Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom rendezvényén Fűrész Tünde arról beszélt: 2019 első 11 hónapjában 62 ezer házasságot kötöttek, ami 27 százalékkal több, mint a 2018-as évben kötött házasságok száma.

2010-hez képest több mint 80 százalékkal nőtt a házasságkötések száma – mondta, hozzátéve, a folyamat azért is különleges, mert ezzel párhuzamosan a házasulandó korban lévő (18 és 60 év közötti) lakosság száma folyamatosan csökkent a 2010-es években.

Megjegyezte: a folyamat ráadásul nem járt együtt a válások számának növekedésével sem.

Fűrész Tünde elmondta, a magyarok hisznek a házasság intézményében. A kutatások szerint 10 megkérdezettből 9 a házasságot javasolja a fiataloknak párkapcsolati formaként.

A Kincs elnöke hozzátette: a házasság értékességét Magyarországon az állam is igyekszik megerősíteni, hiszen már az alaptörvényben is szerepel, hogy Magyarország védi a házasság intézményét.

Emellett az állam számos intézkedése segíti a házasságkötést és a családalapítást. Példaként említette az első házasságukat kötőknek nyújtott adókedvezményt, a családi otthonteremtési kedvezményt és a babaváró támogatást.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Herjeczki Kornél, a Házasság hete mozgalom koordinátora köszöntőjében kiemelte: a 13 éve megszervezett Házasság hete programsorozat történetében fontos az összefogás. Az eredetileg egyházi kezdeményezéshez csatlakoztak civil szervezetek, mára pedig „alulról szerveződve”, 100 településen 300 program csatlakozott a központi rendezvényekhez.

Fontosnak nevezte, hogy a program megőrizze hitelességét. Meglátása szerint ezt az összefogás mellett a szervezők személyes elköteleződése garantálja.

Herjeczki Kornél hozzátette: a Házasság hete mozgalom célja nemcsak az, hogy minél több házasságot kössenek, hanem az is, hogy ezek a házasságok „kiteljesedett, boldog kapcsolatok” a társadalom építőkövei legyenek.