Fotó: MTI/EPA/CDC, archív, illusztráció
Hirdetés

Boris Johnson a miniszterelnöki hivatal által közölt üzenetében arra szólította fel a lakosságot, hogy maradjon otthon, egyben közölte, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek.

A levelet 30 millió brit háztartásba küldik el.

Johnson kiemelte, hogy a helyzet még súlyosbodni fog, mielőtt javulás mutatkozna. Megfelelő lépéseket tesznek a járvány elleni küzdelemben, és minél többen tartják be a szabályokat, annál kevesebben halnak meg a betegság következtében, annál hamarabb tér vissza az élet a normális kerékvágásba – közölte.

A miniszterelnök azt kérte honfitársaitól, hogy maradjanak otthonaikban, ezzel is védelmezve a nemzeti egészségügyi rendszert, miközben életeket mentenek meg. A politikus, aki maga is vírusfertőzött, figyelmeztetett a távolságtartás szabályának szigorú megtartására.

Nagy-Britanniában vasárnapra átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké 17 pedig ezerre ugrott.

Németországban viszont már megközelítette a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőtt 57 695 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 6824 esettel – 13,4 százalékkal – több azt egy nappal korábbi 50 871-nél. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 351-ről 433-ra emelkedett.

A nyilvántartott fertőzöttek számának növekedési üteme így visszatért az utóbbi időszakot jellemző 10-15 százalék közötti szinthez. Előző nap még jóval alacsonyabb, 7,5 százalékos növekedést regisztráltak.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban figyelmeztetett, hogy Németország még mindig csak a járvány elején tart, és nem lehet egyhamar megszüntetni a mindennapi életet szétziláló korlátozásokat.

A járványt „nagyon-nagyon komolyan kell venni”, mert a német kórházakban is előállhat olyan helyzet, mint Olaszország északi részén, ahol a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma meghaladja a készülékek számát – mondta Lothar Wieler a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak.

A nemzetközi összevetésben alacsony németországi halálozási arányról elmondta: ez mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy korán elkezdték és széles körben végeznek koronavírus-tesztet, de annak is van szerepe, hogy a járvány első időszakában főleg olyan emberek fertőződtek meg, akik nem tartoztak a leginkább veszélyeztetett csoportokba, vagyis az idősek és a krónikus betegségben szenvedők közé. Számos fertőzési láncolat indult például síutakon – mutatott rá az RKI vezetője, hozzátéve: magasabb lenne a halálozási ráta, ha erősebben terjedne a vírus idősotthonokban vagy kórházakban.