A Bartók Béla Boulevard bája
A vendég csak azt látja, hogy gyönyörű az ősz a Bartók Bélán. Ezer színben pompáznak az öreg fák a napsütésben, néha a régi villamos megnyugtató és ismerős csörömpölését hallani, a homlokzatok sokat látott műteremlakásokat rejtenek. Egyik galéria követi a másikat, az éttermekben böngészni valók a falfestmények, az itallapokon új hullámos kávé, különleges borok és kézműves sörök, és este mindig van valahol felolvasóest vagy élő zene. Még az aszfaltra hullott, elsárgult leveleken is ott a hely patinája.
A vendégek ezt érzékelik a Bartók Béla úton, de azt nem, hogy a felszín alatt rengeteg szál köti össze az üzleteket és a lakókat: összefogás, illetve egyszerre alulról és felülről jövő akarat eredménye, hogy a környék mára azzá lett, ami. Az 1968 óta turizmussal foglalkozó, globális platformmá fejlődött Time Out Group magazin a világ ötven „legvagányabb” helye közé sorolta a Bartók Béla utat, a 41. helyet utalva ki számára.
Az angol eredetiben egészen pontosan a „cool” helyeket vették számba a listán, ezt a jelzőt fordíthatjuk menőnek, frissnek, dögösnek vagy klassznak is: nem a turisták közkedvelt célpontjait és bulinegyedeit rangsorolták, hanem olyan környékeket, ahová a helyiek járnak, és ahol erős a kultúra, illetve a gasztronómia. A lista egy 27 ezer fős felmérés és a Time Out saját szakíróinak véleménye alapján készült. Kelet-Közép-Európából Budapesten kívül csak Prágát említik, onnan a Nové Městót, vagyis az Újvárost.
2010-ben nyitott újra a Hadik Kávéház, a Bartók Béla út reneszánszának kezdetén. Az elegáns Hadik és a bohém Szatyor kétféle közönséget is megcéloz egy helyen, az immár tudatos kultúra- és közönségszervezés eredményeként. Utóbbi neve abból a megjegyzésből született, amit Karinthy tett a Hadik pincéjében működő, gyékénnyel dekorált éjszakai bárról: ez a rész itt olyan, mint egy szatyor. A vicc valósággá vált, és a Hadikból a Szatyorba úgy sétálhatunk át, mintha egy másik világba lépnénk. A falakat közel húsz képzőművész díszítette, a legjellemzőbb talán a sárga Ladában Adyt és Lédát üldöző Stevie Wonder képe.
Különleges falfestményeket máshol is látni: a La nubéban az üzlet nevét adó felhők mellé ülhetünk, az újonnan nyílt, azonnal felkapottá váló Bélában pedig valamiféle dzsungelben érezhetjük magunkat. Régóta meghatározó helyszín a Kelet, de ennek falait nem freskók, hanem könyvek végeláthatatlan sora borítja: itt ingyenes könyvcserére is lehetőség van egy új hullámos kávé mellett.
Valamikor a MOM és az Allee üzletközpontok megnyitása után ürült ki a Bartók Béla út, és akkor fogott az önkormányzat egy olyan projektbe Újbuda Kulturális Városközpont (KVK) néven, amelynek részeként a kulturális programokat is kínáló vállalkozásoknak olcsóbban adta ki az üzlethelyiségeket. A sikerhez szükség volt a körtéri Gomba újjáépítésére, a két metrómegálló téralakítására és a Gárdonyi tér megújítására, de a helyiek nélkül nem termett volna siker, akik összefogással teremtették meg a környék új szellemiségét.
– Az önkormányzat aktívan egyeztetni kezdett az akkoriban létrejött Kulturális Tizenegy Egyesülettel, az elmúlt években több mint 200 millió forinttal segítettük különböző rendezvények létrejöttét – meséli Hoffmann Tamás, a kerület eddigi polgármestere. – A Bartók Béla út és vonzáskörzete sikere meglátásom szerint abban áll, hogy valódi összefogásban tudtak dolgozni a helyi civilek és az önkormányzat.
Több galéria, kiállítóterem és színházi előadásokat befogadó hely mellett a Bartókra telepedett a Kortárs Építészeti Központ, a Medence-csoport, a Szabihíd projektek révén ismertté vált Valyo, közben kiterjesztették a KVK akcióterületét a Kosztolányi Dezső térig, konkrétan a Tranzit Art Caféig, ahol még idén ősszel átadják az Ottlik kert néven futó új parkot.
A Bartókon nyitott meg öt éve a Pagony gyerekkönyvesbolt-hálózat első budai, egyben legnagyobb üzlete is, a három házaspár alapította kiadó számos kortárs magyar írót és illusztrátort fedezett fel, új lendületet adva a magyar gyerekirodalomnak.
– Hatalmas itt az összefogás – mondja Faragó Nóra bolthálózati vezető. – Mi is gyakran küldjük a környékbeli éttermekbe a nálunk érdeklődőket, a nyári táborainkban pedig a Mohában vagy a KEG-ben ebédelnek a gyerekek. Együttműködünk a B32 Galéria és Kultúrtérrel, például az egyik általunk kiadott könyvből készült előadás, amit ott játszanak. Egy kisvároshoz tudnám hasonlítani az egészet.
