A kiegyezést akarni kell
A történelmi érdeklődés és a nyitottság szép lassan magyarbaráttá formálta Zuzana Falathovát. A távoli magyar felmenőkkel is rendelkező szlovák muzeológust bátor kiállása nyomán méltatlan támadások, sőt halálos fenyegetések is érték. Úgy tűnik, a V4 együttműködés nem hozta el a két nép történelmi kiegyezését. A ma már Falath Zsuzsannaként bemutatkozó fiatal hölgy szerint nincs meg rá az akarat.
Hivatásából adódóan kezdett behatóbban foglalkozni a magyar nyelvvel, ennek köszönhetően lettek magyar barátai, és így találkozott a párjával is. Általuk szembesült olyan történelmi tényekkel, amelyekről korábban nem hallott, mondja Falath Zsuzsanna. A fiatal muzeológus Nagyszombatban született 1992-ben. Jelenleg a Pozsonyi Városi Múzeum Legújabb Kori Gyűjteményének kurátora, a gyűjtemény a második világháború végétől napjainkig tartó időszakot öleli fel. Erre az időszakra estek a kitelepítések és a magyarságot kollektíven megbélyegző, máig számos jogfosztás alapjául szolgáló Beneš-dekrétumok; csupa forró téma. Bár nem erre specializálódott tanulmányai során, magyar barátaival beszélgetve kiderült, hogy a hivatalos történelemoktatás sok mindent elhallgat.
A két állam kapcsolata hullámzó. A XIX. században az orosz eredetű pánszlávista hergelés nyomán fordultak a Monarchia ellen a szláv népek, ennek nyomán lett fő ellenség végül a magyarság. És bár az első Csehszlovákia hatalmas csalódást hozott a szlovákoknak, olyannyira, hogy még az olyan harcias soviniszta is, mint például Andrej Hlinka, visszasírták a Monarchiát. De száz év alatt sikerült eltávolítani egymástól a két népet, és a szlovák történészek nagy igyekezettel tüntetik el a magyar múltra utaló nyomokat. Ezzel Falath Zsuzsanna muzeológusként is folyamatosan szembesül.
Most a négy ország által az évtized elején újraindított visegrádi együttműködés keretében éppen jó az államközi viszony, bár továbbra is megoldatlanok olyan húsba vágó problémák, mint a magyar állampolgárság tilalma, a nyelvi és általában a kollektív jogok korlátozása vagy a 2006-ban hatályukban megerősített Beneš-dekrétumok ügye. De milyen a magyar–szlovák viszony az emberek között a hétköznapokban?
– A felszínen nincsenek különösebb problémák, de ha a politika síkján valamilyen feszültség támad, azonnal újra és újra kiéleződik, és vehemens megnyilvánulások formájában jelenik meg a történelmi ellentét – mondja Falath Zsuzsanna.
A szlovák emberek ugyanis azt tanulják az iskolában, hogy a magyarok ezer éven át elnyomták őket. Gyakran felhánytorgatják, hogy a dualizmus idején a magyar kormány bezáratott három szlovák gimnáziumot. De arról szó sem esik, hogy a második világháború után háromszáz magyar iskolát szüntettek meg. Alapjaiban meghatározza a világlátásukat az a mítosz, ami szerint a szegény szlovákokat mindig kizsákmányolta a magyar uralkodó réteg. Ez a felfogás még a tanult emberekre is jellemző. Falath Zsuzsannát saját kollégái is kiközösítették. Felfoghatatlan számukra, hogyan állíthat olyasmiket, amik szembemennek a hivatalos nemzeti ideológiával. Egyesek árulónak, sőt ügynöknek tartják, mások szerint naiv, befolyásolható.
A média is pellengérre állította. Megdöbbentő volt például Zolo Mikešnek, a liberális Aktuality.sk portál szerzőjének reakciója, aki egy tavaly a Magyar Hírlapban megjelent magyar nyelvű interjút rosszindulatúan félrefordított, és szlovákellenes szöveget adott a szájába, a rossz emlékű Ján Slota tükörképének minősítve. Figyelemre méltó, hogy Mikeš, aki szerint Európában élve egyáltalán nincs is szükség nemzetekre, ebben az ügyben szlovák sovinisztaként nyilvánult meg. A propaganda meg is tette a hatását.
