Őseink ízei
Kincseket őriznek Tápiószelén. Régmúlt idők növényi magvait, amelyek a Kárpát-medence gazdagságáról, agrárkultúrájának kivételes értékeiről árulkodnak. A Növényi Diverzitás Központ (Nödik) munkája során újra termesztésbe állíthatók a régi fajták.
Baktay Borbála kertészmérnök, a Nödik fiatal főigazgatónője fogad. Tulajdonképpen egyetlen kérdés miatt jöttünk, arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért nem kerülnek vissza a termesztésbe azok a régi kultúrnövények, amelyek sokkal gazdagabb beltartalmúak, mint manapság termesztett társaik. Az almáról szólva azt mondják például, hogy a mai gyümölcsökben a száz évvel ezelőtti fajták vitamintartalmának csupán húsz százaléka található…
Bár a hely története az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, maga az intézmény 1959-ben alakult. A Növényi Diverzitás Központban 1200 növényfaj 56 ezer fajtájának magvait őrzik itt. A készlet negyven százaléka gabona, ám az intézet dísznövényekkel, gyógynövényekkel, sőt, vadon termő növényekkel is foglalkozik.
Két évszázados magok
Hűtőtárolókban őrzik a magvakat, amelyeket előzőleg alaposan kiszárítanak. Még 1972-ben állították üzembe az első tárolót, a gépek –20 Celsius-fokon száz évig, 0 fokon pedig 30-40 évig képesek biztonságosan megőrizni a magvakat. Időnként mintát vesznek közülük, és egy laborvizsgálattal ellenőrzik, hogy életképesek-e. Tízévenként minden fajta terítékre kerül. Ha gond van a minta életképességével, akkor felújító vetéssel frissítik fel az adott magkészletet. A vizsgálat lényegi része az úgynevezett csíráztató laborban zajlik, ahol még orosz feliratú gépeket is látni. Évente hat-hét ezer csíráztatást végeznek, a 80-85 százalékos csírázóképesség még azt jelenti, hogy a fajta magvai – laikus fogalmazás szerint – életképesek. Természetesen meglepetések is érik a kutatókat. Van minta, ami nem csírázik ki a gépekben, de kint, a földbe vetve igen!
Ahogy az igazgatónő elmondja: gabonát az ember nyolcezer éve termel, a ma ismert búzák őse többek között a vadon termő kecskebúza volt. Az ókori, egyiptomi sírokban talált búzát nem tudták életre kelteni a kutatók, de sikerült DNS-izolációt végezni rajtuk. Egy 1800-as évekből származó búzalelet viszont életképes volt. Itt, Tápiószelén is van hasonló minta, Ausztriában került elő az eredetije egy befőttesüvegből. Néha furcsa helyeken akadnak leletre a szakemberek, idehaza például egy régi kútban találtak – vélhetően középkori – gabonát a budai Várban.
A magok egyébként törvényszerűen szenülnek, mondja a főigazgató asszony – ez a szakkifejezés egy oxidációs folyamatot takar, amelyben a mag fokozatosan veszíti el eredeti tulajdonságait, illetve az életképességét az öregedés során. Ezt cselezik ki az intézmény hűtőkamrái, amelyeket egyébként már a Nödik kisebb napelemparkja is energiával lát el.
Régi fajták új szerepben
Téved, aki azt hiszi, csupán egyszerű génmegőrzés folyik Tápiószelén – bár az sem kis dolog. Munkájukkal segítik a gazdálkodást, növénytermesztést, és tudományos kutatást is folytatnak. Például a nyolcvanas években innen terjedt el Magyarországon a Dél-Amerikából származó batáta, vagyis az édesburgonya. Sokkal olcsóbban termelhető, mint a hagyományos burgonya (ennek ismeretében rejtély, hogy az üzletekben miért árazzák kétszer magasabbra). A tápiószelei génbankban egyébként 570 burgonyafajtát őriznek. A legnagyobb tételszámban rendelkezésre álló gyűjtemény pedig a búza, amiből – különböző fajokhoz tartozóan – több mint nyolcezer génbanki tételt találni.
Napjainkban az intézményben célirányos kutatások folynak bizonyos babfélékkel, például az úgynevezett homoki babbal. Ezt Magyarországon sok helyütt termesztették napjaink babjának XVII. századi megjelenése előtt. A homoki bab hő- és szárazságtűrő. Abból a célból vizsgálják, hogy fehérjetartalom szempontjából felveheti-e a versenyt a szójával. Az importált szója egy része ugyanis Dél-Amerikából származik, ahol génmódosított fajtákat termelnek. Így pedig a GMO-szója az állattartáson keresztül bekerül az élelmiszerláncba, vagyis a húsipar feldolgozott termékeibe.
