Európa felébredt
Az Európai Unió végre belátta, hogy Magyarországnak volt igaza migránsügyben. A görög határokon előállt káosz pedig hatékony fellépésre kényszerítette az eseményekkel eddig csak sodródó európai elitet.Ankara tovább növelte a görög határokra nehezedő nyomást az elmúlt héten. Helyi beszámolók szerint civil ruhás török fegyveresek terelték buszokra az ország különböző pontjain összefogdosott migránsokat, a görög határra vitték őket, majd fegyverrel zárták el előlük a visszatérés lehetőségét. Miközben Ankara a válság kezdete óta a szíriai Idlíbben kialakult humanitárius katasztrófára hivatkozva nyitotta meg az európai határait, a Görögországnál feltorlódó migránsok között továbbra is kisebbségben vannak a szírek. Törökország ugyanis még 2016-ban húzott fel három méter magas betonfalat az Idlíbbel közös határvonalán, amelynek mentén fegyveresei az idők során már több tucat illegális behatolót lőttek le. A szíriai határ, Erdoğan elnök fenyegetése ellenére, továbbra is hermetikusan le van zárva, a hatóságok tehát a már Törökországban lévőket terelik Görögország felé. Közöttük többségben az irániak és az afgánok vannak, akik – a szírekkel szemben – az ellenőrizhetetlen keleti hegységeken át folyamatosan szivárognak az országba.
„Orbán Viktornak igaza volt, és bocsánatkérést érdemel.” Az idézet ezúttal nem egy átlagos nyugati kommentelőtől származik, valamelyik Magyarországról szóló hír aljáról. A mondat Ausztria egyik legrangosabb lapjának, a Die Pressének egy pénteki véleménycikkében jelent meg. A konzervatív osztrák lap rámutatott: mára már a teljes nyugati elit belátta, hogy a magyar miniszterelnöknek igaza volt 2015-ben, amikor az Európai Unió külső határainak megvédése mellett szállt síkra. Ha akkor a Nyugat hallgatott volna rá, pénzt és életeket spórolt volna, és elkerülhette volna az Európát sújtó politikai válságokat is.
Bocsánatkérésre várni persze felesleges. A migránskérdés csak egy azon témák sorában, amelyekben a magyar kormány markánsan szembehelyezkedik a nyugati fősodorral, így a 2015-ös tévedés belátása súlyos presztízsveszteség lenne az európai elit számára. Az Európai Unió vezetőinek tettei viszont beszédesebbek minden szónál.
Öt nappal azután, hogy Törökország bejelentette, nem tartóztatja fel tovább az Európába vágyó migránsokat, Ursula von der Leyen bizottsági elnök az Európai Tanács, valamint az Európai Parlament elnöke társaságában a görög–török szárazföldi határra látogatott, hogy kifejezze szolidaritását a görög kormánnyal, és segítséget nyújtson a migránsáradattal szemben heroikus harcot vívó görögöknek. Brüsszel kezdetnek 350 millió euró gyorssegélyt ajánlott fel, amit hamarosan újabb 350 millió követ, és Görögország mellé állt a nemrég jobboldali koalíciós partnerét zöldekre cserélő Sebastian Kurz és a középutas Emmanuel Macron is.
„Elfogadhatatlan a helyzet az EU külső határain. Az EU és a tagállamai elszánták magukat, hogy megvédjék a határokat. Az illegális határátlépést nem fogjuk eltűrni” – áll az unió külügyminiszterei rendkívüli tanácsülésének zárónyilatkozatában. És a szót ezúttal tett is követte. Az Európai Határ- és Parti Őrségnek (Frontex) a görög határokon szolgáló 530 fős állományát további száz fővel emelték, emellé hét hajót, egy helikoptert, egészségügyi személyzetet, eszközöket és sátrakat is küldenek.
Az idők változását azonban legjobban az mutatja, hogy a fősodrú nyugati médiában szinte elsikkadt a hír, miszerint a görög parti őrség tagjai egy menedékkérőkkel teli csónakra lőttek, valamint hogy a görög határőrök állítólag lelőttek egy áttörni próbáló szíriai állampolgárt. Pedig 2015-ben a röszkei ostrom könnygázas képei még címlapokon voltak a nyugati sajtóban, amely fellépést követelt a „fasiszta” Orbán-kormánnyal szemben.