– Hat éve kezdődött az együttműködésünk, K11, majd Bartók Béla Boulevard néven – meséli Jáki Mónika városfejlesztő, szociológus és településmérnök, a BBB menedzsere. – Én tíz éve költöztem ide, és az akkori Moha Kultúrtér, a Faur Zsófi Galéria, illetve a Hadik tulajdonosaival kezdtünk el szerveződni, majd egyre több hely csatlakozott hozzánk. Egy közterület olyan, mint egy brand, akár a Liszt Ferenc tér, a Falk Miksa utca, a Király utca, a Ráday utca. Annak van egy hívószava. Ebben kezdtünk el gondolkodni, amihez az önkormányzat is együttműködő segítséget nyújtott, figyelembe véve azt is, ha például megvétózzuk egy új hely beköltözését, mert nem illik ide. A teret nem feltétlenül lehet vagy elég fentről irányítva alakítani, az ott élők tudják tisztán, rendben tartani, ők határozzák meg és hozzák létre a szellemét, ami aztán képes közös irányba befolyásolni a tér új és korábbi szereplőit is. Az emberek valahogy belefújják a lelket a térbe, és az elkezd élni.
Sokáig nagyobb fővárosi rendezvénysorozatokba kapcsolódtak be, de ezekben általában háttérbe szorultak, ezért született meg a kizárólag helyi Eleven Tavasz és Ősz, ami így alkalmas volt a Bartók Béla brand reklámozására. De nagyon fontos a városfejlesztő szerint megőrizni a hely intim jellegét, hogy ne nőjön túl magán, és váljon bulinegyeddé, ahogy az a Király utcával is történt: ott a piaci nyomás végül megette a kultúrát.
– Korábban a Ráday utcában volt galériám, ahol végignéztem, hogy válik egy lepukkant utca virágzó hellyé, majd a piac benyomulása után egy teljesen elvendéglátósodott turistautcává – meséli Faur Zsófi, aki alapítása óta a K11 elnöke, és 2010-ben települt ide a galériájával. – Ahol megjelennek a fogyasztók, oda szeretnének betelepülni a nagyobb tőkéjű vállalkozók, de azoknak nem fontos, hogy társadalmi munkában fejlesszenek egy kulturális projektet, ami nem hozza a pénzt, csak viszi. Viszont általában emiatt szorulnak ki a kreatívipari szereplők vagy a kulturális szolgáltatók, hiszen nem tudják megfizetni a növekvő bérleti díjakat, és az egész elveszíti pont azt a báját, ami miatt divatos volt.
Jellemző, hogy sok művész lakik a környéken, a vendégek között számos egyetemi oktató és diák található, illetve az üzlettulajdonosok is egy kicsit itt is élnek, maguk tartják a kapcsolatot a vendégekkel, arcai saját vállalkozásuknak, így betérve hozzájuk nem is üzlethelyiségbe, hanem lényegében véve az otthonukba lépünk be. Jó mutatója ennek a Gdansk, egy lengyel házaspár bárral ötvözött könyvesboltja vagy a KEG Sörművház, amit középiskolai barátok alapítottak, 25 év karrierépítés után: 32-féle sört csapolnak.
De szép példa a Bartókról nyíló Ménesi út is: itt található a különleges magyar borokat kínáló Ménesi Borbár, vele szemben pedig a kizárólag spanyol borokat kínáló La nube, ők nem látnak egymásban konkurenciát. Luis, az utóbbi tulajdonosa Madridból érkezett, a multinacionális cégek világából, miután áthelyezték ide a munkahelyét. Egy idő után belefáradt a munkájába, de nem úgy Budapestbe. A legjobb barátját kérte fel séfnek, a helyet pedig egy spanyol–magyar házaspártól vette meg, akik szintén a környék bohém és nagyon szeretett alakjai közé tartoznak – szívesen betért hozzájuk még a Budapesten forgató Jeremy Irons is.
– Ez egy gyönyörű város, számomra sokkal élhetőbb és intimebb, mint Madrid, de éjjel is van benne élet, rengeteg nagyon sajátos, egyedi hellyel – mesél Luis. – Tíz évre kötöttünk szerződést, addig biztosan maradunk.
A 22 borvidék 110-féle magyar borát kínáló Ménesi Borbár vezetője korábban évekig egy amerikai nagyvállalat ázsiai marketingjét vitte 16 országban, majd úgy döntött, hazajön, és végre azzal foglalkozik, amit szeret: a borral.
– Úgy gondolom, ha két borbár is van egy utcában, az csak növeli az értékét. Minél nagyobb a nyüzsgés, annál jobb lesz mindenkinek – meséli Mátyási Roland, a hely egyik tulajdonosa. – Mi Luiséktól szerezzük be az olajbogyót, egy közeli pékségből a pékárut, a Pasta Suppa nevű tészta- és levesbárból pedig nemsokára a süteményeket. Nagyon szeretjük ezt a helyet, hiszen száz évvel ezelőttig itt még szőlőtőkék voltak, ez volt a budai borvidék egyik legszebb része. Az utcanevek is utalnak erre, Ménesnek hívtak ugyanis egy borvidéket Arad mellett, de itt a Villányi út, a Badacsonyi utca, a Vincellér tér, a Szüret utca. Itt termelték a budai óvöröst is, ami nagyon jó exportcikkünk volt, a lengyelek és az osztrákok is szerették – utal a Borbár tulajdonosa a hely múltjára, ahogy a Bartók Béla úton és környékén szinte mindenki kapcsolódik valahogy az irodalmi, kulturális vagy borászati hagyományokhoz, miközben egyértelműen hoz valami újat, innovatívat is magával, nemritkán nemzetközit. És ennek a keveréknek az eredménye ez a szerethető, értékes, vonzó hely, amire vigyázni kell.
