jó érzékkel helyezett el aknákat utódja politikai jövője alá. Ilyen volt például az utolsó pillanatban aláírt nyelvtörvény. Aztán ahogy Zelenszkij letette az esküt, a régi elit nyílt támadásba ment át. Az új elnök „béna kacsaként” a még a hatáskörébe tartozó posztokra sem tudta kinevezni saját embereit. Maradt a kormányfő, a főügyész és a külügyminiszter, aki nyíltan szembeszegült az elnökkel. A környezetében megjelenők közben egyáltalán nem új arcok voltak, vagy ha igen, akkor mentorának, az oligarcha Ihor Kolomojszkijnak a csapatából jöttek. A parlament blokkolta minden törvényjavaslatát, a hadsereg pedig a korábbinál is intenzívebbé tette a Donbasz elleni támadásokat. Főképp a médiatérben fokozták aktivitásukat a radikális nacionalista erők is. Ezek a politikai mozgások negatívan érintették az új elnökben és a megújulásban bízó kárpátaljai magyarokat is. Az ellenségkép építésének jegyében ismét felmelegítették a szeparatizmus vádját, felerősödött a rájuk nehezedő nyomás. Ezt a hadjáratot a még hatalomban lévő elit vezényelte, a megválasztott elnök pedig hallgatott.
Zelenszkij eddigi elnökségét általában véve is ez a mindenkit kiszolgálni akaró, így az egymással ellentétes érdekeket megjelenítő választói csoportok támogatásának megtartását célzó hezitálás jellemezte. Hiába emelte őt a hatalomba a háború leállításának, a társadalmi béke megteremtésének, az oligarchák megtörésének és a korrupció visszaszorításának a vágya, idáig ebből nem sokat láthattunk. Még csak gesztusokban sem nagyon, hiszen a politikai érdekek inkább a nacionalisták érdekeinek kiszolgálása felé terelték az elnököt. Sokan azt remélik, hogy ezzel csak időt akart nyerni addig, amíg a parlamenti választások megnyerésével valódi hatalmat szerezhet. Addig is megpróbált mindenkinek a kedvében járni.
A nacionalistákat már említettük, de amikor az általában oroszpártinak nevezett párt, az Ellenzéki Platform – Az életért vezetője, Viktor Medvedcsuk a Kremlhez fűződő kapcsolatai révén négy ukrán hadifogoly hazatérését is elintézte, és a Donbasz konszolidálására új rendezési tervvel állt elő, akkor Zelenszkij hirtelen felhívta az orosz elnököt, aktivizálta a minszki folyamatot, és megállapodás született a kelet-ukrajnai tűzszünetről. Azt a szívességet ugyan nem tette meg neki Vlagyimir Putyin, hogy átadja a kercsi szorosban határsértés miatt lefogott tengerészeket, de az ukrán elnök azért igyekezett elhitetni, hogy a rendezés híve. A meglehetősen populistára sikeredett kampányhajrában még beterjesztette a régi elit átvilágításáról szóló törvényt, és nyíltan felvetődött immár Petro Porosenko büntetőjogi felelőssége is. Ezek aztán megtették a hatásukat, hiszen a korábban már 50 százalék fölött is mért Nép Szolgájának népszerűségvesztése nemcsak megállt, de kissé újra meg is erősödött a támogatottsága.
Így aztán megállapíthatjuk, hogy Volodimir Zelenszkij jól döntött, amikor előre hozta a parlamenti választásokat. Októberig ugyanis a régi elit ugyancsak megkoptatta volna a párt kizárólag az elnökhöz kötődő népszerűségét. A minden politikai tábornak gesztusokat tevő taktika is bevált, hiszen az elnökválasztáson nagyrészt az előd, Petro Porosenko elutasításából adódó 73 százalékos támogatottság több mint felét megtartotta a párt is.
Az eddigiekből azonban egyáltalán nem rajzolódik ki, hogy mit is akar kezdeni a megszerzett hatalommal Volodimir Zelenszkij és csapata. Amit eddig láttunk, az csak a politikai mozgástér kiszélesítését szolgálta, ám most eljött az igazság pillanata. Zelenszkijnek el kell döntenie, hogy megkezdi-e a rendszer átalakítását, avagy folytatódik a sehová sem vezető, megújulást biztosan nem hozó tojástánc. Ez utóbbi esetben ismét csak az ezúttal generációváltással is kísért erőátrendeződésről beszélhetünk majd. De nem kizárt az sem, hogy tényleg jön valamiféle rendszerváltás, és az elnök az európai jellegű reformok irányába tereli az országot. Esély mindkét forgatókönyvre van, mint ahogy arra is, hogy megreked a folyamat valahol a kettő között, és Zelenszkij csupán faltörő kos lesz az érdekcsoportok harcában. Ez utóbbi szcenáriót erősíti a koalíciós kényszer is. Vakarcsukékkal ugyan bizonyos szervezeti átfedések mellett összeköti a rendszer megújításának vágya, ám a Nép Szolgájánál nacionalistább és harciasan nyugatosabb erővel összefogva biztosan nehezebb lesz megtalálni a hangot Moszkvával.
