Fotó: ShutterStock.com/Everett Historical
Allan Pinkerton, Abraham Lincoln elnök és John A. McClernand vezérőrnagy (1862)
Hirdetés

Egy rendőr és egy szövőnő fia volt. Gyerekkora nélkülözések között telt, mert apja, sérülései miatt, elvesztette munkáját, ezért már korán kádárinasnak kellett állnia. A munkások jogaiért küzdő chartista mozgalom tagjaként gyakran került szembe a hatóságokkal, a letartóztatás elől 1842-ben feleségével – akit az előző napon vett el – Kanadába szökött.

A hajó Új-Skócia partjai előtt zátonyra futott, a házaspár szó szerint egy fillér nélkül vergődött partra. Pinkerton egyik barátja ösztökélésére átszökött a határon, és egy chicagói szeszfőzdében lett kádár. Néhány év múlva a közeli Dundee nevű, jobbára skót emigránsok lakta kis településen saját vállalkozásba kezdett, és a rabszolgaság elleni küzdelmet is támogatta.

Nyomozói pályafutását a legenda szerint egy véletlen indította el: az erdőben nézett hordónak való fa után, amikor rábukkant egy pénzhamisító banda rejtekhelyére. Értesítette a helyi seriffet, és együtt letartóztatták a bűnözőket. A bátor és becsületes fiatalember két helyi vállalkozó támogatásával újabb bandákat leplezett le, és hamarosan ő volt a seriff „félállású” helyettese. Amikor azonban megpályázta a tisztséget, a választáson a kilenc jelölt közül utolsó lett: a helyiek nem tudták megbocsátani neki, hogy rabszolgákat szöktet Kanadába.

A kisvárosi politikától megcsömörlött Pinkerton visszaköltözött Chicagóba, ahol jobban méltányolták. Ő lett az akkor még csak 30 ezer lakosú város első főállású rendőrnyomozója, pénzhamisításokat, emberrablásokat derített fel.

A félelmet nem ismerő és megvesztegethetetlen férfi 1852-ben nyomozással foglalkozó céget alapított, amelynek mottója a „Sosem alszunk”, jelképe pedig a „mindent látó szem” volt. Ez ihlette a magándetektív angol megnevezését (private eye).

A cég nem szűkölködött munkában: az Egyesült Államok jelentős része a „Vadnyugathoz” tartozott, ahol nem volt rendőrség, közbiztonság. A Pinkerton Detektívügynökség két legnagyobb ügyfele a két működő szolgáltatás, a posta és a vasút lett, a nem működő harmadik, a rendőrség rovására.

Pinkerton és munkatársai csakhamar hírnevet vívtak ki maguknak kemény és hatékony fellépésükkel, ők voltak az elsők, akik aktákat vezettek a gyanúsítottakról, bűnügyi nyilvántartást hoztak létre, fényképek alapján azonosították a tetteseket, és nem riadtak vissza attól, hogy beépüljenek a bandákba.

Legnagyobb sikereik közé tartozott Jesse James és bandájának felszámolása, a Wild Bunchnek nevezett vonat- és bankrablásra szakosodott bűnszövetkezet felmorzsolása, Butch Cassidy és a Sundance Kölyök elüldözése Latin-Amerikába.

Cége 1861 tavaszán a beiktatására vasúttal igyekvő Abraham Lincoln útját biztosította. Ügynökei, akik között ott volt az első női detektív, Kate Warne is, egy összeesküvés nyomára akadtak, a merénylők a baltimore-i állomáson akartak végezni a megválasztott elnökkel. Pinkerton figyelmeztette az elnököt, akit még chicagói éveiből ismert, és éjszaka, biztonságban csempészte át a városon.

Lincoln hálából testőrének nevezte ki, és megbízta a titkosszolgálat megszervezésével, amely a polgárháború végén már hatékonyan működött. Hírszerzésben és kémelhárításban is jeleskedtek, megakadályozták például a nyolcezer déli hadifogoly kiszabadítására szőtt összeesküvést, maga Pinkerton is több alkalommal kémkedett álruhában, álnéven, jóllehet pontosan tudta, hogy ha felismerik, azonnal felakasztják.

A Pinkerton cég hírneve egyre nőtt, a lakosság szemében hősökké váltak, és hamarosan már ponyvaregények zengték dicsőségüket. A gyorsan növekvő vállalkozás azonban a nyilvánosság elől titkolt, féllegálisnak, esetenként pedig akár törvényellenesnek számító eszközökkel: megtévesztéssel, megfélemlítéssel, emberrablással, sőt gyilkossággal is élt. Jesse James és bandája üldözése közben például gyújtóbombát dobtak a bandita anyjának farmjára, a tűzben egy kisgyerek is meghalt. Hírnevüket tovább rombolta, hogy gátlás nélkül szegődtek el sztrájkok letörésére, olykor a rendőrség oldalán, így vált az egykori munkásmozgalmi aktivistából a kapitalisták érdekeinek védelmezője.

Pinkerton azonban nem ért rá a helyzet iróniáján töprengeni, annyira lekötötte a folyamatosan növekvő ügynökség ügyeinek intézése. Ellensúlyozandó az időről időre megjelenő negatív hangvételű cikkeket, gátlástalan öntömjénezésbe fogott, személyét és vállalkozását idilli fényben lefestő könyvek hosszú sorát íratta, sőt írta meg.

A nem is kicsit színezett, de reklámjuk szerint valódi, „az aktákból átvett” sztorikat tartalmazó történetek nagy hatást gyakoroltak az olvasókra, de nemcsak rájuk, hanem Sir Conan Doyle-ra, Mark Twainre, sőt később a modern, „kemény” detektívregény atyjának számító Dashiell Hammettre és Raymond Chandlerre is.

A hosszabb ideje betegeskedő Pinkerton 1884. július 1-jén halt meg, valószínűleg agyvérzés következtében. A lapokban azonban az jelent meg, hogy felesége pudliját sétáltatta éppen, amikor a póráz a lába köré tekeredett, elesett, és elharapta a nyelvét. Az esetnek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mire orvoshoz fordult, a sebtől vérmérgezést kapott, és már nem tudták megmenteni. Az ügynökséget fiai örökölték, akik egyre inkább a biztonsági és védelmi tevékenységre helyezték a hangsúlyt a nyomozással szemben, az egykori családi vállalkozás azóta részvénytársasággá vált.