Ki lesz Lenin?

„A németek úgy szállították Lenint egy lezárt vasúti kocsiban Oroszországba, mint egy bacilust.”
(Sir Winston Churchill)

Sokszor és sokat tapasztaltuk már, hogy a történelem az élet legnagyobb tanítómestere. De még aki jártas a történelemben, az is meglepődik azon, hogy a ciklikus ismétlődéseknek micsoda mintázata tárul időnként az avatott szemek elé. A mostani mintázatok legfontosabbika arról szól, hogy ki lesz az új Lenin.

Ne bízzuk a népre!

Anno Vlagyimir Iljics Lenin jött rá arra, hogy a népakaratot, a népképviseletet, valamint a néphatalom kivívását nem szabad a népre bízni; jobb, ha azt hivatásos, képzett forradalmárok teszik. Miután pedig rájött erre a korszakos felismerésre, nyomban cselekedett is. Egy Párizs környéki kivárosban népfelkelő iskolát kezdett működtetni. Az iskola 14 tanítványából (akik között Lenin későbbi szeretője és személyi titkára, Inessa Armand is képviseltette magát) többen is bekerültek Lenin első kormányába. S a profizmus olyan, eddig nem ismert árnyalatát vitték fel a politikai palettára, amely jóval megelőzte a korát. 

Itt van mindjárt a Téli Palota híres ostroma, a hős Lenin vezénylete alatt. Az Auróra cirkáló ágyúinak tüze alatt a forradalom lángszínű zászlaját vivő hős elvtársak gigászi rohama azóta is a retinánkba égett. A valóságban az ostrom annyiból állt, hogy a vörös felkelők bementek a szinte teljesen üres épületbe, mégpedig Trockij irányításával, ugyanis Lenin ekkor még nem is tartózkodott Szentpéterváron. Eme „kis” hiányosságokat pótlandó, a profi gépezet azonnal elkezdte gyártani az áldokumentumfilmeket, majd később a híres rendező, Eizenstein is megalkotta a maga verzióját a „heroikus küzdelemről”. Persze Leninnel és hajóágyúkkal.  

A német kém

Egyesek persze már a kezdet kezdetén sem bíztak Leninben, akit vagy elszabadult hajóágyúnak, vagy egyenesen német kémnek tartottak. Mint utólag kiderült, mindkét állítás igaznak bizonyult. A németek egyes források szerint megközelítőleg 200 millió birodalmi márkával támogatták Lenint (először 5 millióval, majd 36 millióval, s később – apránként – a fennmaradó összeggel), hogy Oroszország kilépjen a világháborúból. Lenin persze már egészen korán, a cár elleni merénylet megtervezéséért kivégzett bátyja halála után fanatikus kommunistává vált, s ezzel a németek is tisztában voltak. Ahogyan a svájci, a francia vagy az osztrák titkosrendőrség is; azoké az országoké, ahol Lenin hosszabb-rövidebb ideig élt és agitált.

A németek tehát mindezek tudatában, s a „művelt” Nyugat asszisztálása mellett szabadították rá a világra a XX. század leggyilkosabb mételyét, a kommunizmust, amiből aztán nem sokkal később a nemzeti szocializmus is kicsírázott. Igen, nem tévedés. Hitler politikai karrierje kezdetén lelkes olvasója volt Marx és Engels mellett Lenin műveinek is. Lenin személyében tehát egy olyan fanatikus, vallásüldöző ateistát szabadítottak az emberiségre, aki az ő anyagi támogatásuk révén lett százmilliók hidegvérű gyilkosa és nyomorgatója, először saját kezűleg, később pedig legjobb tanítványai révén.   

Lenin-képzők

A XX. század végére Németország elérte, hogy újra gazdasági és ideológiai vezető szerepre tegyen szert Európában. A migrációs válság kirobbanásakor pedig országirányító politikusaik pontosan azt tették, amit szégyenletes elődeik Lenin idejében: olyan csoportokat és személyeket kezdtek el támogatni, amely csoportok és személyek kontinensünk sírásóivá váltak. Tették pedig ezt úgy, hogy pontosan tudatában voltak tetteik rövid-, közép- és hosszútávú következményeinek. 

A CEU és más, hasonló típusú felsőoktatási intézmények társadalomtudományi képzései mára pontos párhuzamot mutatnak a Lenin idejében működő forradalmárképzővel. Végzett diákjaik pedig – akik egyre másra kapják a befolyásosabbnál befolyásosabb helyeket az Európai Parlamentben és más csúcsintézményekben – egytől egyik picinyke Lenin-aspiránsok. 

Hogy közülük ki lesz az új, XXI. századi népirtó, még nem tudni. Azt azonban igen, hogy a kvótarendszerek és bevándorlási támogatások révén ezek a szervezetek nemcsak saját agitátorgárdájukat, de az ellenséges tömeget is pénzelik. Azt a tömeget, amelynek esze ágában sincs kivenni a részét a gazdasági életből, hiszen csak és kizárólag a segélyekre apellál. Azt a tömeget, amelynek nem beilleszkedési problémája van, hanem bevallottan nem akar beilleszkedni. Németország (csatlós országainak teljes kollaborációja mellett) a munkaerőhiány hangoztatásával dologtalanokkal népesíti be a földrészt, miközben növekvő antiszemitizmusról papol, holott ő az antiszemita csoportok legnagyobb importőre.  

***

A történelem ciklikusan ismétlődő rendszeréből egyetlen generáció sem marad ki. Csupán vannak, akiknek a nagy háborúkat megelőző boldog békeidők jutnak, és vannak, akiknek a világégések közepette kell életben maradniuk. Ha tehát nem vetünk véget ennek a fajta kontinensrombolásnak, akkor a mi boldog békeidőnk hamarosan a végéhez közeledik. Amit pedig gyermekeinkre hagyunk, az a harmadik világégés.