Egyelőre tehát megvan a remény arra, hogy az elnököt nem darálja be a rendszer, a népi felhatalmazással hozzálát Ukrajna konszolidálásához, és képes lesz legalább lenyesegetni az elmúlt öt év vadhajtásait. A varázslótól azonban a társadalom ennél azért többet, magát a varázslatot várja. Zelenszkij eddigi lépései azonban óvatosságra intenek. Így aztán kiindulópontként megelégedhetünk a stílusváltással is.
Most még inkább csak a csapatát látva sejthetjük a jövő irányait, ami azért hatalmas változást nem ígér. Az elnök csapatát három csoportra lehet osztani. Az első és legbefolyásosabb a kampányát támogató oligarcha, Ihor Kolomojszkij embereiből áll. Ilyen az elnöki hivatal vezetőjévé kinevezett Andrij Bohdan, akit csak Kolomojszkij ügyvédjeként emleget az ukrán sajtó. Vagy Ruszlan Homcsak, a frissen kinevezett új vezérkari főnök, aki még a dnyipropetrovszki évekből kötődik az oligarchához. A legtöbben azonban úgy emlékeznek rá, hogy futva menekült Ilovajszkból, így konkrét felelősséget visel az ukrán erők szétveréséért. A Kolomojszkij köréből Zelenszkij köré gyülekezők egy része egyébként annak idején aktívan részt vett a nacionalista harcosokból álló szabadcsapatok, az úgynevezett nemzeti zászlóaljak szervezésében. Ilyen a kárpátaljai magyarok megfélemlítésében élen járó Karpatszka Szics is. A második, az elnökhöz legközelebb álló, pragmatikus irányultságű csoportot a Zelenszkijjel a szórakoztatóiparban együtt dolgozók alkotják. Sefir, Trofimov vagy Kosztyuk, a Kvartal–95 magja most is komoly hatással vannak rá. Ez lehet a magyarázata annak, hogy az elnök első lépései inkább PR-osok keze nyomát viselik, az imázs javítását szolgálják, semmint az államférfi felépítéséről szólnak.
A harmadik az úgynevezett nyugatosok csoportja. Nem véletlenül, hiszen az ukrán politikai elit megítélését alapvetően meghatározza annak külső legitimációja. Az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatása nélkül a politikai pártok és vezetők marginalizálódásra ítéltettek. Ez a helyzet azonban nem csak a Nyugat erőteljes információs és pénzügyi befolyása miatt alakult így az ukrán politikumban. Ebbe az irányba löki az ukrán politikusokat a már krónikusnak nevezhető kisebbségi érzés is. Szóval, Zelenszkij is körbevette magát Amerika bizalmát élvező személyekkel. Ilyen az elnöki hivatal helyettes vezetője, Ruszlan Rjabosapka, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács élére kinevezett egykori pénzügyminiszter, Olekszandr Danyiljuk vagy a külügyminiszteri posztra javasolt Vadim Prisztajko, Ukrajna jelenleg a NATO-nál akkreditált nagykövete.
A politikai hétterét is megteremtő Volodimir Zelenszkij első számú feladata e meglehetősen képlékeny, szilárdnak nem nevezhető bázis megőrzése, ami a nemegyszer egymással ellentétes érdekek kiszolgálása miatt továbbra is sok lavírozást feltételez. Az új elnök geopolitikai értelemben és az országon belül is a Kelet és a Nyugat közé szorulva próbálja meghaladni a lehangoló és visszahúzó ukrán adottságokat. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, tényleg kisebb varázslatra van szükség. Ahhoz, hogy Ukrajnát egyesítse, vagy legalábbis a szétesést megakadályozza, Kijevnek mindenekelőtt ki kellene lépnie a vazallus szerepéből, és a nemzetközi játszmák önálló szereplőjévé kellene válnia. Méghozzá úgy, hogy közben a gazdasági egyensúly fenntartása elképzelhetetlen a külföldi hitelek nélkül. De nem könnyebb a nacionalista hevületek, a kirekesztettségtől átitatott indulatok, a szociális bizonytalanság és a kvázi háborús állapotok közepette megteremteni a társadalmi békét sem. Érzik ezt az ukránok is, akik a varázsló megjelenése után ezért a megmentő és megváltó varázslatra várnak.