Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Hirdetés

Menczer Tamás közölte, a kínai hatóságok lezárták Vuhan várost és az azt körülvevő Hopej tartományt, így senkinek nem javasolják az oda történő beutazást, mert onnan kijutni jelenleg nem lehet.

Hangsúlyozta, négy Vuhanban tartózkodó magyar állampolgárról tudnak, akik egy szállodában laknak és munkavállalási céllal érkeztek az országba, valamint egy magyar férfival tartják a kapcsolatot Hopej tartományban, ők mind jól vannak, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor hagyhatják el a térséget.

Az államtitkár aláhúzta, Magyarország pekingi nagykövetsége folyamatosan tájékozódik a kínai külügyminisztériumnál arról, hogy tudnak-e a további magyar állampolgárokról az érintett területen.

A kínai hatóságok hétfőtől leállítják az összes csoportos utazást bel- és külföldre egyaránt, hogy meggátolják az új koronavírus okozta járvány terjedését – jelentette szombaton a kínai állami televízió.
A tudósításban idézték a kínai idegenforgalmi társaság közleményét, amely szerint a csoportos utakat Kínán belül már pénteken beszüntették.
A kínai holdújévi ünnepek alatt, amelyek pénteken kezdődtek, rendszerint milliók kelnek útra Kínában, bel- és külföldre egyaránt.
A vírus behurcolását elkerülendő a pekingi hatóságok vasárnaptól leállítják a kínai főváros és a tartományok, valamint a Peking környéki városok közötti távolsági buszjáratokat is. Pekingben eddig már 30 megerősített fertőzést rögzítettek, de ezek nem mindegyike vezethető vissza Hupej tartománybeli látogatásokra – írta a Global Times című lap. (MTI)

Menczer Tamás megerősítette, a koronavírusról a jelenlegi információk alapján azt lehet mondani, hogy eredetileg valószínűleg állatról terjedt emberre, később viszont már emberről emberre terjedt. A statisztikák szerint egy beteg átlagosan másfél-két embert fertőz meg, a betegek 20 százaléka önerőből, azaz bármiféle gyógyszer bevétele nélkül felgyógyult. Felhívta a figyelmet arra is, hogy szakemberek szerint a személyes higiéniára történő nagyobb odafigyeléssel, így például a gyakori kézmosással könnyebb elkerülni a betegséget.

Kiemelte, több ország tudósai dolgoznak a vírus elleni hatásos vakcinán. Az államtitkár jelezte továbbá, a Kínából érkező csomagok esetében nincs szükség speciális óvintézkedésekre, mivel azok nem fertőznek.

Menczer Tamás arra kérte a Kínába utazó magyar állampolgárokat hogy kellő körültekintéssel tervezzék meg útjukat, és mindenképpen regisztrálják magukat a konzuli szolgálat honlapján.

Hangsúlyozta, minden külföldi magyar nagykövetség kiemelt feladatául szabták, hogy kiemelt figyelemmel kövesse a fogadóország koronavírus ügyében tett lépéseit, és azonnal tájékoztassa a tárcát, amennyiben például egy ország utazási korlátozásokat vezet be Kínával szemben.

Menczer Tamás ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós országok túlnyomó többsége nem vezetett be rendkívüli intézkedéseket a repterein, néhány ország rendelt el bizonyos szűréseket a Vuhanból érkező gépek esetében, de ilyen járatok már nem közlekedhetnek a város lezárása miatt.