Hirdetés
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
Orbán Viktor: a politikai viták helyett összefogásra van szükség (videóval)
A koronavírus elleni kollektív védekezés megszervezése, a fertőzés ütemének lassítása, veszélyeztetett honfitársaink megvédése, a megfelelő ellátás biztosítása, a gazdasági következmények enyhítése és a lebénuló gazdaság újraindítása nem lett volna lehetséges a békeidőben érvényes szabályok mellett – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben.

A politikus egyetértett azzal, hogy nagyon nehéz helyzetben van az ország, és egyelőre még nem is lehet pontosan tudni, milyen egészségügyi és gazdasági hatásai lesznek a világjárványnak. Hozzátette: őszintén kell beszélni, el kell mondani az embereknek, hogy a fegyelmezettség a legfontosabb, és a kormánynak cselekednie kell, világosan, nagyon kemény, határozott intézkedéseket kell megtennie. Ebben teljes egyetértés van, ahogy abban is, hogy félre kell tenni most a pártpolitikai gondolkodást – rögzítette.

Kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben a magyar politika egyfajta mocsárba süllyedt, és szereplői ebből nagyon nehezen tudnak kijönni, pedig nagy szükség lenne rá. Szerinte abban mindenki egyetért, hogy a békeidőben szokásos eljárások most nem megfelelőek, kell egy világos jogrend, egy olyan felhatalmazás a kormánynak, hogy az intézkedéseket kellő gyorsasággal tudja meghozni. A felhatalmazási törvény azonban arról szól, hogy lehetőséget ad a kormánynak gyakorlatilag a rendeleti úton történő kormányzásra a védekezéssel összefüggésben időkorlát nélkül a parlament ellentétes döntésig – közölte. Ezzel nagyon sokan nem tudnak azonosulni, és ezért alakult ki a helyzet súlyosságához mérten egy méltatatlan vita.

Hozzátette: a hétfői és keddi parlamenti nap egyik legfontosabb kérdése lesz, hogy sikerül-e példát mutatni, olyan lépéseket tenni, hogy valóban konszenzussal fogadjanak el egy nagyon kemény intézkedést. Ehhez kellenek garanciák, kell időkorlát, és a szükséges gesztust a kormányoldalnak kell megtennie.