Fotó: MTI/EPA/Igor Kupljenik
Hirdetés

Marjan Sarec hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte. Ezt azzal indokolta, hogy a jelenlegi koalícióval és parlamenti helyzettel nem képes véghezvinni a szükséges reformokat.

Az ötpárti, kisebbségben kormányzó pártkoalíció tagjai zokon vették, hogy a miniszterelnök nem értesítette őket lemondási szándékáról.

Úgy vélték, a jelenlegi kormánykoalíció egy új miniszterelnökkel még működőképes lehetne. Egyedül Dejan Zidan házelnök, a szociáldemokraták (SD) elnöke szerint kellene új választásokat tartani, ugyanakkor Zidan is bírálta a kormányfőt előre nem bejelentett távozása miatt.

„A legkönnyebb elmenni és otthagyni a befejezetlen projekteket” – mondta, hozzátéve, hogy nem ért egyet Sarec azon kijelentésével, hogy a nézeteltérések miatt a koalíciós kormány nem tudott operatívan működni. Kijelentette továbbá, hogy a szociáldemokraták nem lesznek olyan átmeneti kormány tagjai, amelyet a jobboldal vezetne.

Alenka Bratusek volt miniszterelnök, a róla elnevezett párt (SAB) elnöke, jelenleg infrastrukturális miniszter úgy vélte: Sarec a politikai instabilitást és az előrehozott választást választotta, ami szerinte nem fog segíteni az embereken.

Hozzátette: az egészségbiztosítás körüli nézeteltérés Sarec és saját pártjának minisztere között jött létre. Andrej Bertoncelj pénzügyminiszter azért mondott le hétfőn, mert ellenezte a szerdán a parlament elé szavazásra bocsátandó törvény elfogadását. Az úgynevezett kiegészítő egészségbiztosításról szóló törvénytervezetben az állam garanciát vállal a költségvetésben keletkező lehetséges hiányért, ha nem válna be az új finanszírozási modell.

Zdravko Pocivalsek, a Modern Közép Párt (SMC) elnöke, a kormánykoalícióban gazdaságfejlesztési és technológiaügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a jelenlegi koalíció a jövőben is eredményesen tudna működni. Szavai szerint olyan megoldást kell találni, amelyhez nem kell új választásokat kiírni.

Janez Jansa volt miniszterelnök, a jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke ugyanakkor üdvözölte Sarec javaslatát, hogy új választásokat írjanak ki.

„Felhívok mindenkit, hogy április második feléig – amikor nagy valószínűséggel kiírják az új választásokat – használjuk arra az időt, hogy elfogadjunk néhány halaszthatatlan törvényt” – hangsúlyozta Jansa, akihez csatlakozott Matej Tonin is, a kereszténydemokrata Új Szlovéniának (NSi) elnöke. Tonin szerint is az volna a legjobb megoldás, ha az új miniszterelnök személyéről a választók döntenének.

Luka Mesec, a tavaly novemberig a kisebbségi kormányt kívülről támogató Baloldal (Levica) párt elnöke is új választásokat akar. „A jelenlegi kormánykoalíciónak nincs semmi értelme, végig az egymás közötti vitákkal és káderpolitikával voltak elfoglalva – fogalmazott Mesec.

Zmago Jelicica, a jobboldali ellenzéki Szlovén Nemzeti Néppárt (SNS) elnöke, aki a Baloldal távozása után biztosított a parlamenti többséget a kormányzó koalíció számára, szintén átmeneti kormány létrehozását javasolja. Jelezte, már vannak jelöltek a miniszterelnöki tisztségre, de egyelőre neveket nem mondhat.

Sarec valószínűleg szerdán hivatalosan is értesíti a parlamentet lemondásáról. A hatályos jogszabályok szerint a miniszterelnök lemondásával a kormány megbízása is automatikusan megszűnik. Mindazonáltal az a párt vagy pártok, akik rendelkeznek 46 képviselővel a 90 fős parlamentben, állíthatnak új miniszterelnök-jelöltet, amennyiben ez mégsem sikerül, másfél évvel a parlamenti választások után új választásokat írnak ki Szlovéniában.