Harminc éve kezdődött a „bársonyos forradalom”
Harminc éve, 1989. november 17-én kezdődött Csehszlovákiában a kommunista rendszer bukásához vezető "bársonyos forradalom". Az MTVA Sajtóadatbankjának anyaga.
Az 1968-as prágai tavasz leverését követő visszarendeződés, a „normalizáció” után Csehszlovákiában – képletesen szólva – megállt az idő, a rendszer és az emberek is reménytelen mozdulatlanságba dermedtek. A diktatúra minden egyéni megnyilvánulást, kezdeményezést gyanakodva figyelt, és zaklatással, olykor börtönnel „jutalmazott”. Az első szervezett ellenzéki csoport, a Charta 77 nem jutott el a szélesebb nyilvánossághoz, a diktatúra gyengülésének jelei csak a nyolcvanas évek második felében váltak nyilvánvalóvá.
Prágában gyanakvással szemlélték a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov által 1985-ben elindított peresztrojkát és többször értésre adták, hogy nem hajlandóak feladni „a szocializmus alapvető eszméit”, s még az óvatos gazdasági reformoktól is elzárkóztak. 1987 decemberében a keményvonalas kommunista pártfőtitkár-államfő, a szlovák nemzetiségű Gustav Husák egészségi állapota miatt lemondott a párt vezetéséről. Utóda Milos Jakes lett, de ezzel csak annyi változott, hogy a legbefolyásosabb tisztségbe egy néhány évvel fiatalabb cseh politikus került.
A társadalom azonban éledezett: 1987-ben félmillióan írtak alá egy petíciót vallásszabadságot követelve, 1988. március 25-én pedig Pozsonyban „illegális vallási csoportok provokatív tüntetését” verte szét a rendőrség. Az év augusztusban a prágai tavasz leverésének 20. évfordulóján, októberben pedig a csehszlovák állam létrejöttének 70. évfordulóján rendezett Prágában tüntetést az ellenzék.
1989. január 15-én a tüntetők a Vencel téren akartak megemlékezni Jan Palach diákról, aki húsz évvel korábban a prágai tavasz leverése elleni tiltakozásként az önkéntes tűzhalált választotta. A rendőrség kemény fellépése miatt sokan megsebesültek, s 500 embert tartóztattak le, köztük Václav Havel drámaírót, a Charta 77 szóvivőjét is. Az erejüket megérző polgárok egyre nyíltabban hallatták hangjukat, ellenzéki csoportok alakultak, amelyek az emberi jogok tiszteletben tartása mellett már a cenzúra eltörlését és radikális reformok bevezetését is követelték. A vezetés erre nem volt hajlandó, de Havelt nemzetközi nyomásra szabadon engedték. 1989 augusztusában a prágai tavaszt eltipró Varsói Szerződés több országa önbírálatot gyakorolt, és bocsánatot kért az 1968-as intervenció miatt, ami végzetes csapás volt a rendszerre, amely addig még a téma említését is tabunak tekintette. 1989. október 28-án, a független csehszlovák állam létrejöttének 71. évfordulóján hatalmas tüntetés zajlott Prágában, amelyet a rohamrendőrség oszlatott fel.
November 17-én, nyolc nappal a berlini fal leomlása után Prága főutcáin a karhatalom kegyetlenül szétverte a diákok békés tüntetését. Ez volt a fordulópont, a rohamrendőrök beavatkozása az egész országban (és világszerte) hatalmas felháborodást váltott ki. Egymást követték a tüntetések, amelyeken immáron többpártrendszert, szabad választásokat, társadalmi párbeszédet és a felelősök megbüntetését követelték. Még aznap este Prágában Havel vezetésével megalakult a Polgári Fórum (OF), 17-én éjszaka Vágsellyén létrejött a Független Magyar Kezdeményezés, 20-án egy újabb diáktüntetés után Pozsonyban megalakult a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) polgári kezdeményezés.
November 21-én tárgyalások kezdődtek a hatalom és az ellenzék között, amelyek 26-án kerekasztal-tanácskozásban folytatódtak. A tüntetések hatására november 24-én lemondott a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) vezetősége, Milos Jakes főtitkárral az élen, az új pártfőtitkár és pártvezetés elhatárolta magát az 1968-as intervenciótól és a sztálini modelltől. November 26-án a Polgári Fórum felhívására 750 ezres tömeg demonstrált a prágai Vencel-téren, és beszédet mondott Alexander Dubcek, a prágai tavasz egykori vezetője, akinek nevét addig kiejteni sem volt szabad. 27-én kétórás országos általános sztrájkot tartottak, a tüntetéseken a tömeg „Késő, késő” kiáltásokkal nem hagyta szóhoz jutni a kormány képviselőit.
A szövetségi parlament november 29-én törölte az alkotmányból a párt vezető szerepére vonatkozó cikkelyt. December 6-án lefegyverezték a munkásőrséget, 7-én lemondott Ladislav Adamec kormányfő, és kizárták a pártból Milos Jakes volt főtitkárt. December 10-én Marián Calfa vezetésével új szövetségi kormány alakult, amelyben 1948 óta először kisebbségben voltak a kommunisták. Az új kormány kinevezése után lemondott Gustáv Husák államfő, a bejelentéseket 200 ezer ember ünnepelte a Vencel téren, az ellenzéki szervezetek lefújták a másnapra tervezett általános sztrájkot.
December 11-én megkezdődött a vasfüggöny lebontása a csehszlovák-osztrák határon. December 21-én a CSKP rendkívüli kongresszusa bocsánatot kért az állampolgároktól, a párt kivonult a munkahelyekről, 22-én megszűnt a titkosrendőrség. December 28-án Dubcek lett a parlament, a Szövetségi Gyűlés elnöke, 29-én a 70 százalékban még kommunista testület államfővé választotta Havelt. 1990 januárjában a kommunista párt a pluralizmus mellett foglalt állást, februárban a reformkommunisták kiváltak a CSKP-ből, s megállapodás jött létre a szovjet csapatok kivonásáról. Áprilisban az állam neve Cseh és Szlovák Köztársaságra változott, az első szabad választásokat 1990. június 8-9-én a Polgári Fórum és a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nyerte meg.