– Gyalázkodások értek, magyar ügynöknek tituláltak, sőt halálos fenyegetéseket is kaptam, olyan is volt, aki szerint agyon kellene lőni és bedobni a Dunába – mondja Falath Zsuzsanna.
Mindez azt bizonyítja, hogy az agymosásból és a tudatlanságból fakadó gyűlölet bármikor könnyen felszítható. Falath Zsuzsanna érdekes dolgot mond: főiskolásként kérdőíves kutatást folytatott az 1945 utáni magyarellenes atrocitások témakörében. A felmérésből az derült ki, hogy a műveltebb, tanult emberek tudnak ezekről, de cinikusan elhallgatják, az átlag szlovák egyáltalán nem hallott róluk, a magyarok pedig, akik személyesen vagy családjukban érintettek, nem merik szóba hozni őket. Pedig fontos lenne, hogy akik még élnek, elmeséljék, mi történt. Fel kellene ugyanis oldani valahogy ezt a százéves ellentétet, megismerve egymás szempontjait.
– Vajon a visegrádi együttműködés segíthet ebben?
– Elméletileg elképzelhető lenne, de a történelmi problémák ezen a platformon sincsenek kibeszélve. A himnusztörvény körüli botrány megmutatta, hogy a partnerség ellenére a szlovák politika bármikor nyugodt szívvel nyúl a sovinizmushoz. Ez a mélyrétegekben fenntartja az őszintétlenséget, és ez veszélyes. A V4-partnerség Magyarországon sokkal ismertebb és népszerűbb, mint Szlovákiában, ahol az együttműködés eseményeiről gyakorlatilag semmi nem jut el az emberekhez. A hírekben a legritkább esetben említik ezt az egészet. Nincs például V4 Híradó, mint a magyar közmédiában. Ha nem nézném rendszeresen, én sem tudnék erről eleget. Úgy látom, a visegrádi együttműködés Magyarországnak és Lengyelországnak fontos igazán – mondja Falath Zsuzsanna.
Pedig a szlovák államnak is érdeke lenne bátor lépéseket tenni. A kettős állampolgárság tilalma nyomán például sokkal több cseh útlevéllel is rendelkező szlovák ember veszítette el az állampolgárságát, mint magyar, és a magyarlakta felvidéki területeket gondosan elkerülő ipartelepítési politikát is számos térségbeli szlovák sínyli meg. Falath Zsuzsanna azonban úgy látja, a szlovák politikának még a sajátjaik hátrányba hozása is megéri, a magyar állampolgárság kiterjesztése ugyanis szemükben a területi igények rémképét jelenti.
– Mely magyar történelmi szereplők lehetnek jó példák a szlovákok számára, és kik azok a szlovák emberek, akikre mi tekinthetünk jó szívvel? – ötlik fel bennünk egy bonyolult kérdés.
Falath Zsuzsanna emlékeztet, hogy a XIX. században a Ľudovít Štúr vezette nyelvi mozgalmon belül voltak olyan szlovák nemzetébresztők, akik nem akartak elszakadni Magyarországtól, hanem a megegyezést keresték, és az államon belül kívántak önállóságot. Magyar részről számos embert lehetne említeni – Falath külön nevesíti Horthy Miklóst, aki az 1938-as visszacsatoláskor szlovák nyelven köszöntötte a Magyarországhoz visszatért területek szlovák lakosságát –, II. Rákóczi Ferencet pedig még a szlovákok is elfogadják, magukénak vallják.
Falath Zsuzsanna szerint a berögződöttségek ellenére is vannak reményt adó jó kezdeményezések. Ilyen például a Madari.sk internetes oldal, ezen szlovák nyelven olvashatók olyan történelmi anyagok, amelyek segíthetnek eloszlatni a tévedéseket, az előítéleteket, a hamis információkat. De azért távoli még a kiegyezés.
– Ehhez először is akarat kellene. El kellene kezdeni őszintén beszélgetni egymással. Ám a szlovákok megdöbbentően keveset tudnak a magyarokról, sokkal kevesebbet, mint fordítva. Ki kellene mondani az igazságot, beismerve azokat a hibákat és bűnöket, amiket a szlovákok elkövettek a magyarok ellen. Ez a széles tömegek fejében is más megvilágításba helyezné az ezeréves elnyomatás mítoszát – vallja Falath Zsuzsanna. Hozzáteszi: a kölcsönös kiengesztelődés csak kölcsönös gesztusokkal lehetséges. Amíg ez nem történik meg, addig nem lesz előrelépés.
