I. Rákóczi Ferenc 375 éve született
Háromszázhetvenöt éve, 1645. február 24-én született Gyulafehérváron I. Rákóczi Ferenc választott erdélyi fejedelem, a kuruc szabadságharcot vezető II. Rákóczi Ferenc édesapja. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja.
II. Rákóczi György erdélyi fejedelem és Báthory Zsófia egyetlen gyermekét hétéves korában, 1652-ben választották meg az erdélyi rendek apja örökösének. A fejedelmi széket azonban sosem foglalhatta el, ennek fő oka apja Lengyelország ellen indított, Erdély hanyatlását elindító hadjárata volt.
A tehetséges és ambícióktól fűtött II. Rákóczi György 1648-ban, a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke évében került hatalomra. Feltett szándéka volt, hogy az apja, I. Rákóczi György által erőssé és szilárddá tett Erdélyre támaszkodva kilép az európai politika porondjára, ehhez az utat a lengyel korona megszerzésében látta.
Lengyelországot, amelyet meggyengített az 1648-ban kezdődött, Bogdan Hmelnickij vezette kozák felkelés, 1655-ben megtámadta X. Károly Gusztáv svéd király. Hadai kezdetben sikert sikerre halmoztak, elfoglalták Varsót és Krakkót is, de a protestáns hódítók dúlása egyre nagyobb ellenállást váltott ki a katolikus lengyel rendekből. A háborúba beavatkozott Oroszország is, s az egyre szorongatottabb helyzetbe kerülő X. Károly a brandenburgi választófejedelemtől és II. Rákóczi Györgytől kért segítséget, akinek a lengyel koronát is felajánlotta.
Rákóczi, aki szövetséget kötött a havasalföldi és moldovai vajdákkal, a lehetőségtől megrészegülve és országa erejét túlbecsülve igent mondott. Hiába óvták tanácsadói, mintegy 30 ezres sereggel a török Porta tiltása ellenére 1657. január 18-án betört Lengyelországba. Tavasszal bevette Krakkót és csapatai egyesültek a svédekkel, Károlynak azonban hamarosan az országát ért dán támadás miatt távoznia kellett. A magára maradt Rákóczi június 18-án még elfoglalta Varsót, de helyzete ettől kezdve egyre nehezebbé vált. Június elején a lengyelek betörtek a védtelenül hagyott Erdélybe és felprédálták annak egy részét, júliusban a svédek után kozák segédcsapatai is cserben hagyták. A fejedelemnek július 22-én megalázó feltételekkel kellett békét kötnie az őt üldöző lengyel hadakkal: feladta az elfoglalt területeket és jelentős hadisarcot is fizetett. Ő maga néhány száz emberével baj nélkül hazaért, de seregének nagy része tatár fogságba esett, ráadásul a Porta bosszúképpen pusztító tatár sereget küldött Erdélybe.
A hazatérő II. Rákóczi Györgyöt török parancsra az erdélyi országgyűlés letette hivataláról és Rhédey Ferencet választotta helyére, de Rákóczi 1658 elején újra elfoglalta a trónt. A török nagyvezér sereggel indult Erdély ellen, s a rendek októberben Barcsay Ákost választották fejedelemmé. Rákóczi 1659 tavaszán lemondott, de nem sokkal később fegyverrel kísérelte meg trónja visszaszerzését. 1660 májusában a szászfenesi csatában vereséget szenvedett a budai pasától, s június 7-én belehalt sebeibe.
A szultán nem engedte meg, hogy fia foglalja el a trónt, s az Erdélyben uralkodó zavaros viszonyok miatt özvegye és a kiskorú választott fejedelem magyarországi birtokaikra költöztek. Báthory Zsófia, aki férje kedvéért tért át a kálvinista hitre, 1661-ben fiával együtt rekatolizált. Vallásváltásuk hatással volt a területükön működő sárospataki kollégiumra, nem mellesleg némi biztonságot nyújtott a Habsburg udvarral szemben is.
I. Rákóczi Ferenc 1666-ban Sáros vármegye örökös főispánja lett, ugyanebben az évben vette el Zrínyi Péter (a költő és hadvezér Zrínyi Miklós öccse) lányát, Zrínyi Ilonát. Az esküvő kiváló alkalmat teremtett a Habsburgok politikájával elégedetlen főnemesek szervezkedésére, amely Wesselényi-összeesküvés néven került be a történelemkönyvekbe. A világos célokat ki nem tűző, állandóan vitatkozó, marakodó és kalandos terveket szövögető szervezkedés vezetését Wesselényi Ferenc nádor 1667-ben bekövetkezett halála után Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc országbíró vette át, akik 1669-ben megnyerték Rákóczit is.
A meggondolatlan és heves főurak a számukra kedvezőtlen külpolitikai helyzetben, teljesen alaptalanul török támogatásban reménykedve 1670. április 10-én megindították a felkelést. E napon I. Rákóczi Ferenc Sárospatakon elfogatta a tokaji vár nála vendégeskedő parancsnokát, majd ostrom alá vette a várat, a a hozzá csatlakozó megyék nemességével április 23-án Gombásnál csatát nyert. Zrínyi és Frangepán Ferenc horvátországi próbálkozását azonban napok alatt elfojtották, a két főúr pedig a császári kegyelemben bízva Bécsbe indult. Zrínyi innen levélben kérte vejét a fegyverletételre, erre május 1-jén került sor. I. Lipót király azonban nem ismert kegyelmet: Zrínyi, Frangepán és Nádasdy – jóllehet ügyükben a rendi országgyűlés lett volna illetékes – különbíróság elé került, amely mindhármukat fej- és jószágvesztésre ítélte, s 1671. április 30-án kivégezték őket.
I. Rákóczi Ferenc az ellenreformációban élen járó anyja érdemei miatt és négyszázezer forint váltságdíj (az összeg Magyarország éves adójának felelt meg) lefizetése után amnesztiát kapott. Ezután visszavonult a politikától, a lengyel határhoz közeli Zboró (Makovica) várában élt haláláig. Mindössze harmincegy évesen, tisztázatlan körülmények között halt meg 1676. július 8-án, s fényes külsőségek közepette a kassai jezsuita templomban temették el. Lánya, Julianna ekkor négyéves, fia, a később kuruc szabadságharcot vezető Ferenc még alig öthónapos volt.
