Hirdetés

A távol-keleti, azon belül is a japán konyha annak dacára hódít a világnak az európai kultúra által meghatározott részein, hogy ízharmóniái egészen mások, mint a mieink. Ma már a kontinensünk minden nagyobb városában van legalább egy szusibár, és az sem ritka, hogy távol-keleti fúziós éttermek is működjenek bennük, Kolozsvártól Stuttgarton át Göteborgig. 

Nem kivétel ez alól Kassa sem, a dóm közelében lévő Taumi nevű étteremben a japán konyha dominál, de vannak vietnámi és thai fogásaik is. A beltér megnyerő, látványkonyhát működtetnek, ami felettébb dicséretes dolog, a kiszolgálás kedves.

Rendeltünk egy kihagyhatatlan pho levest, a jól ismert, vibráló ízharmóniát itt is hozták, bár a leves lehetett volna egy fokkal koncentráltabb. Második fogásunk egy érdekes és ízletes kompozíció volt, szépen tálalt, kiadós vegyes ízelítő: a kiváló főtt rizsre nyers zöldségszalmát halmoztak, mellé került a tempurázott, valamint az alig hőkezelt, kvázi nyers rák, tonhal- és lazacszashimi, a nyers Szent Jakab-kagyló pedig az építmény tetejére. Desszertképpen helyben készültnek tűnő fagylaltot ettünk mangókockákkal. Minderre 31,5 eurót fizettünk egy pohár borral és két ásványvízzel, ami, tekintetbe véve az alapanyagok különlegességét, igencsak korrekt díjszabás.