Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
Hirdetés

Levelében a diplomata teljes körű segítségét ígérte leendő utódjának, hogy az átmeneti időszak zökkenőmentes legyen és – ahogyan fogalmazott – „külpolitikai céljainkra összpontosíthassunk”.

Az 59 éves Jon Huntsman lemondása október 3-tól lép érvénybe. Várható távozásáról a napokban már jelentek meg értesülések az amerikai sajtóban. A hét végén például a CNN hírtelevízió közölte, hogy információi szerint Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök múlt csütörtökön – amikor Trump amerikai segítséget ajánlott Moszkvának a szibériai erdőtüzek oltásához – telefonon egyeztetett egy új moszkvai nagykövet szükségességéről is.

A CNN akkor azt közölte: Trump és Putyin ugyan megvitatta, hogy nemsokára új nagykövetet kell küldeni Oroszországba, de konkrét személyi javaslatokról nem esett szó. Donald Trump a telefonbeszélgetés után újságíróknak azt mondta: „rövid, de jó” beszélgetést folytatott az orosz elnökkel, de nem tett említést új amerikai nagykövet kinevezéséről.

Jon Huntsman tekintélyes republikánus politikus. 2004 és 2008 között Utah állam kormányzója volt majd többszörös nagykövet, a 2012-es elnökválasztáson pedig pártja egyik elnökjelölt-aspiránsa. Az orosz fővárosban 2017 óta teljesít diplomáciai szolgálatot. Sajtójelentések szerint az elmúlt hetekben ő és a felesége egy sor olyan rendezvényt szervezett, illetve látogatást tett, amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy a házaspár végleg elhagyni készül Moszkvát.

A távozó diplomata munkájával kapcsolatban soha nem fogalmazódtak meg kifogások. Elemzők azt valószínűsítik, hogy távozása hátterében egészségi állapota lehet. Jon Huntsman tavaly novemberben hozta nyilvánosságra, hogy előrehaladott bőrrákot diagnosztizáltak nála.

Az orosz külügyminisztérium az amerikai nagykövet távozásáról

Az Egyesült Államok belpolitikai konjunktúrája nem engedte meg a lehetőségek valóra váltását az Oroszországgal való viszonyban – kommentálta az orosz külügyminisztérium Jon Huntsman amerikai nagykövet kedden nyilvánosságra hozott távozását.

„Ez a washingtoni kormányzat döntése. Ennek megfelelően (a távozó misszióvezető) tevékenységét is az amerikai félnek kell értékelnie. Huntsman profi. Sajnos az Egyesült Államok belpolitikai konjunktúrája nem engedte meg a kétoldalú viszonyban meglévő lehetőségek valóra váltását” – mondta a TASZSZ hírügynökségnek az orosz diplomáciai tárca egy név nélkül nyilatkozó illetékese.

A TASZSZ idézte a The Salt Lake Tribune című amerikai napilapot, amely szerint az október 3-án távozó Huntsman mérlegeli annak lehetőséget, hogy Utah államban elinduljon a jövő évben esedékes kormányzóválasztáson.

Huntsman 2005 és 2009 között volt már utahi kormányzó. 1992-1993-ban az Egyesült Államok szingapúri, 2009 és 2011 között pekingi nagykövete volt. A moszkvai misszió vezetését 2017-ben vette át.

2012-ben harcba szállt az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltségéért, amit abban az évben a hozzá hasonlóan mormon vallású Mitt Romney nyert el.