Véget vetünk a kivételezésnek!

Véget vetünk a kivételezésnek! Rokonok helyett adjuk rászorulóknak az önkormányzati lakásokat! Sajtótájékoztatóm V. Naszályi Márta polgármesterjelölttel. #BudapestMindenkié

Gepostet von Karácsony Gergely am Freitag, 16. August 2019
Hirdetés

Karácsony Gergely bevezetőjében azt mondta, Fidesz-közeli emberek laknak szociális bérlakásokban.

A politikus sajtótájékoztatóján közölte: Budapest I. kerülete szimbólumává vált az egész országban uralkodó politikának, amely szerint a választott vezetők nem szolgálni, hanem uralkodni szeretnének; az önkormányzati lakásokat politikusok lakják, miközben mások nélkülöznek.

Karácsony azt is elmondta, azt olvasta ma, hogy a főváros a csőd szélén áll.

Karácsony Gergely kezdeményezésére ezért ellenzéki képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be a parlamentnek, amelyben megtiltják, hogy választott önkormányzati vezetők önkormányzati bérlakásokban lakjanak.

V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki pártok által támogatott polgármesterjelöltje a sajtótájékoztatón aláhúzta: alapvető emberi értéknek kell lennie, hogy a döntéshozó nem „kerít el egy darabot” saját céljára a közösségi vagyonból.

Hozzátette: az I. kerületben kiderült, hogy a polgármester, családja és egyes üzletfelei is önkormányzati bérlakásban laknak, ráadásul a piacinál jóval alacsonyabb bérleti díjért.