Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a népszerűsítő kampány zamárdi helyszínén tartott, pénteki sajtótájékoztatón elmondta: 2019-ben várhatóan mintegy 180 ezer tonna lesz a hazai dinnyetermés.

A termelők tudatos fajtaválasztása miatt idén már nem augusztus 10-én, Lőrinc napján ér véget a szezon, hanem kihúzódik szeptember végéig – tette hozzá.

Hangsúlyozta: európai szinten is jelentős a magyar dinnyetermelés, az Európai Unióban Spanyol-, Görög- és Olaszország után Magyarországon terem a negyedik legtöbb dinnye.

A közel kétezer hazai termelő nemcsak a magyar, hanem külföldi fogyasztókat is ellátja kiváló minőségű termékével – fűzte hozzá.

Azt mondta, az öt magyar dinnyetermesztő körzet termelőinek a megélhetése a dinnye fogyasztásától függ, így az Agrárminisztérium is komoly energiát fordít arra, hogy a magyar dinnye hírnevét erősítse. Az idei év szélsőséges időjárása a dinnyetermelőket is érintette, ennek ellenére kiváló minőségben és megfelelő mennyiségben terem a magyar dinnye – jegyezte meg.

Az államtitkár arra biztatott, hogy a vásárlók szeptember közepéig ne csak a szokásoknak megfelelően válasszanak gyümölcsöt, hanem augusztus 20. után is keressék bátran a hazai dinnyét.

A zamárdi strandfesztiválon augusztus 20-án indult, kóstolással összekötött kampány jelenleg három helyszínen zajlik, és a tervek szerint tíz-tizenöt város termelői piacán népszerűsítik hasonlóképpen a gyümölcs fogyasztását – mondta Ondré Péter, az AMC ügyvezetője.

Beszélt arról, hogy az egészségügyi világszervezet ajánlása szerint fejenként napi 400 gramm gyümölcsöt kellene fogyasztani, Magyarországon ez a mennyiség most 250 gramm; ezért is fontos a gyümölcsfogyasztásra felhívni a figyelmet.

A dinnye melegben kiváló gyümölcs, tartalmaz A, B, C és E vitamint, foszfort, és magas víztartalma miatt kiválóan hidratál – mondta.

Arra is kitért, hogy az AMC célja a biztos piac megteremtésével megélhetést adni a magyar gazdáknak. Aláhúzta, hogy a magyar dinnye ellenőrzött és biztonságos úton kerül a kiskereskedelembe, és fontos, hogy a hazai fogyasztás ökológiai lábnyoma is kisebb az import gyümölcsnél.

Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Kertészeti és beszállító ipari osztályának elnöke többek között arról beszélt, hogy a NAK másfél éve együttműködési megállapodást kötött a dinnyetermelők egyesületével, és azt a célt tűzték ki, hogy világszínvonalra emeljék a magyar dinnyetermesztést.

Új termelési programot állítottak össze, ennek eredménye, hogy a gazdák már több fajtát termesztenek.

A szakember eredménynek nevezte, hogy idén elmaradt az áruházláncok korábban évenként ismétlődő árletörése.