Hirdetés

„Furcsa hangokat hallasz a szobádban? Nem mered kidugni a lábad a takaró alól? (…) Hatalmasra nőnek az árnyak és meglibben a függöny? (…) Valaki lakik a szekrényben, az ágy alatt?” Ezek a félelmek minden kisgyermekes szülő számára ismerősek lehetnek, sőt, akár estéről estére is megismétlődhetnek. A gyermeki fantázia tárháza ugyanis kimeríthetetlen, a képzeletükben megszületett ijesztő tárgyakkal és alakokkal sokszor nem tudnak mit kezdeni, így kivetítik őket a valóságba. Elkezdenek tehát félni a sötétben, rettegnek az árnyaktól és a számukra sokszor még azonosíthatatlan neszektől. Szülőként a legnagyobb hibát akkor követjük el, ha magukra hagyjuk őket mindezzel, és nem kínálunk valamiféle megoldást a feldolgozásra. Ilyen megoldás lehet például a mese, pláne ha olyan segítő szándékkal íródott, mint Pifkó Célia könyve. A történet főhőse egy hatéves kislány, Zina, aki sokszor még elemlámpával a párnája alatt sem tud elaludni éjszakánként. Ám miután megismeri az ajtót nyikorgató Cidrit, Gézangúzt, a csápos csiklandót vagy a szekrényben rendetlenkedő Pomádét, oldódik félelme, és immár nem ellenségként, hanem különleges és szerethető barátként gondol a furcsa zajokat okozó kicsiny szörnyecskékre.