A nyugati politikusok alighanem felismerték, hogy sem ők, de talán még az Európai Unió sem bírna ki egy 2015-öshöz hasonló migránsválságot. A terrortámadások, a növekvő bűnözés és a migrációellenes erők felemelkedése már így is próbára tették az unió recsegő-ropogó gépezetét. Tayyip Erdoğan tehát jól mérte fel, hogy a leggyorsabb módon úgy tud támogatást kizsarolni az Európai Unióból, ha a legérzékenyebb ponton gyakorol rá nyomást. Hiba lenne viszont kizárólag Törökországot hibáztatni a görög határokon kialakult helyzetért. Ankara valójában öt évig végezte el a piszkos munkát Európa helyett, és végül nem kapta meg, amit cserébe ígértek neki. 2015-ben az európai vezetők, de legfőképpen Berlin kész voltak mindent megígérni Ankarának a menekültek és migránsok feltartóztatásáért. A 2016 márciusában aláírt paktumban így Európa a török állampolgárok vízummentességét, az EU–török vámunió létrehozását és a rég megrekedt török csatlakozási tárgyalások felgyorsítását ajánlotta fel. Emellett három év alatt hatmilliárd euró segély folyósítását helyezték kilátásba, valamint programot hirdettek a leginkább rászoruló menekülteknek az európai országokba való átköltöztetésére.
Mint már akkor sejteni lehetett, mindez lehetetlen vállalás. Ahogy pedig a közvetlen fenyegetés enyhülni kezdett, az európai vezetők kényelmesen hátradőltek. Az elmúlt évek alatt így sem a kereskedelmi megállapodás, sem a vízummentesség, pláne nem a törökök uniós csatlakozása kapcsán nem történt előrelépés. Ráadásul az uniós országok összesen 25 ezer embert fogadtak be közvetlenül Törökországból, ami az ott állomásozó 3,6 millióhoz képest – török szempontból legalábbis – nem mondható soknak. Tény ugyan, hogy a Brüsszel és Berlin által ígért hatmillió euró célba ért, de ezt a pénzt sem közvetlenül a török állam, hanem különféle hozzá köthető NGO-k kapták, előre meghatározott programokra. Tayyip Erdoğan szempontjából az Európai Unió legfontosabb „felajánlása” talán az volt, hogy kiszolgáltatottságának tudatában gyakorlatilag szó nélkül hagyta a 2017-es törökországi puccskísérletet követő belpolitikai tisztogatásokat és alkotmánymódosítást, így a török elnök mondhatni uniós támogatással terjesztette ki saját hatalmi jogkörét. Eközben azonban a migráns- és menekülthelyzet jelentős belpolitikai feszültségeket okozott, ami miatt a 2019-es helyhatósági választások során Tayyip Erdoğan pártja számos nagyvárost elveszített.
Közben a 2016-ban kialkudott hatmilliárd euró lassan elfogy, aminek közvetlen következményeként nyár végére félmillió szíriai menekült gyerek marad oktatás nélkül, év végére pedig egy nagyobb szabású, 1,7 millió ember ellátásáért felelős program is véget ér. Noha az idő sürget, az Európai Unió eddig nem foglalkozott komolyan a további támogatásokkal. Az unió külügyminiszterei egyelőre csak az Idlíbnek szánt újabb 60 millió eurós humanitárius segélyt hagyták jóvá.
Összességében az Európai Unió elvesztegette a 2016-ban kapott kegyelmi időt. Noha számos nemzetállam hozott szigorításokat a migráció területén, a brexit, a német kormányválság, Emmanuel Macron belpolitikai kálváriája, valamint a kötelező betelepítéseket pártoló és azokat ellenző országok közötti viták miatt máig nem sikerült közös uniós migránspolitikát alkotni. Úgy tűnik, az élet ezúttal elvégezte a munkát az eurokraták helyett. Európa új migránspolitikája a görög határokon formálódik.
A határozott fellépésből láthatóan Ankara is ért. Szombaton Tayyip Erdoğan bejelentette, hogy Törökország az út veszélyeire való tekintettel az Égei-tengeren ezután nem engedi átkelni az illegális bevándorlókat a görög szigetekre. Ezzel együtt a török elnök elítélte Görögországot, amiért „nem veszi figyelembe az Európai Unió alapító szerződését és a genfi egyezményt, nyíltan megsérti a nemzetközi jogot és az unió alapító szerződésében foglalt értékeket”. A görög határokon előállt káosz persze nemcsak humanitárius, de gazdasági szempontok miatt tarthatatlan. Ha Európa jót akar magának, hamarosan új migrációs alkut köt Törökországgal. A probléma egyik fele elméletileg már megoldódott. Múlt héten a török elnök megállapodott Vlagyimir Putyinnal az idlíbi tűzszünetről. A többi valószínűleg már csak a diplomácián és a pénzen múlik.