Kölesből kétszáznál több fajtát őriznek Tápiószelén, a növényt a kutatók a megszokott gabonák lehetséges alternatívájaként említik. Őseink legfontosabb eledele volt, ami lassan kezd visszatérni az asztalunkra. De folyik itt kutatás például a quinoával és az amaránttal kapcsolatosan is, ezek a növények a lisztérzékenységben szenvedőknek jelenthetnek megoldást, ugyanis nem tartalmaznak glutént.
Fontosak a gyógynövények terén végzett kutatások is. Itt nem csak a közvetlen felhasználásról vagy a teakészítésről van szó. Olyan gyógynövényekről beszélünk, amelyek a réteken, legelőkön teremnek, és a hagyományos állattartásban a jószágok természetes módon fogyasztották őket. Csakhogy a hagyományos formának, a réti legeltetésnek jórészt vége, a hodályokban, istállókban tartott állatok különféle tápokon nevelkednek. A gyógynövényeket mesterségesen kell hozzáadni a takarmányukhoz, hogy egészségesebbek maradjanak, és ízesebb legyen a húsuk is.
Nosztalgia a kiskertekben
Kincsek vannak Tápiószelén, de mégsem használja ezeket az ország. Ám a főigazgató asszony ezt cáfolja, mint mondja, sok régi növényt visszahelyeztek már a tájba. Például a jászsági mákot vagy különböző alakor- és tönkölyfajtákat.
Baktay Borbála szerint nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy a régi növények beltartalma gazdagabb, mint a maiaké. Van, amelyik fajtára igaz ez, van, amelyikre nem. Minden a termesztők céljain múlott. Amikor nagyobb hozamot akartak, abba az irányba kereszteztek és nemesítettek. S ugyanez történt a gyümölcsök kinézetét, ízvilágát, ellenálló képességét, hidegtűrését illetően. Ha a szakemberek felerősítettek bizonyos tulajdonságokat egy fajtában, akkor annak más tulajdonságai háttérbe szorultak – ám a visszaszorulás mértéke nagyon különböző az egyes növényfajtáknál. És sok minden függ a körülményektől, így a klímától, illetve a talajtól is. A goldenalmát szinte egész Európában termesztik. Világos, hogy a magyar golden beltartalma több tekintetben is különbözik a spanyol goldenétől. De ugyanez egy országon belül a különböző tájegységek között is előfordulhat. A gazdálkodás, fejtegeti tovább Baktay Borbála, az egyszerűség, a kényelmesség felé halad. Ez is szempont, akárcsak az, hogy megfelel-e az adott fajta a nagyobb volumenű termesztés, akár a nagyüzemi, gépesített forma követelményeinek. És persze igaz az is, hogy vannak növények, amelyekkel érdemes lenne többet foglalkozni. Például a gomborkával, ezzel az olajnövénnyel, vagy mondjuk a zergeszarv nevű zöldséggel, illetve a csokros hagymával. Nagyon jó tulajdonságaik vannak, még sincsenek termesztésben.
Mindebben szerepet játszik az is, hogy a génbankok felőli komoly kormányzati gondolkodás csak 2010-ben kezdődött. Úgy 2005-2006 környékén még a génbankok privatizációja is felmerült, komoly külföldi érdeklődés mutatkozott irántuk. Annak ellenére, hogy ezen a téren meglehetősen hosszadalmasak a kutatások, egy egyszerű búzanemesítési folyamat is minimum 10-12 évig tart.
Hét esztendeje már, hogy tavasszal bárki rendelhet magot az intézettől. Régi, jó tulajdonságokkal rendelkező fajták magvait, ebben az értelemben tehát működik a visszatérítés lehetősége. Főleg azok rendelnek, akik kiskertjeikben, hobbikertjeikben szeretnének például ízes, zamatos paradicsomot nevelni. Kérnek magokat kisebb termelők is, ők még hagyományos eszközökkel és termesztési technológiával dolgoznak, persze a fajta hozama is a régi időknek megfelelő lesz.
Összesen több mint 1500 génbank működik a világon. A Nödik a tizenhetedik a sorban, európai viszonylatban pedig a nyolcadik. A kormány most Tápiószelére bízta a gödöllői haszonállatgénbank irányítását is. Június 1-től pedig már Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központnak hívják a tápiószelei intézetet.
