Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozatának első szakasza, amelynek mérlege egy pozitívra javított osztályzati kilátás egy másik globális hitelminősítő, a Standard & Poor’s részéről.

A Moody’s az Európai Unió előírásainak megfelelően előre összeállította az európai államadós-besorolások áttekintésének idei menetrendjét, és a magyar szuverén osztályzat idei első potenciális felülvizsgálati időpontját péntekre tűzte ki.

Péntek éjjel Londonban a cég közölte mindazonáltal, hogy ezúttal nem frissítette a magyar államadós-besorolást.

A Moody’s legutóbb 2016. november 4-én módosította a magyar osztályzatot a kitűzött időpontban: akkor emelte vissza Magyarországot a befektetési ajánlású kategóriába, az addigi „Ba1”-ről a továbbra is érvényes, stabil kilátású „Baa3”-ra javítva a szuverén magyar besorolást.

Magyarország azóta – a péntekivel együtt – nyolc előre kitűzött felülvizsgálati időpontban szerepelt a Moody’s menetrendjében. Ezek közül a cég hét alkalommal nem hajtott végre újabb felülvizsgálatot, egyszer – 2018. november 23-án – az azóta is érvényben tartott „Baa3” szinten megerősítette a magyar államadós-besorolást és az osztályzat stabil kilátását.

A felülvizsgálat nem kötelező a kitűzött időpontokban. Az EU csak annak előzetes beterjesztését írja elő a hitelminősítők számára, hogy tervezett felülvizsgálataikat mikor hajtanák végre az adott évben, de az nem előírás, hogy a kijelölt napokon végre is kell hajtaniuk e vizsgálatokat.

A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő az idén összesen hat – egyenként két-két – időpontot jelölt ki a magyar államadós-besorolások vizsgálatára, a kialakult gyakorlatnak megfelelően, más európai uniós szuverén adósok osztályzati felülvizsgálataihoz hasonlóan minden esetben pénteki napokra.

A Moody’s a magyar szuverén osztályzat második idei felülvizsgálatát szeptember 25-ére tűzte ki.

A másik két piacvezető globális hitelminősítő, a Standard & Poor’s és a Fitch Ratings a magyar adósosztályzatok mindkét idei felülvizsgálatára ugyanazt a napot, február 14-ét és augusztus 14-ét jelölte ki.

A februári időpontban az S&P felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az addigi stabilról a hosszú és rövid lejáratú, devizában és forintban fennálló magyar államadósság-kötelezettségek befektetési ajánlású, „BBB/A-2” szintű besorolásának kilátását, mindenekelőtt a magyar gazdaság váratlanul erőteljes növekedési teljesítményével indokolva a lépést.

A Fitch Ratings ugyanaznap változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország szintén „BBB” fokozatú államadós-besorolását.

A Standard & Poor’s a magyar osztályzati kilátás februári javításához fűzött elemzésében még azt jósolta, hogy ha a magyar gazdaságot nem éri külső sokk, a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 3,5 százalék körüli ütemben bővülhet.

Az új koronavírus okozta járvány azóta globálissá vált sokkja miatt azonban a nagy londoni elemzőházak folyamatosan és drasztikusan rontják globális és regionális növekedési előrejelzéseiket, és ez alól a közép-európai EU-térség sem kivétel.

A londoni elemzői közösségben ugyanakkor vannak olyan prognózisok, hogy a magyar gazdaság felülteljesítő lehet a régióban, és egész éves recesszió nélkül átvészelheti a koronavírus-járvány sokkját.

A Moody’s a minap maga is felvázolt olyan előrejelzést, amely szerint nem biztos, hogy Magyarország recesszióban tölti az idei évet.

E héten összeállított, Londonban ismertetett helyzetértékelésében a cég közölte: kedvező forgatókönyv-változata 1,5 százalékos idei növekedéssel számol a magyar gazdaságban, alapeseti – vagy a legvalószínűbbnek tartott – előrejelzése stagnálást valószínűsít, a negatív forgatókönyv megvalósulása ugyanakkor 5 százalék körüli GDP-visszaesést jelentene 2020-ban.

A Moody’s hangsúlyozta a tanulmányban, hogy mindhárom forgatókönyve jövőre 2-3 százalék közötti növekedési ütemet feltételez Magyarországon.

A Standard & Poor’s a magyar adósosztályzatra februárban megadott pozitív kilátást mindenesetre azóta is érvényben tartja.

A Moody’s Investors Service jelenlegi „Baa3” magyar államdós-besorolása a Fitch Ratings és az S&P módszertanában „BBB mínusz”-nak felel meg.

A Fitch és a Standard & Poor’s tavaly egyaránt „BBB”-re javította a hosszú futamú magyar adósosztályzatot, így a Moody’s a másik két globális hitelminősítőnél egy fokozattal alacsonyabb besorolást tart érvényben Magyarországra.