Fotó: MTI/Bruzák Noémi, illusztráció
Az Országgyűlésben Rétvári Bence államtitkár válaszolt az ellenzék felszólalásaira
Hirdetés

„A képmutató ellenzéki pártok – miközben most az önkormányzatokban saját maguknak sorra emelik a fizetéseiket – a parlamentben egyetlen többlettámogatást, béremelést és a munkavállalókat segítő adócsökkentést sem szavaztak meg az elmúlt években”

– fogalmaz a Fidesz közleménye. Felidézték: a szociális dolgozók bére 2010 óta átlagosan 84 százalékkal emelkedett, 2020-ban 413 milliárd forinttal többet fordítanak a szociális szolgáltatásokra, mint amennyit a baloldal fordított erre 2010-ben.

Az ellenzéket most sem a szociális dolgozók, a pedagógusok vagy más közszolgálati dolgozók sorsa érdekli, csak a hatalom és a pénz, politikai akciókat készítenek elő, azokhoz fűtik a baloldali szakszervezeteket – írták közleményükben.

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd politikusai előzőleg közösen álltak ki a szociális ágazatban dolgozók béremelése és sztrájkjoguk gyakorlásának biztosítása mellett, miután a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók (MKKSZ), valamint a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) vezetőivel tárgyaltak.