Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Pócza István hozzátette: a probléma az, hogy Olaszországban annyira jelentőssé és elsődlegessé vált a hatalom megszerzése, hogy a választók akarata háttérbe szorul.

A szakértő szerint a folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy összeáll az M5S és PD, de az kérdéses, hogy mennyire lesz tartós az együttműködés, hiszen alapvető nézetbeli különbségek vannak a pártok között. A két párt már a kormányalakítás menetéről is különbözően gondolkodik, míg M5S először a parlamenti székeket osztaná ki, addig a Demokrata Párt szerint először a közös kormányprogrammal kellene foglalkozni – fűzte hozzá.

Pócza István kitért arra is, hogy a szakértők között Európa-szerte gyanakvást keltett, hogy a Demokrata Párt – a brüsszeli elvárásoknak megfelelően – Romano Prodit, volt Európa Bizottsági tagot javasolta miniszterelnöknek.