Fotó: MTI/AP/Evan Vucci (archív, illusztráció)
Hirdetés

Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Közölte: egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében.

„Az erőszaknak véget kell vetni” – hangsúlyozta Trump, majd bejelentette, hogy hétfőn részletes nyilatkozatot tesz az ügyben.

Az amerikai elnöknek ez volt az első nyilvános megszólalása a minapi két tömeggyilkosság óta, amely szombaton a texasi El Pasóban, illetve vasárnapra virradóan az ohiói Daytonban történt. Korábban Twitter-bejegyzésekben reagált a történtekre. Együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, dicsérte a rendőrök gyorsaságát és szakértelmét, valamint bejelentette a Fehér Házon és a középületeken lévő nemzeti lobogók félárbócra eresztését augusztus 8-áig. Egyik vasárnap reggeli mikroblog-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott: „mint mindenki más az országban, elítélem e gyűlöletes tettet. Nincs olyan ok, amellyel igazolni lehet ártatlan emberek legyilkolását, és nincs érte bocsánat sem”.

Közben az amerikai sajtóban részletek jelentek meg elsősorban a texasi El Pasóban elkövetett esetről.

Az első lövések eldördülése előtt mintegy fél órával az elkövetőnek, a 21 éves Patrick Crusiusnak tulajdonított hosszú bejegyzés jelent meg az interneten. Az írásban a szerző tudatta: tette „válasz” lesz a spanyolajkúak tömeges bevándorlására, „inváziójára” a déli határon át. A bejegyzés – amelyet a rendőrség korábban „kiáltványnak” nevezett – a Kényelmetlen igazság címet viseli, és arra figyelmeztet, hogy a spanyolajkúak egyszer majd átveszik az amerikai gazdaság, később pedig a kormány irányítását is.

A nyomozók vizsgálják, hogy valóban Patrick Crusiustól származik-e az írás. Greg Allen, El Paso rendőrfőnöke azonban az egyik vasárnap délutáni sajtóértekezletén kifejtette: minden jel arra mutat, hogy „a kiáltvány közvetlenül tőle származik”.

A nyomozók azt is vizsgálják: miért éppen a mexikói határ mentén fekvő El Pasót választotta tette színhelyéül Crusius, aki jóval messzebb, a mintegy tízórányi autóútra lévő Allenben, Dallas egyik középosztálybeli elővárosában élt.

Vasárnap a bűncselekménnyel összefüggésben házkutatást tartottak három dallasi házban is.

Egy nap alatt belül harmincnál több ember halt meg tömegmészárlásokban és lövöldözésekben az Egyesült Államokban

Kevesebb mint egy nap leforgása alatt harminc ember halt meg és többtucatnyi megsebesült két tömegmészárlásban az amerikai El Pasóban és Daytonban, Chicagóban pedig három ember öltek meg és közel negyvenet megsebesítettek lövöldözésekben.
A texasi-mexikói határ mentén fekvő, döntően spanyolajkúak lakta El Paso városban szombat délelőtt egy fegyveres egy bevásárlóközpontban lövöldözött, vasárnapra virradóra pedig az ohió Daytonban egy fegyveres a belvárosban nyitott tüzet. A texasi tettest elfogták, az ohiói merénylőt a rendőrök azonnal agyonlőtték.
El Pasóban 20 ember halt meg és több mint kéttucatnyi megsebesült, többek állapota azonban még vasárnap délután is válságos volt.
Az elkövető a város egyik bevásárlóközpontjánál, a Walmart áruház előtt nyitott tüzet, helyi idő szerint szombaton délelőtt. A támadót elfogták, ellenállást nem tanúsított. Greg Allen helyi rendőrfőnök közölte: az előzetes nyomozás alapján feltehető, hogy gyűlöletből elkövetett bűncselekmény történt. Az Egyesült Államokban ez alatt azt értik, hogy a támadó a származása, bőrszíne, vallása vagy szexuális irányultsága alapján választja ki az áldozatait. Utalt egy „kiáltványra”, amelyet az elkövetőnek tulajdonítanak.
Gregg Abbott texasi kormányzó szombati bejelentésében még szintén csak valószínűsítette, hogy a tettes, a 21 éves Patrick Wood Crusius gyűlöletből követte el a tömegmészárlást. Vasárnap azonban a szövetségi igazságügyi minisztérium ügyésze, John Bash El Pasóban sajtókonferenciát tartott, és ezen bejelentette: a hatóságok szövetségi gyűlöletből elkövetett bűncselekmény miatti vádemelésre készülnek az elkövető ellen, a mészárlást pedig belföldi terrorcselekményként kezelik. A vasárnapi sajtókonferencián Jaime Esparza texasi kerületi ügyész bejelentette: Texas állam azt tervezi, hogy halálbüntetést kér az elkövetőre.
Az Ohio állambeli Daytonban helyi idő szerint szombat éjfél után egy órával, a belváros szórakozó negyedében történt a tömegmészárlás. A Ned Pepper Bar nevű szórakozóhelyen nyitott tüzet egy férfi, akit az egy percen belül helyszínre érkező – éppen a környéken járőröző – rendőrök agyonlőttek. Nan Whaley, daytoni polgármester szerint ha a rendőrök nem érkeznek azonnal a helyszínre, a vérfürdő még nagyobb lett volna.
Ohióban az első hírek arról szóltak, hogy a támadónak volt tettestársa is, de vasárnapi sajtótájékoztatóján Matt Carper rendőrparancsnok ezt nem erősítette meg, s azt mondta, hogy a támadó gyaníthatóan egyedül volt. Kilenc embert ölt meg, és 26 sebesültet még vasárnap is kórházban ápoltak.
A lövöldöző – akinek nevét vasárnap estig még nem hozták nyilvánosságra – támadófegyvert használt, több tárat lőtt ki, és fegyverekkel foglalkozó újságot találtak nála.
Donald Trump amerikai elnök elrendelte, hogy augusztus 8-ig félárbócra eresszék a nemzeti lobogókat a Fehér Házon és a középületeken, leróva a kegyeletet a daytoni és El Pasó-i mészárlások 29 halálos áldozata előtt – jelentette be az amerikai elnök hivatala. „Elítéljük ezeket a gyűlölettel teli és gyáva cselekményeket” – emelte ki a Fehér Ház a közleményében.
Trump több Twitter-bejegyzésben is együttérzését fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, illetve dicsérte a rendőrök munkáját. Vasárnap Ferenc pápa imával emlékezett meg a támadások áldozatairól.
Vasárnapra virradóra egyébként Chicagóban is több helyen voltak fegyveres támadások, a helyi média összesítése szerint három ember meghalt és 37 megsebesült. A múlt hétvégén Gilroy észak-kaliforniai kisváros fokhagymafesztiválján nyitott tüzet egy férfi. Három embert agyonlőtt, a fesztivál 13 látogatóját megsebesítette, majd öngyilkos lett.